Valóban a telepített fogoly lesz az ezredik faj a birtokon! | Fotók
Nem így terveztük, de már meg is van az első foglyok szabadon engedésének időpontja: 2024.07.01. Eredetileg csak jóval később, szeptember-október környékén akartuk kihelyezni a foglyokat, de július elsején történt egy kis affér. Reggel arra értem ki a kisházhoz, hogy a foglyok jelentős része nem a házban van, hanem a ház előtt az ajtóban, ahol próbálnak visszajutni a többiekhez.
Hogyan jutottak ki?
Elkövettem azt a hibát, hogy az ajtófélfára felfutott borostyánt nem vágtam le az ajtófélfáról, amikor a félfára rögzítettem a ponthegesztett rácsot, hanem csak rászorítottam az összepréselődő borostyán levelire és száraira. Nem hittem volna, hogy ott bármi kiférne. Kizárásos alapon, csak ott juthattak ki a foglyok, bár nem értem, hogyan juthatott ki ennyi.
Egy biztos: sokan voltak kint elsején reggel a kisház előtt.
Ismét megmutatkozott a foglyok rendkívüli összetartása. Szemlátomást azon voltak, hogy visszajussanak a többiekhez a kisházba. És itt talán hibáztam, amikor hozzáláttam összefogdosni őket. Igen, de nem tudtam, hogy mennyire fejlettek már. Tudtam, hogy viszonylag jól repülnek (június 20-án már másfél méteres magasságban 4-5 métert repültek), és már csak a fej mintázata kiscsibés, amúgy a tollazatuk is lassan teljesen megfelel az öregkori tollruhának. Utólag már azt mondom: talán rést kellett volna nyitni a hálón, és hagyni, hogy visszaszivárogjanak a kisházba. Csakhogy amennyiben nyitok az ajtón, ugyanennyi erővel a bentiek is kijöhettek volna a többiekhez, s ez – meglehet – hamarabb bekövetkezett volna, semmint a kintiek találjanak haza.
Nem minden alap nélkül számítottam arra, hogy még ha meg is riadnak, időről időre visszatérnek az ajtóhoz, ahol én pedig újabb és újabb példányokat tudok befogni. Ez a kisházon belül is működött, amikor még a házon belül elkertelt területen voltak, de onnan is ki-kireppent néhány példány, akiket időnként vissza kellett paterolni. Volt tehát némi rutinom már a kis foglyok fogdosásában.
Ezért úgy döntöttem, hogy összefogdosom őket.
Egy dologgal viszont nem számoltam – mert nem is számolhattam.
Nem számolhattam, mert nem tudtam.
A foglyok röpképessége az utóbbi pár napban is rettenetesen sokat javult. Első nekifutásra sikerült egyszerre két foglyot megfognom, és őket vissza is pateroltam, de a második hórukknál már az egyik példány kitört oldalra, a kisház mellé, ahol a szó klasszikus értelmében felrepült! Nem odébb reppent, pár métert, hanem felrepült legalább 5-6 méter magasságig és a tuják fölött átszárnyalt. Nem mondom, hogy mint a fecske, mert egy kissé esetlenül – nem csoda, hisz addig egyszer sem volt alkalma ekkora repülésre –, mindenesetre nagyon ügyesen, magasan és gyorsan.
Ami rosszabb: amint elnyugodott valahol a tujakör környékén, hangos cserregéssel behívta magához a többieket, akik otthagyták a kisházat, és csatlakoztak magasan szárnyaló társukhoz. Ezt követően alig pár percet tébláboltak a kisház mögötti sűrűségben, hamar elsurrantak a sűrű növényzetbe, és távoztak a kisház környékéről déli-délnyugati irányba.
Amikor láttam, hogy a befogásuk esélytelen, hamar fogtam a fényképezőgépet, hogy legalább fotókat lőhessek az első szabadba távozó csapatról. De még pár fotó elkészítésére sem hagytak időt. Ráadásul, amíg ott voltak, addig is erősen takarásban.
Hiába figyeltem aztán egész nap
a kisház környékét, a kertet, és füleltem sokat, hátha meghallom a cserregésüket, többé nem láttam a kis csapat nyomát. Az is igaz, hogy csak akkor cserregnek hangosan, ha egymást hívják és izgatottak. Gondolom, mivel összeállt egy kis csapat – ha nem is az egész, hisz mások a kisházban maradtak –, úgy gondolhatták, most már minden rendben, nincsenek egyedül, és így szépen csöndben nekivágtak a nagyvilágnak.
Másnap és ma sem láttam nyomukat, nem hallottam őket. Mondjuk, ha elhagyják a kisház közvetlen környékén a Kisrét irányába, akkor közel két hektárnyi sűrű, magas füves terület várja őket, és legközelebb az Őskökényesnél bukkanhatnak elő, a parklónál. Egyelőre arrafelé sem láttam őket.
Teljes bizonyossággal persze azt sem állíthatom, hogy nem hagyták el a birtokot. Bár a mozgásukat figyelve, nem tartom valószínűnek, hogy átvágjanak a teljesen nyílt és kopár műúton, ami a birtokot keletről határolja. Láttam korábban is, hogy rendkívül erősen keresik a takarást, és új helyzetben pokoli óvatosak. Egy pillanat alatt eltűnnek a fűben, ahonnan többé nem bukkannak elő. Ha ebből indulok ki, jó ideig a birtokon maradhatnak.
Ugyanakkor az is igaz, hogy
korai volt ez a távozás.
Bár mindenre képesek már. Írok majd róla, de csak úgy tudtam megfékezni, hogy egymást csipegessék, hogy naponta többször valóságos dzsungelt hordtam be a kisházba, magasszárú virágzatokat, nyári seprencét, madármályvát, gazokat, aranyvesszőt, amiről rengeteg zöldet ettek, de már rovarokra is vadásztak. Ha bekerült a kisházba egy-egy szöcske hatalmas üldözés vette kezdetét. Mivel a kisház ajtatját és ablakát is csak rács zárta, rovarok egyébként is átjártak a házon, amiket a foglyok egytől egyig levadásztak.
Valójában a tápot már csak akkor ették, ha mást nem találtak. Ebből a szempontból csaknem önellátók voltak. Kialakult már náluk a porfürdőzés szokása is, sokat kapirgáltak, vagyis a talajszintet is rendszeresen ellenőrizték, és a talajból is kicsipegtek, kivadásztak minden ehetőt és mindent, ami élt.
Ráadásul, ahogy az július elsején kiderült: megdöbbentően jól repültek.
Ezzel a röpképességgel
már eredményesen menekülhetnek macska és róka elől is, ha időben kapnak szárnyra. Amennyire félénkek és óvatosak, úgy gondolom, hogy a ragadozókat is időben veszik majd észre. Sokat javít az esélyeiken, hogy sok-sok év után az idén először nincsenek nyestek a háznál. Gőzöm sincs, hová tűntek, de nincsenek. Tőlük tartottam a leginkább. Például attól, hogy bejutnak majd a foglyokhoz. Így most nagyobb biztonságban vannak a szabadban, mintha egy nyestcsalád portyázna a ház környékén.
Ironikus, hogy épp július elsején, hajnalban mentem be a városba, és hoztam még három itatót, mert a foglyok növekedésével növekedett a vízigény is, és nem akartam, hogy emiatt gyakrabban kelljen bejárni hozzájuk.
Ebben az esetben ugyanis hangsúlyosan célunk, hogy a foglyok a lehető legkevésbé szokják meg a jelenlétünket. Vettem is három itatót még. Majd egy órával később szembesültem a „nagy szökéssel”. Így most nincs is szükség valamennyi itatóra. Mondjuk, kárba nem vész, hisz később a kifutókban vagy új foglyok érkezésénél még jó szolgálatot tesznek.
Ami miatt rossz volt az időzítés mégis:
épp egy jelentős lehűlés és kiadós eső előtt mentek világgá, márpedig a foglyok erre kényesek. Ráadásul a csipegés miatt néhol hiányos a tollazatuk, ez tovább növeli a meghűlés kockázatát. Ugyanakkor az is igaz, hogy látványosan, már az első két percben szorosan összetartó csapatot alkottak – épp ahogyan a kisházban –, a csapat pedig mindig összebújással védekezik a hideg ellen.
Összebújnak akkor is, ha nincs hideg.
Cudar időjárás esetén minden bizonnyal keresnek egy védett helyet, és amilyen szorosan csak lehet, összebújnak. De nem biztos, hogy ez elég lesz. Persze azért remélem, hátha mégis. Papíron nem sok esélyük van, de láttam én már ilyen korú fácánokat is eredményesen felnőni a vadonban.
2002-ben egy csapat fiatal fácánom került ki a birtokra hasonlóképp (amúgy szintén a kisházból). 2002 előtt nem is láttam itt fácánt, de az akkori fácánok valamiként megúsztak mindent (esőt, szelet, rókát), sikeresen nőttek fel odakint, és most, több mint 20 évvel később, az itt kószáló fácánok is (legalább részben) a hajdani fácánjaim leszármazottjai.
Abból a szempontból is keresztül húzták a számításaimat, hogy
az összes foglyot jelölés után akartam szabadon engedni,
így biztosan tudhattam volna, mikor jelennek meg az első természetes szaporulatból származó (gyűrű nélküli) egyedek. Ez most jóval nehezebb lesz. Azt sem tudom megmondani, pontosan hányan mentek világgá. Az biztos, hogy amennyiben sikeresen alkalmazkodnak a szabad léthez, és legalább páran életben maradnak, akkor előbb-utóbb látnom kell őket, főként kaszálás után, amikor több lesz a nyílt terület. Várható esetleg, hogy odatalálnak a parkolóba, ahol egész évben aprómagos etetés van a verebeknek. Oda esetleg beállíthatok egy kifejezetten nekik – és a később kiengedett foglyoknak szánt – etető- és itatóhelyet is.
