9 tonna szemetet emeltek ki a Tiszából

szemét Tisza hulladék tisztítás PET-kupa

A XIII. Tiszai PET Kupa 15 résztvevő csapata augusztus 9. és 14. között 58 kilométer hosszan tisztította meg a folyó árterét Balsa és Tiszadob között. Kilenc tonna hulladékot találtak, ami nagyjából hat személyautó súlyának felel meg.

Az első helyezett a versenyben öt éve résztvevő Siemens Energy csapata, a második pedig a barátokból, korábbi kollégákból álló PETardáltak csapat lett. A harmadik helyen a Siemens Evező-SÖK csapatának tagjai végeztek.

A verseny végére 2183 zsák hulladék, 25 gumiabroncs és több mint fél tonna nagydarabos hulladék gyűlt össze. A szemétnek körülbelül a 60 százaléka újrahasznosításra alkalmas, ennek elszállításábanról a PET Kupa partnere, a MOHU gondoskodott.


Mennyi a mikroműanyag a Tiszában?

A korábbi évekhez hasonlóan idén is mintát vettek a Tisza vizéből, ezúttal Tiszaladánynál, hogy megvizsgálják, az mennyi mikroműanyagot és pontosan milyen típusúakat tartalmaz.

Összesen 156 részecskét lehetett azonosítani mikroműanyagként, ezek 80 százaléka polietilén, 9 százaléka polipropilén, míg 6 százaléka PET (polietilén-tereftalát) volt.

Mint Bordós Gábor, az Eurofins Environment Testing Hungary mikroműanyag-vizsgáló laboratóriumának vezetője elmondta, az eredmények a korábbi hazai mérésekhez képest némiképp nagyobb koncentrációt mutatnak. Ugyanakkor a mikroműanyag-részecskék változatossága, a környezetben való eloszlásuk heterogenitása miatt nem lehet egzakt darabszámokat összehasonlítani, hanem nagyságrendeket kell figyelni.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet a hulladékról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük