Szúnyogok | Ismerd meg jobban!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást. De ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: Szúnyogok (Culicidae)
1863-69 | magyarul 1901-1907
Szúnyogok (Culicidae)
Karcsú test, hosszú, finom lábak és tapogatók, sokízű, hosszú csápok jellemzik a muslicák társaságát és szorosabb értelemben a szúnyogok (Culicidae) családját.
Szúnyogok a világ minden részében nagy számmal vannak és sok fajban. Rendkívül gyenge, törékeny rovarok. Takaros testüket tömérdek apró pikkely és szőröcske borítja, ezeket csak nagyítóüveggel láthatjuk. Ugyanilyen pikkelykék lepik testük függelékeit is, lábaikat, csápjukat, tapogatóikat, sőt még szárnyuk ágazatos ereit is. Ez utóbbiak a pikkelyektől néha foltozottaknak látszanak.
A szúnyog fején nincsenek homlokszemek, csak két nagy, oldalt kidudorodó recés szem és egy pár nagy csáp van rajta. Ez utóbbinak a szerkezete könnyen megkülönbözteti a kétféle nemet. A hímeknek tizenöt ízű csápja ugyanis koszorúkban álló, hosszú szőrökkel van borítva s így toll ecsethez hasonló formájú; a nősténynek tizennégy ízű csápja ellenben fonál-alakú és csak gyéren álló szőröcskék vannak rajta.
A hím szúnyogok ártatlan állatok. Semmiféle táplálékot nem igényelnek vagy legfeljebb csak növény-nedveken nyalakodnak, szúrni azonban nem tudnak, mert a szívókájukban, néhány ritka kivételtől eltekintve, semmiféle szúrókészülékek nincsenek. Annál vérszomjasabbak a szúró szájrészekkel felszerelt nőstények. Ezeknek már az emlősállatok és madarak meleg vére a fő táplálékuk.
A vérszívásuk mondhatni néhány pillanat műve.
Ha a szúnyognak sikerült egyszer szívókáját megfelelően beállítani, akkor a lándzsa alakú, hegyén horgocskákkal megrakott elő- és középállkapcsai, mint apró fűrészek, gyorsan siklanak le- meg fölfelé, amíg csak a bőrt át nem fúrják és alatta egy véreret nem találnak. Most a szúnyog az apró, parányi sebbe bebocsátja egy csöppjét az ő nyálfolyadékának, s ez valószínűleg megakadályozza a vér megalvadását. Most aztán már teljes erejéből szivattyúz, amíg csak szívógyomra meg nem telik. Erre nesztelenül tovarepül valami zavartalan, a légáramlástól lehetőleg védett helyre, hogy ott pihenésnek adja magát és csendes gyönyörrel eleméssze élvezett táplálékát.
A szúnyogcsípésnek kellemetlen következményei, a viszkető bőrpirosság, vagy a megsértett helynek rövid ideig tartó megdagadása attól az apró nyálcsöppecskétől következnek be, amely a szúráskor a hámszövetbe behatolt. Egy szúnyogszúrás magában véve nagyon ártalmatlan lehet. Annál komolyabbak, sőt éppen veszélyesek lehetnek a következményei ott, ahol e vérszomjas kis kínzó tündérek valóságos rajokban lepik meg az embert, szüntelenül gyötörve szúrásaikkal és végül a teljes kimerülés állapotába juttatják szerencsétlen áldozatukat.
Dél-Amerikának és Dél-Ázsiának vannak olyan trópusi vidékei, amelyek a rettentő moszkitó-csapás miatt, mondhatni, hírhedtek, itt az utazás valóban rettenetes gyötrődés. A moszkitó név nem jelenti a vérszívó rovaroknak egy bizonyos faját, hanem különböző szúnyogokat, amelyek többnyire ugyanazon nemekhez tartoznak, mint a mi mérsékeltövi szúnyogféléink.
A meleg övi országok szúnyog veszedelménél nem kevésbé súlyos az, amelyet a tundrákon, Európa, Ázsia és Észak-Amerika legészakibb mocsaras síkságain tapasztaltunk. Ott ugyanis a rövid nyári hónapok idején a szúnyogok milliárdjai töltik el a levegőt s ezek azokon a pusztaságokon, ahol sem ember, sem állat nem jár, óriási rajokban rohanják meg azt a néhány nagyobb élőlényt, amelyet valamiképp hatalmukba keríthetnek.
