Legszebb téli emlékeim: Ne csinálja ezt soha többé!
Ezt mondta nekem egy művelődési ház igazgatója egyszer, amikor madáretetés-ügyben aktivizálódtam. Történt egyszer, hogy komolyan nekiálltam a téli madáretetők kutatásának, s ehhez sok napraforgó kellett. Felhívtam egy olyan szövetkezetet, amely hatalmas napraforgó táblákkal dolgozott. Elmondtam, hogy ez a kutatás miért fontos. Abban a tudatban, hogy veszteni semmit sem veszthetek. Tudjátok, mit válaszoltak? Értik ők, hogy ez fontos, támogatnák is örömmel, ám a lehetőségeik végesek, ezért 5 TONNA napraforgónál többet nem adhatnak.
Elismétlem: 5 tonna!
Mármost miután további támogatóktól még pár tonna napraforgó összejött,
ismét elgondolkodtam: ezúttal nem a madarakon, hanem az embereken. Nap mint nap láttam az embereket sorbanállás közben a boltban. Ahogy türelmesen várakoznak négy zsemlével és tíz deka párizsival a kosárban. Mondani se kell, akkortájt sem fürdött mindenki tejben-vajban. Aztán ahogy átvágtam a lakótelepeken, ahol jellemzően nem a jómódú nép élt, mindenütt kiakasztott szalonnákat, kis etetőket láttam az erkélyen, ablakban.
És támadt egy olyan érzésem, hogy sok olyan ember lehet, aki a saját éhségét is bajosan csillapíthatja, mégis kiteszi azt a pár falatot két didergő cinkének. Igaz, a kutatás rengeteg eleséget igényelt, úgy számoltam, hogy jó pár mázsa elosztogatható volna. Felkerestem egy újságírót és meghirdettem egy eleségosztást nyugdíjasoknak.
Az ominózus napon a többnyire csöndes műv.házban
reggeltől estig megállás nélkül mértük a boldog öregeknek a napraforgót, és szüntelenül szóltak a telefonok. De tudjátok, mi volt a legszebb? Rengetegen jöttek be csak azért, hogy elmondják, milyen madarak járnak hozzájuk. Amikor idős nénikék letették a cekkert és órákra ott ragadtak az irodában, amikor egymással kezdtek beszélgetni az emberek, az volt a legszebb.
Ebbe az örömteli felfordulásba egyszer csak berontott a portás, mondván: azonnal menjek az igazgatóhoz, aki pedig azzal fogadott, hogy ilyet többé ne csináljak, mert a ház reggel óta – a túlterheltség miatt – nem kapcsolható.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Legszebb emlékeim”
Ez nem a Tiffany-val kapcsolatos emléked, ugye? Ezt már régen megírtad, ezt én már olvastam.
(Vagy csak én nem látom az összefüggést? 🤔)
Nem ez egy régi emlék, de valahogy kimaradt, amikor az új Cenwebre költöztek az írások. Jön majd a Tiffany is 🙂 🙂
Köszi! Régi emlékből sosem elég. 🙂
Várom az újat is!
Én is a Tiffanyért jöttem, de nem csalódtam. 😀 Ez milyen gyönyörű, szívmelengető emlék és írás. <3
Nem emlékeztem rá. A madarak összehozzák az embereket.
Ez így önmagában kicsit furán hangzik? „én is a Tiffanyért jöttem”. 🙂 🙂 🙂
Hihetetlen- milyen klassz emberek vannak- az 5 tonna napraforgómag – manapság vajon vannak ilyen nagyvonalú cégek? Pl. a hollóetetődnél sokszor eszembe jut, a rengeteg húst hogyan tudjátok beszerezni.
A kedvenc csobogómon a sármányok gyönyörűek:-)))
Nagyon klassz a történet- el sem hiszem, hogy felfedted magad egy csomó embernek. Vagy az anonimitás az csak a könyvíróra érvényes, a kutatóra nem?