Szilvaorrú keszeg | Sok van mi csodálatos, például ez a halfaj!
Gyermeki őszinteséggel hiszek olyan képtelenségekben, hogy egyszer lazúrcinege jelenik meg az etetőmön, hogy egyszer olyan faj jelenik meg nálam, ami első előfordulás lesz ebben az országban, azt hiszem, minden nap hiszek abban, hogy az a nap fordulatot hoz, meglepetést, valami soha el nem felejthetőt, és emiatt aztán néha lököttnek érzem magam, de aztán eszembe jut, mennyi képtelenségben hittem már, hogy csak egyet említsek, mennyire hittem, hogy egyszer álnéven publikáló író leszek.
Belátom hülyeség volt. Képtelenség. Könnyű persze belátni már, miután valóban az lettem. Ha nem volnék az, akkor valószínűleg sosem látom be ennek képtelenségét.
Újabb paradoxon, hisz továbbra is úgy gondolom: bár egy paradoxon elfogadása a legnehezebb feladat az elme számára, mégis paradoxonokban lehet legkönnyebben és leghatékonyabban elgondolni a világot.
Ugyanakkor vannak jóval hétköznapibb dolgok, melyekben viszont nem hiszek. Nemrég például rájöttem, hogy bizonyos élőlényekben egyáltalán nem. Magam se tudom, miért nem. Talán mert annyira valószínűtlenek.
Nem mintha a zsiráf, az okapi vagy a bojtúszós hal létezésének kérdése hit dolga volna.
Mégis. Bizonyos élőlények kiesnek a tudatomból. Egyrészt létmódjuk valószínűtlensége okán – sok élőlény olyan, mintha csak képzelt lény lenne –, másrészt mert elvesztem abbéli hitem, hogy bármikor is megbizonyosdhatom a létezésükről, vagyis bármikor is alkalmam nyílna saját szememmel látni őket.
Egy ilyen lény azonban 2019. július 08-án mégis megszületett bennem, kilépett a nemlétezők, a tagadott lények köréből.
Ez a szilvaorrú keszeg.
Persze, jól tudtam, hogy a világ vizek némelyikében ott úszik, sőt: ott úszik rajokban; tudtam, hogy bizarr megjelenésű hal; olyanról is hallottam persze, hogy fogott már valaki, de én speciel nem találkoztam még olyannal, aki a kezében tartott volna akár csak egyet is. Holott sokat diskuráltam folyóvizi horgászokkal. Arról nem is szólva, mennyit lógattam én magam vad folyók vizében éjt nappallá téve. Rámegy az ember ilyenkor bizonyos halakra, hol márnát szeretne, hol jászt vagy paducot, de bizonyos halakra nem is gondol.
Bizonyos fajok így aztán lassan átcsúsznak a reáliák világából a képzelet távoli tartományába.
Annál nagyobb a megrökönyödés, és az öröm, ha egyszer mégis felbukkan a képzelet, a mitológia egy-egy élőlénye, ténylegesen, valóságosan, a maga utánozhatatlan, végletesen egyedi és bizarr valóságában. Mint 2019 nyarán, mikor is paduc és jász és márna reményében elmentem egy ajándék horgászatra. Gondoltam, ajándék ez, tehát bármit fogok, csak öröm lehet, s még ha nem fogok semmit, az is öröm, ott lehetek, a folyónál, a parton, jégmadarak és füzek között. Ám épp csak bedobtam, heves kapásom volt, aztán szokatlanul vehemens küzdelem. Éreztem, hogy a hal nem egy óriás, ugyanakkor azt is, hogy rendkívül izmos, erős, és harcos fajta.
Mikor aztán a vízből kivettem, sokáig nem fogtam fel, mit látok.
Szilvaorrú keszeg. Igen.
Korábban is tudtam, hogy létezik ilyen hal. Állítólag. Könyvem is van, amiben benne van. Mi több, a könyv ott volt velem a parton is.
Ráadásul nem egy nehezen felismerhető fajról van szó.
Mindezek ellenére kellett pár perc, amíg felfogtam. Mintha a kis patak is értené az értetlenségem, az újabb dobásnál újabb szilvaorrút adott – laikusoknak mondom, hogy még ha fog is valaki szilvaorrút, jó esetben is csak egyet-egyet szökő évente. Jellemző, hogy 2019-ben még a Youtube-n se találtam róla videókat (azóta felkerült egy-kettő).
Szóval, hamar jött a második, aztán a harmadik, egy kis szünet, csönd, végül a negyedik is!
Visszaadtam mind a négyet a pataknak.
De nemcsak fizimiskájában különleges ez a hal.
Kicsit vicces is, másoknak ijesztő. Néha úgy fest ezzel a kék bumszlival az orrán, mint aki tök béna, és épp az imént fejlet le a mederben egy nagy követ. A szilvaorrú keszeg eredetileg Európa lazaca. Tengeri hal, aki a Fekete-tengerből úszik fel a Duna vízrendszerébe. Ezer és ezer kilométert tesz meg a tengertől a nagy folyamban, hogy aztán kisebb folyókba menjen, onnan pedig a kisebb folyók nagyobb patakjaiba, a nagyobb patakokból pedig a kicsi patakokba, az ívóhelyekre. Ha pedig végzett, visszaúszik ez a termetre nem igazán impozáns hal a Fekete-tengerbe.
Elgondolni is hátborzongató, hogy áll az ember egy isten háta mögötti, kicsi patak partján, kezében egy hal, ami azonban a Fekete-tengertől úszott el odáig.
Sajnos ez ma már nem így van,
aligha tudnak közlekedni ezek a halak a tengerek és folyók-patakok között. A nagy szabályozások, erőműépítések megakadályozzák vándorlásukat, de a folyókban rekedt szilvaorrú keszegek túlélték ezt, néhol fenntartják állományaikat, de továbbra is vándorolnak.
Hatalmas távolságokon, kiszámíthatatlanul, rejtve, titokban. Voltaképp semmit sem tudni arról, hogy mostanság milyen metódus szerint élik az életüket.
A találkozás velük véletlenszerű, esetleges, valószínűtlen. Annál nagyobb az öröm, hogy a bakancslistáról olyasmit húzhattam ki, amit rá se mertem írni.
Azt írom: öröm. Ez gyalázat.
Belefutni egy ilyen órába, kézbe venni négy szilvaorrút, közvetlen közelről csodálkozni rá a lényére, nem öröm, nem boldogság, nem arról van szó, hogy mázlink volt, jókor voltunk jó helyen, jól csaliztunk, jól választottunk állást, nem. Ez kegy. Kiváltságos ilyenkor az ember. Amit érez, az sem öröm. Nem boldogság. Nem elégedettség. Végképp nem érzi magát ügyesnek. A legjobbat érzi, amit érezhet: hogy figyelnek rá, és kiérdemelte vagy sem, megadják számára ezt a találkozást.
Egy kis patak ablakán át ismét belepillanthat a világ kürtőjébe, ismét meggyőződhet róla: sok van mi csodálatos, de a világnál semmi sem csodálatosabb.
Borítókép: Mara / Illusztrációk: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több hal
Többször is fogtam szilvaorrút, ráadásul többféle vízben is bár nem rá horgásztam. Fiatalabb éveimben keszeg horgász voltam – magamat így helyeztem el a horgászok között – és mellékhalként többször a kezemben is volt. A Hernádon fogtam a legtöbbet – nem sokat ott sem – aztán az Ipoly és a Tisza. Mára már csak pergetek ultralight felszereléssel és C&R módon, tehát menek vissza a vízbe…szóval a keszegezés elmúlt….