A múlt század hetvenes éveinek elején egy tudományos expedíció Dr. Bessel vezetése alatt működött ezen a sarkvidéki területen és a Davis-szoros környékén azért kellett megfigyelőállomásaikat elhagyni, mert végül már a rettenetes szúnyograjok a szó szoros értelmében lehetetlenné tették az expedíció tagjainak a szabadban való tartózkodást és ezzel munkájuk további folytatását is. Szúnyogok nem mindenütt vannak. A víztelen pusztaságokon és sivatagokon egyáltalán nincs szúnyog. Éppen így hiányoznak azokon a hegyes vidékeken, amelyeknek vizei igen sebes folyásúak, mert az állóvíz, mint fiasítótanya, nélkülözhetetlen életföltétele minden szúnyogfélének.
A legismertebb európai fajok egyike
a közönséges dalosszúnyog (Culex pipiens L.), ennek a szárnyai víztiszták és sárgásbarna tora hátán két sötét hosszanti sávja van. Ugyanilyen közönséges nálunk a valamivel nagyobb gyűrűs szúnyog is (Culex annulatus F.), ennek a lábai sötétbarna és fehér gyűrűzetűek és a szárnyukon három-öt barna foltocska van. A nőstényeiknek, mint minden Culex-fajnak általában igen rövid, csönk-alakú és háromízű a tapogatójuk, a hím Culexek ellenben hosszú, négyízű, gyakran ecsetszerűen szőrözetes tapogatókat viselnek.
Petézésre a nőstényszúnyog épp olyan szívesen választja a zavaros, piszkos állóvizet, mint a tisztát. Ezért aztán a mocsaras mélyedések, tócsák és tavak, a legkülönbözőbb állóvizű árkok, sőt még a bűzhödő esővizes kádak vize is egyformán alkalmas hely számukra.
Itt a nőstény elhelyezi száznál is több hosszúkás, orsóalakú petéjét, szorosan egymásmellé a víz színére, úgyhogy a peték, mint a palackok, függélyesen állnak egymás mellett és összefüggő, kissé tál-alakúan behorpadó tutajt alkotnak a víz színén úszva. Rendszerint már 16–24 óra múltán létrejöttek a petékben a lárvák és a pete alsó végén kibújva, elhagyják a tutajt.
Ilyenképpen a szúnyoglárvák egyenest a vízbe, a természetes otthonukba jutnak. Hosszúra nyúlt testüknek tor-részletén néhány bojtalakú sörtecsomójuk van, utolsó előtti potrohszelvényükön pedig hosszú lélegzőcsövük nyúlik ki.
A legcsekélyebb zavarásra a szúnyoglárvák mindjárt menekülnek.
Egy pillanat alatt elszabadulnak a víz színétől és leszállnak a mélységbe, de természetesen igen rövid idő múltán újra fölszállnak és levegőszükségletüket a már említett helyzetben igyekeznek kielégíteni. Táplálkozásuk nem jár sok nehézséggel, mert a szúnyoglárvák mindenféle föloszló növényhulladékkal és egyéb szerves anyaggal megelégszenek, a vízben pedig rendszerint nincs hiány az effélében.
A lárva három ízben vedlik, amíg teljes nagyságát, az átlagos 8.75 mm-t eléri. Negyedik vedlésével, amely átlag a születése utáni nyolcadik napon következik be, előáll a bábalak, ez zömök, púpos toráról könnyen megismerhető. Elül, a tora hátán két kis szarvacskához hasonló légzőcsövecske emelkedik ki, ezek útján a szúnyogbábok ugyancsak a víz tükrén csüngenek, noha erősebb, csapkodó mozgásokkal ők is lemerülhetnek egy időre a víz mélyébe.
A báb élete rendszerint rövid ideig, 2–3 napra szokott terjedni, azután a háta bőre hirtelen megreped és kikászmálódik belőle a fiatal szúnyog, eleinte az úszó bábhüvelybe kapaszkodik meg, megvárva, amíg szárnyai kellően megkeményednek és fölrebbenhet a levegőbe.
Nálunk, mint maláriaterjesztő szúnyog csak az Anopheles maculipennis szerepel az országnak majdnem minden részében. A déli vidékeken az Anopheles bifurcatus és Pseudopictus fajok is megtalálhatók. Maláriaesetek csak szórványosan mutatkoztak, különösen árvizes területeken és legtöbbször csak a negyednapos láz (quartana) alakjában.
A háború utáni években azonban néhány esetben a délibb országokból ismeretes súlyosabb maláriás láz (perniciosa) is jelentkezett. Száraz klímánk azonban nem kedvez a szúnyogjárásnak s ezért, különösen Csonka-Magyarország területén még a harctérről hazakerült súlyosabban maláriás betegek is gyorsan meggyógyultak.
A szúnyogjárás ellen mindenki védekezhet,
ha lakását napos időben szellőzteti és estére szúnyoghálót alkalmaz, ha a nem lakott helyiségeket, különösen a pincét tavasz felé füstölteti, hogy az itt telelő szúnyogok lehulljanak. Legfontosabb azonban, hogy házunk tájékán minden vizesárkot levezessünk, a víztócsákat elföldeljük, sőt az esővíztartó kádakba is zöldgálicot tegyünk, ha azok vizét nem távolíthatjuk el legalább is hetenként.
Az Egyesült Államok és egyes trópusi országok súlyosabb lázas epidémiák leküzdésében semmi költséget nem kímélnek. A kinin használatát terjesztik, iskolai tanítás és filmek útján terjesztik a szúnyogveszedelemre vonatkozó ismereteket, oktató plakátokat alkalmaznak stb. E mellett nagyszabású szúnyogirtó műveleteket végeztetnek.
Régebben a petróleumöntés volt a legáltalánosabb módszer, de ez a mocsár élővilágának kiölésével újabb bajokra vezet. Ahol lehetett, a vizek lecsapolásával vagy a folyómedrek kotrásával segítettek. Legújabban a természetes védő tényezőket keresik, a szúnyogokat vagy szúnyoglárvákat fogyasztó állatok kitenyésztésére törekszenek. Kísérleteztek például denevértornyok építésével.
Nálunk kétségkívül sokat segítene a fecskék védelme, mert ezek legjobb segítőtársaink a szúnyogirtásban. A vízi lárvákkal szemben egyes rákfajok, például az Apusok tenyésztése ajánlható. Nagyobb vizekben pedig a szúnyogpusztító halfajok tehetnek jó szolgálatot. Mindenféle halivadék kiveszi a maga részét a szúnyogirtásból, de legjobb szolgálatot tesznek az apró termetű halak, amelyek a nádas sűrűségeibe is befurakodnak. Mint ilyen, a mi halfajaink közül különösen a fürge cselle (Phoxinus laevis) érdemel figyelmet.
A közönséges szúnyogon kívül,
amely egész Európában, Észak-Amerikában és Észak-Afrikában otthonos, nagyszámú rokonfaj él a világ minden országában.
Az életmódjuk megközelítőleg mindig egyforma. Bizonyos fajaik azonban nemcsak szúrásukkal és vérszívásukkal alkalmatlankodnak az embernek, hanem mint betegségterjesztők is súlyos következményekkel járó szerepet töltenek be. Ilyenül említhetjük a trópusi országokban világszerte elterjedt sávos szúnyogot (Stegomyia fasciata F.), a sárgaláznak és egy féregélősdi okozta betegségnek a filariosisnak a terjesztőjét.
Ugyanilyen nagy jelentősége van továbbá az Anopheles Meig. nemzetséghez tartozó szúnyogfajoknak. Az Anophelesek fő jellemvonását a hosszú, négyízű tapogatók adják meg, hosszúságuk mindkét nemben eléri a szívóka hosszát, a nőstényé vékony, pálcikaalakú, a hímé megvastagodott végén erősen szőrözött.
A Culexet és Anophelest némi gyakorlattal már első pillantásra megkülönböztethetjük. Az Anopheles ugyanis, ha pihen, például ha egy szoba falán ül, úgy tartja testét, hogy a szívókája és a test megközelítőleg egyenes vonalat alkotnak; ilyenkor csak a két elülső lábpárán pihen, hosszú hátulsó lábai pedig szabadon nyujtózkodnak hátrafelé.
A Culex-szúnyog is ugyanilyen módon áll meg elő- és középlábpárán, közben ő is fölemeli hátulsó pár lábát a magasba, a szívókáját azonban testével ferdén irányítja, úgyhogy az a testtel észrevehetően szöget alkot. Az ülő Culex teste párhuzamosan áll azon a lapon, amelyen ül, az Anopheles ellenben hegyes szögben elhajlik, mert potrohát ferdén fölfelé irányítja.
Az Anophelesek a rettegett maláriás szúnyogok,
mert az ő testükben fejlődnek vagy fejlődhetnek az ember maláriaparazitái, a malária csirái (sporozoidjai); a Culex-nemhez tartozó szúnyogokban azonban nem fejlődnek ilyen paraziták.) Ha egy malária-csirákat rejtő Anopheles nőstény valakit megszúr, akkor ezek a csirák a vérbe jutnak és okaivá válnak a váltóláz vagy maláriabetegség kitörésének.
Az Anophelesnek sok faját ismerik. Észak-Amerikában és egész Európában, a Földközi-tengertől a Lappföldig egy jókora, 6–8 mm hosszú faj él, az Anopheles maculiphennis Meig., barna pikkelyecskéi sötét foltokat formálnak a szárnyán. Észak-Németország síkságain is meglehetős gyakori ez a szúnyogfaj. Olaszországban nagyon elterjedt és a római Campagna területén tömegesen tenyészik, miatta van ennek a vidéknek ősidők óta maláriás híre.
A malária perniciosa néven ismert trópusi láz is Anopheles-fajok útján terjed. Kamerunban és Nyugat-Afrika más részein egy 5–6 mm hosszúságú moszkitófaj a közvetítője, az erősen foltos szárnyaival feltűnő Anopheles costalis Lw.
Az Anopheles életmódja csak kisebb jelentőségű részletekben különbözik a közönséges szúnyogokétól. A nőstény Anopheles a petéit egyenként szórja el a víz színén. Lárváinak az egyetlen, magányos és hosszú lélegzőcső helyett két rövid lélegző nyúlványkája van a teste végén. Ez sohasem él zavaros, iszapos tócsákban, hanem mindig csak a tiszta vizű, növényekkel telenőtt, állóvizű tócsákban és tavakban fejlődik ki.
A folyóvizeket következetesen kerülik s ez az oka, hogy a gyors patakok- és folyóvizek mosta hegyvidékek mondhatni tökéletesen maláriamentesek, ellenben a mocsaras síkságok, folyópartok és tengerpartvidékek, ahol az Anopheles legjobb fiasítóterületét találja, többnyire leginkább maláriával sújtott területek.
Találtak már Anopheles-szúnyogokat igen szokatlan helyeken is.
A Panama-csatorna építésekor egy mérföldekre terjedő őserdőséget kellett áttörni. A lombsátor olyan sűrű volt, hogy aligha fért át rajta akárcsak egyetlen vízcsöpp is és ezért a földön semmiféle állóvíz nem volt.
Azt hitték, hogy ezen a területen már csak biztonságban lehetnek a rettenetes moszkitóktól, hiszen itt azoknak semmiféle költőtelepe nem lehetett. Ez a reményük azonban csakhamar tévesnek bizonyult. A moszkitók itt is nagy tömegekben jelentek meg, vérszomjasan rohanták meg az embereket és csakhamar kitört a nyomukban az ezen szakaszon dolgozó munkások körében egy pusztító maláriajárvány.
Nemsokára aztán megfejthették a szúnyogok rejtélyes előtűnését is. A tenyészőhelyeik nem a földön, hanem magasan fönn, a fák koronái közt voltak, mert a fákon termő (epiphyticus) Bromelia-féléken, amelyek a trópusi őserdő faóriásait csúcsukig ellepik, a mindennapos zivatarok után éppen elég víz marad arra, hogy ott a szúnyoglárvák zavartalanul megélhessenek.
Fotó: Wiki, Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több rovar
