Elkezdődött a szarvasbőgés Magyarország erdőiben
A gímszarvasok nászával kezdetét veszi a szarvasbőgés időszaka a magyarországi erdőkben is. Idén is számos vezetett szarvasbőgés-hallgató túrával várják az érdeklődőket az állami erdészeti társaságok – közölte az Agrárminisztérium (AM).
„A túrák népszerűsége töretlen,
a jelentős gímszarvas állománnyal rendelkező erdőgazdaságoknál már komoly tradíciója van a programsorozatnak. Sok helyen kisvasutazással kötik egybe az egyre több természetkedvelő látogatót vonzó kirándulásokat„.
A túrákat általában interaktív előadások előzik meg, ahol felkészült, tapasztalt erdész-vadász szakemberek mutatják be a vadgazdálkodás jelentőségét és a gímszarvasok életének meghatározó jelenségét, a szarvasbőgést. A szarvasok életének, viselkedésének bemutatásán túl előkerülnek a különféle bőgőkürtök is, amelyekkel az előadók élethűen imitálják az egyes hangokat.
„Hazánk büszkesége, hogy Európa legnagyobb ártéri erdeiben él a híres gemenci gímszarvas, amelynek bőgése szeptemberben betölti az egész környéket. Gemencen például a kisvasút varázsolja el az utazót, ahol a bőgés-hallgatás élményét előadás és agancsbemutató előzi meg, sőt gasztronómiai különlegességekkel is összeköthető az este.”
- Az Északerdő Zrt. Pálházán élményvonatot indít,
- az Egererdő Zrt. Felsőtárkányban szervez szarvasbőgő járatot,
- Annafürdőn éjszakai túrán vezetnek be az erdő titkaiba,
- míg a Vértes és Gerecse erdeiben jótékonysági túrák során élvezhetjük a különleges hangok kavalkádját.
- A Bakonyerdő Zrt. által kezelt erdőterületeken, a Bakony és a Balaton-felvidék erdeiben is elkezdődik a gímszarvasok násza, a szarvasbőgés időszaka.
- Zalaegerszeg környékén a Csömödéri Állami Erdei Vasút nyitott kocsijaiból hallgathatjuk közelebbről a bikák küzdelmét,
- Kaszón kisvasút zakatol végig a bőgő erdőkön,
- és a főváros környékén, a Pilisi Parkerdő szervez szentendrei és budapesti programokat.
- A nemzeti parkok, így a Duna-Dráva Béda-Karapancsán,
- vagy a Kiskunsági Őrjegben szintén esti programokkal készülnek.
„A gímbikák hangja egyszerre szerelmi vallomás és erőfitogtatás,
mély, öblös bőgésükkel magukhoz hívják a teheneket, miközben figyelmeztetik riválisaikat is. A természet ebben az időszakban megmutatja legősibb arcát, a gímbikák először hanggal ütköznek meg egymással. Amennyiben hang alapján a másik hasonlóan erősnek ígérkezik, mint a csapatbika, úgy a kihívó felkeresi legyőzendő riválisát„.
A találkozás során felmérik az erőviszonyokat egy párhuzamos séta során, ahol egymás mellett ballagva, bőgve, agancsot mutogatva próbálják eldönteni, melyikük a rátermettebb, de ha kell, agancsaik összecsapásával döntik el a harcot.
Az őszi vadászidény során korlátozásokkal is találkozhatnak a természetjárók.
Az erdők rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, egyre többen választják az aktív kikapcsolódást. Az erdőlátogatás szabályozásának a célja éppen ezért az őszi időszakban az, hogy a vadászok és a természetjárók kölcsönösen figyeljenek egymásra és a vadállományra.
Az erdőtörvény pontosította a vadászattal összefüggő szabályokat, és a korábbi gyakorlatot enyhítve lehetővé teszi a kijelölt túraútvonalak használatát a vadászati idényben is. Az állami erdészeti társaságok arra kérik az erdőlátogatókat, kirándulókat, hogy tájékozódjanak előre az időszakos korlátozásokról. A vezetett túrákon az erdész, vadász szakemberek biztosítják, hogy a látogatók biztonságban legyenek, miközben reális esélyük van meghallgatni a szarvasbőgést.
„Érdemes a programot meghirdető oldalon közvetlenül tájékozódni a részletekről. Ajánlott minél előbb jelentkezni a megadott elérhetőségeken, ezek a túrák ugyanis nagyon népszerűek és hamar betelnek.”
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Illusztrációk: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több szarvas










































Egyszer voltam Bőszénfán egy szarvasokat bemutató kiránduláson, traktorral vittek minket az erdőben, mi egy pótkocsin ültünk, fantasztikus volt messze a horizonton a rengeteg szarvas. Ott hallottam egy fiatal állatorvostól aki a túrát vezette, hogy erről a szarvastelepről vittek Finnországba szarvasokat, állomány és gén megújítási céllal, meg arról is, hogy a szarvkezdemény levágásának őrleménye a legjobb porc újraépítő gyógyszer.