Bármi legyen is az első úttörő foglyaink sorsa, két dolog biztos. Hosszú évtizedek után ismét van a birtokon fogoly. Elkészültek az első – bár csapnivaló – fotók is szabadon mozgó fogolyról.
Az eredeti terv szerint
a fogoly csak szimbolikusan lett volna az ezredik fajunk a birtokon, mert hisz az elsőket csak szeptember-októberben akartuk szabadon engedni, de addig már nemcsak az ezer faj lesz meg, hanem talán az 1100-1200 is. Most viszont konkrétan a regisztrált fajok száma 990. Ez azt jelenti, hogy már terepi munka nélkül is megvan az ezer. Elég feldolgozni a legutóbbi éjjeli lepkészés adatait, kutakodni kicsit a régebbi fotóarchívumokban, 10 fajt egy fél nap alatt össze lehet gereblyézni a már meglévő fotóbázisból. Akár. Ha nagyon akarjuk.
Tehát technikailag még nincs meg az ezer faj, de gyakorlatilag már megvan.
Ennél közelebb az első fogoly kiengedését szánt szándékkal se vihettük volna közelebb az ezres határhoz. Nem tudom, érthető-e mindez, de remélem, igen. Amúgy az ezres határt valószínűleg nem is úgy érjük el, hogy meglesz az ezredik faj, hanem „csomagban”: vagyis lesz még 15-20 új faj, és azzal átzúzunk az ezer fölött. Semmiképp sem lehet kiszámolni, pontosan melyik faj volt az ezredik, és így a foglyot sem lehetett volna tű pontosabban az ünnepi pillanathoz igazítani. Talán, ha kifejlett foglyokat veszünk, de ez nem jutott eszembe. Illetve nem tudom, hogy kifejlett foglyot tudunk-e venni ebben az időszakban (ősztől lehetséges, azt már tudom).
Bárhogy is,
most már vannak foglyok a területen,
és ettől fogva még inkább azon dolgozunk, hogy egyre jobb életfeltételeket teremtsünk, és egyre több fogoly kerüljön ki a birtokra és a környékünkre. A csapat maradékát továbbra is neveljük, és továbbra is hozzuk róluk a híreket.
Továbbra is arra kérünk mindenkit, támogassátok ezt a munkánkat is, hogy a nyár végére építhessünk 2-3, a tájba szépen beilleszthető, praktikus, kis kifutót, ahol kivadíthatunk szépen kifejlett foglyokat, és vehessünk előnevelt foglyokat is, ha lehet még az idén.
Eddig támogatásotokat és figyelmeteket megköszönve! Üdv: Cen’
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
😮😮
Hűha! Nem tervezett, váratlan, izgalmas fordulatot vett a kísérlet.
A képeket nézve a foglyok nem tűnnek már olyan nagyon kicsinek. S ha azt feltételezzük, hogy a leginkább vállalkozó szellemű és életrevaló madarak jutottak át a rácson, akkor – szerintem – van esélyük az életben maradásra – ha nem is mindnek sikerül.
Szorítok értük, és remélem, hogy látod őket majd még a birtokon!
Arra már semmi esély, hogy visszamenjenek a kisházhoz?
Már két napja elmentek, és nem jöttek vissza. Szóval semmi esély. Elegen vannak ahhoz, hogy önálló csapatot alkossanak, szerintem megvannak a többiek nélkül, ezért nem is keresik őket. Én viszont – amennyire az idő engedi – keresem majd őket. Én is remélem, hogy látom még őket valamikor. De amíg csak a magas fűben közlekednek, addig erre az esélyem szinte nulla. Hacsak a hangok alapján ki nem szúrom őket. Meglátjuk.
Talán, ha már nemcsak a fűben közlekednek, hanem röpülni is próbálnak, akkor könnyebben megláthatod majd őket.
Szorítok! 🤞
Nem igazán szeret repülni. Inkább surran a fűben. Akkor lenne komolyabb esély a megfigyelésre, ha rátalálnának a nyílt placcon az etetőhelyre. Ott viszonylag jó eséllyel és alaposan meg lehetne őket figyelni, esetleg fényképezni. Hamarosan megint kaszálunk, és most már kimondottan a foglyoknak alakítunk ki majd itató- és etetőhelyeket, hogy amennyire lehet – legalább egy ideig helyben (és megfigyelés alatt) tarthassuk őket.
😮 Ó! Akkor ebben a fácánhoz hasonlít. (Mármint hogy inkább a földön van.)
Hihetetlen, ùgy làtszik az ösztön viszi őket a szabadba a szabadsàg felé. Szurkolok nekik, összetartò csapat, biztosan megbìrkòznak sokmindennel a tùlélésért.
Úgy legyen! 🙂