Tűzvész a viharban: lakóházak és garázsok is leégtek Biharnagybajomban

bozóttűz

Tűzvész a viharban: lakóházak és garázsok is leégtek Biharnagybajomban

Papp-Kunkli Nóra közlése szerint Biharnagybajomban a Béke telepen gyulladt ki egy trafóház, miközben a Kossuth utcában is szabadtéri tűz keletkezett. Fél hektáron égett az aljnövényzet, az erős szél azonban a lakóterületek felé terelte a lángokat, ennek következtében három lakóház és több garázs teljesen leégett, de számos telken is tűz keletkezett.

A helyszínen a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával debreceni, hajdúböszörményi, püspökladányi és szeghalmi tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén. Senki sem sérült meg.

Számos fakidőléshez, vezetékszakadáshoz, épületkárhoz riasztották a tűzoltókat: a vármegye településeiről 563 káreseményt jeleztek, ebből 150-et Debrecenből. Debrecenben és Hajdúszoboszlón egy-egy szupermarket tetejét vitte lesz az erős szél.

Debrecenben a vihar miatt hétfő délután átmenetileg szünetelt a villamosközlekedés a város egész területén. Estére több szakaszon megindult a forgalom, ahol nem, ott pótlóbuszok szállítják az utasokat – jelezte a helyi közlekedési társaság sajtószolgálata.

Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


adomány hurrikán vihar eső tronádó időjárás pixa 2

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több időjárás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük