Így ünnepli 120. évfordulóját a Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Így ünnepli 120. évfordulóját a Szabó Ervin Könyvtár

A regények és más irodalmi művek

sokféle formában, többek közt filmen, színpadon, zenében is tovább élnek, ezért az idén 120 éves könyvtár ennek a gondolatnak a keretében szervezi meg a jubileumi rendezvényt. A Kövér Béla Bábszínház Dániel András népszerű művét idézi meg az Egy kupac kufli előadással. Az Iszkiri Zenekar Csillagos 5-ös című gyermekkoncertjét viszi el a könyvtárba, este pedig a Kőszegi Várszínház Vera című előadása Grecsó Krisztián című regényét kelti életre Grisnik Petrával.

Lesznek ezeken túl pódiumbeszélgetések az olvasásról és a könyvekhez fűződő viszonyról. Olvas a színház címmel Grisnik Petra színészt és Kerekes-Katz Petrát, a 6SZÍN teátrum produkciós menedzserét Tóth Maja kérdezi.

A Központi Könyvtárnak otthont adó Wenckheim-palotáról Szeder Kata és Ruff Orsolya beszélget Bálok az irodalomban és a mozivásznon címmel, délután pedig Mácsai Pál színész-rendező, színházigazgató, este Bródy János énekes-dalszerző lesz a vendég, akikkel Farkas Ferenc beszélget.

Vérré vált irodalom címmel Sóron Ildikó tart biblioterápiás foglalkozást felnőtteknek, de lesz silent book (képkönyv) workshop, kiállítás és pódiumbeszélgetés Gabriel Pacheco mexikói silent book illusztrátorral is.

A programok sorát színesíti a MeseTérKép Mélytengeri kaland foglalkozása. A Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Budapestre látogató munkatársai kézműves foglalkozást tartanak az érdeklődőknek.

A Sárkányos Gyerekkönyvtárban Apa olvas címmel Harcos Bálint és Vig Balázs mesedélelőttjére kerül sor, Rózsavölgyi Anett művészetpedagógiai foglalkozását Kedvenceink könyvben és a filmvásznon címmel szervezi meg, a Tánc-Lánc Egyesület pedig kézműves foglalkozást tart.

Könyvtár PRO címmel programozás, robotika, olvasás foglalkozás is lesz

a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár könyvtárosaival, akik segítségével az érdeklődők kipróbálhatják a Bee bot, a Sphero Indi Student és a MakeBlock – mTiny Discover padlórobotokat is. Mindezeken túl lesz steampunk bemutató és fotózkodási lehetőség. A kreatív programok iránt érdeklődőket pedig szitanyomás kurzusra, origami és pop-up képeslap készítésre, továbbá a Perui Nagykövetség közreműködésével Pucara bikák festésére várják.

A belépéshez nem szükséges könyvtári tagság, a programokon való részvétel ingyenes, de néhány előadásra a férőhelyek számára tekintettel regisztrálni kell.

Forrás: MTI | Borítókép: Wikipédia

Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


könyv irodalom költészet adomány pixa 1

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több könyv

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük