Szúnyogirtás: 194 települést járnak majd a permetező kocsik
Az elmúlt hetekben a Dunán levonult árhullám jelentősebb szúnyoginváziót okozott az országban. A településekhez közeli, természetvédelmi oltalommal nem érintett területeken először biológiai lárvagyérítést végeztek a szakemberek, majd megkezdődtek a kifejlett szúnyogok elleni kezelések is.
Ennek során platós gépjárművekre rögzített berendezésekkel, apró cseppekre bontva, alacsony dózisban, napnyugta után juttatják ki a szakemberek a szúnyogirtó szert, így a kezelés emberre és háziállatokra sem jelent veszélyt. Az érintett önkormányzatok a saját médiafelületeiken tájékoztatják a lakosságot a munkavégzés napjáról, továbbá a katasztrófavédelem honlapján is megtalálható az aktuális ütemterv.
A héten tizenhárom vármegye százkilencvennégy településén gyérítik a szúnyogokat. A kifejlett szúnyogok elleni földi kémiai védekezésre az addig nem érintett Duna menti területeken – a Dunakanyar településein, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén – kerül sor. Ezen kívül Békés, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye számos településén, valamint a Tisza-tónál lépnek fel a vérszívók ellen. Utóbbi két területen a tó és holtágak szegélyzónáiban lévő állandó szúnyog-tenyészőhelyeken légi biológiai lárvagyérítés is lesz.
Az emberközeli életmódot folytató, hazánkban az elmúlt években megtelepedett úgynevezett inváziós fajok szerepe egyre jelentősebb a szúnyogártalomban. Esőzések után kiemelten fontos a ház körül kialakuló kisebb vizeket felszámolni, a csatornákat, árkokat megtisztítani, a vízgyűjtő edényeket hálóval lefedni, a virágcserepekben, kerti játékokban megálló vizet kiönteni. A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ plakátot és tájékoztatót készített, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:
Segítse Ön is a szúnyogok elleni védekezést! | Általános tájékoztató a szúnyogok elleni védekezésről! | Az alábbi linken érhető el az aktuális hét szúnyoggyérítési programja és annak térképes ábrázolása: Heti Szúnyoggyérítési Program | További információk érhetők el a szúnyoggyérítésről a katasztrófavédelem weboldalán: Szúnyoggyérítés GYIK
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: Belügyminisztérium | Illusztrációk: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több a szúnyogokról









































