Szlovákia a száj- és körömfájás miatt felújítja az ellenőrzést a magyar és osztrák határon
A haszonállatok egy részét sújtó száj- és körömfájás betegséggel összefüggésben Szlovákia keddtől ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon – az erről szóló döntést hétfői ülésén hagyta jóvá a pozsonyi kormány.
Az intézkedés egy hónapig, május 8-ig marad érvényben – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A javaslatot előterjesztő belügyi tárca a betegség terjedésének megakadályozását célzó intézkedések betartatásának szükségességével indokolta a lépést, illetve azzal, hogy így szükség esetén lehetségessé válik a forgalom korlátozása az érintett határszakaszokon, főként a kisebb határátkelők esetében.
A belügyminisztérium már a hétvégén kilátásba helyezte, hogy a száj- és körömfájás betegséggel összefüggésben több kishatárátkelő ideiglenesen lezárásra kerülhet a forgalom számára.
A mostani döntéssel kapcsolatban azt közölték, hogy az ideiglenes határellenőrzések érvényességi ideje alatt a betegség miatt felállított központi válságstáb dönthet majd azokról a határátkelőkről, amelyeken ideiglenesen felfüggesztik például a motoros gépjárművek áthaladásának lehetőségét.
Ennek célja, hogy az ilyen jellegű forgalom a fertőtlenítést lehetővé tevő határátkelőkre korlátozódjon. Ezek az intézkedések nem érintik majd az úgynevezett „zöldhatárt”, vagyis a hivatalos határátkelőkön kívüli gyalogos és kerékpáros turistaforgalmat. Az esetlegesen lezárásra kerülő kishatárátkelők listáját külön szabályozás határozza majd meg – közölte a szlovák belügyi tárca.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több hír









































