Új, műanyagok okozta betegség jelent meg a tengeri madaraknál
A londoni Természettudományi Múzeum tudósai plasztikózisnak nevezték el a betegséget, amely abból áll, hogy a madarak emésztőrendszere a hulladék lenyelése miatt elhegesedik. Ez az első feljegyzett példa a kifejezetten műanyagok okozta fibrózisra vadon élő állatoknál. A műanyagszennyezés olyannyira elterjedt, hogy a hegesedés különféle korú madaraknál széles körben dokumentálható, és
a betegséget egészen fiatal madaraknál is kimutatták, akiket a szülők a táplálék közé keveredett műanyaggal etethettek.
A kutatók az ausztráliai Lord Howe-szigetről származó barna vészmadarakat (Ardenna carneipes) tanulmányozva állapították meg, hogy minél több műanyagot nyelt le egy példány, annál több heg keletkezett az emésztőrendszerében. Az apró műanyagdarabok begyulladhatnak, a tartós gyulladás következtében pedig a szövetek hegesedhetnek és eltorzulhatnak.

A betegség a gyomor első részében található csöves mirigyek fokozatos leépüléséhez vezethet, a károsodás miatt pedig a madarak sebezhetőbbé válhatnak a fertőzésekkel és parazitákkal szemben, nehezebbé válhat a táplálék megemésztése és a vitaminok felszívódása, megállhat a növekedés, illetve el is pusztulhat az állat.
A madarak gyomrában talált természetes anyagok, mint például a habkő, nem okoztak hasonló problémákat.
Bár csak egy madárfajt vizsgáltak a világ egy adott részén, valószínűnek tartják, hogy több faj is érintett lehet, ezért további kutatásokra van szükség a plasztikózis elterjedtségének felderítésére. Mivel a műanyagszennyezés csak az elmúlt évtizedekben jelent meg problémaként, eddig nem vizsgálták széles körben a hatásait.

Ugyanakkor a Lord Howe-szigeten már régóta tisztában vannak a probléma súlyosságával, itt egy kilenc éve készült videó látható, amelyben felboncolnak egy madarat, és összeszámolják a gyomrából előkerült nagy műanyagdarabokat. A videót azért nem ágyaztam be a cikkbe, mert nem túl barátságos látvány, szóval csak erős idegzetűek kattintsanak, akárcsak ezekre a felkavaró képekre.
(Forrás: MTI, képek: Ed Dunens/Wikimédia Commons, NHM/Journal Of Hazardous Materials, Unsplash)
még több környezet
még több madár
Borzalom! Van, hogy annyira telítődik a bélrenszer, nem tudnak rendes táplálélkot enni, és egyszerűen éhen halnak. 🙁
Szörnyű. 🙁