Ismét fészkel a tüzesfejű királyka a kertben?

Utoljára a télen adtunk hírt a tüzesfejű királykáinkról (Regulus ignicapillus). Kicsit talán túlzás a „királykáinknak” nevezni őket, mert hiszen a tüzesfejű királyka nem oly gyakori, mint mondjuk a cinegék, ennek megfelelően nem is oly rendszeresek, így tehát abban sem lehetünk biztosak, hogy a „mi királykáink”. Lehetnek átvonulók vagy kóborlók is; olyan tüzesfejű királykák, akik életükben először járnak nálunk, s egyúttal utoljára is.
Mégis, amióta 2021-ben a tüzesfejű királykát fészkelő fajként regisztráltuk
a birtokon, kicsit minden a birtokon észlelt tüzesfejűt a magunkénak érzünk. Emlékeztetőül – vagy új olvasóknak –, a tüzesfejű királyka a gyakori sárgafejű királyka (Regulus regulus) rokona, de annál sokkal ritkább. Fészkelőként mindössze 500 pár körül találhatunk belőle Magyarországon. Vonulóként jóval gyakoribb, de meg sem közelíti a rendszeressége és létszáma a sárgafejű királykáét. Ezért aztán az év bármely időszakában látni különleges öröm. Hát még ha fészkelő párra bukkanunk!
Ez történt nálunk 2021-ben, amikor még júniusban is rendszeresen énekelt egy pár hímje a dolgozószobám ablaka előtt. 2022-ben, sőt 2023-ban is valószínűsíthető volt a fészkelése az Angolkertben. 2024 különleges év volt, mert a tüzesfejűt nem észleltük költési időben, ám a helyére a gyakori (viszont nálunk korábban még sosem fészkelő) sárgafejű királyka érkezett. Bár végül a sárgafejű királyka fészkeléséről nem sikerült megbizonyosodni száz százalékosan.
A tüzesfejű királyka abban is különbözik a sárgafejűtől, hogy míg az utóbbi egész télen látható, sőt: gyakori, addig a tüzesfejű királyka miután ősszel átvonul rajtunk (a birtokon a leggyakrabban októberben), télire nem marad itt, vagy csak kivételes esetekben. Ezért is volt érdekes, hogy 2025.01.08-án – a birtok történetében először – sikerült télen is észlelni, sőt: először tudtunk tüzesfejű királykáról fotót lőni a birtok területén.

Ezt követően nem láttunk tüzesfejűt, egészen 2025.04.03-ig,
amikor is a megszokott helyén, az Angolkertben, a Nagyfenyősor északi végén, a háznál énekelt kitartóan egy hím. Ugyanígy a következő két napban. Ez még nem jelenti biztosan a fészkelését, már csak azért sem, mert ugyanezekben a napokban Magyarország több területén is észlelték a tüzesfejű királyka vonulását. Vagyis könnyen lehet, hogy nálunk is csak egy átvonuló hím danolászott. Ám hozzátehetjük azt is, hogy vonulók viszonylag ritkán énekelnek, s még inkább ritkán énekelnek napokig ugyanazon a helyen. S ha azt is tudjuk, hogy pontosan ezen a helyen előzőleg már három évben észleltünk fészkelést, akkor igenis komoly esélyünk van arra, hogy 2025-ben is a birtok fészkelői között üdvözölhetjük ezt az egészen apró, szórványos vagy ritka madárkát.
Borítókép: Wikipédia
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































De szép lenne, ha megtetszene nekik az Angolkert valamelyik fenyőfája! 🙂
Ők lehetnek odúfoglalók, vagy csak fára raknak fészket?
Odút nem foglalnak 🙂 Viszont a fenyveseink évről évre nagyobbak, idősebbek, évről évre egyre nagyobb örökzöld biomasszát adnak, így elvileg a fenyőkhöz kötött madárfajok megtelepedésének esélye is egyre nagyobb nálunk – amíg bírják a fenyőink, mert másutt szinte mindenhol betegeskednek a fenyők és a fenyőerdők.
Köszi! Sejtettem.
Akkor drukkolok a fenyőknek.