Furcsa dolgok történnek az egyik olasz síközpontban
Nyolcmillió olasz megy el síelni februárban többnyire az Alpokba, miközben az Appenninekben a hónap első hétvégéjétől létszámstop lépett életbe a turistainvázió megállítására.
Kezdetét vette a hagyományosan februárra és március első felére eső síszezon, amikor az olaszok többsége a hegyekbe megy. A most kezdődött hónapban nyolcmillióan foglalnak le szállást a síelésnek szentelt üdülőhelyeken. Az olaszok nyolcvan százaléka az országon belüli célállomást választ: a leglátogatottabb térségek ranglistáját Trentino és Alto Adige, valamint Valle d’Aosta és Piemont vezeti.
Az koronavírus-járvány kényszerszünete után a síturizmus visszatornázta magát a járvány előtti szintre, de az azóta megemelkedett árak miatt a korábban egyhetes vakáció négy-öt napra csökkent. Az egy főre eső napi költség 380 euró körül mozog, beleszámítva a szállást, a pályadíjat és az esetleges bérlési kiadásokat.
Az abruzzói Roccaraso
február első vasárnapján korlátozta a belépő látogatók számát. A kevesebb mint ezerötszáz lakosú település a dél-olasz Campania tartomány, így Nápoly lakosainak első számú és legközelebbi téli célállomásának számít.
Roccarasóban megszokták, hogy hétvégenként több mint száz autóbusz érkezik Nápolyból és környékéről, de január utolsó szombatján-vasárnapján egyszerre kétszáznegyven autóbusz és további járművek is érkeztek. Roccarasót húszezer dél-olaszországi turista szállta meg, ami teljesen megbénította a kis síparadicsomot.
A turistainvázió hátterében egy Rita De Crescenzo nevű influenszer áll, aki azzal reklámozta Roccarasót, hogy akárki néhány órás úttal könnyen síelős szelfit készíthet magáról. Ezért utaztak sokan a településre anélkül, hogy síelni akartak volna. Roccarasóban ráadásul az idei télen még alig esett hó.
Francesco Di Donato polgármester hangoztatta, hogy Roccaraso hálás a nápolyi turistáknak, akiket évtizedek óta szívesen fogadnak, de képtelenek ennyi embert ellátni. Ezért bevezették a kötelező helyfoglalást, és vasárnap a Roccarasóba vezető országutakon kizárólag az előzetesen regisztrált buszokat és járműveket engedték tovább. Hatvan autóbusz mehetett át.
Ugyanakkor egy gyanús körülmény is felmerült, ugyanis a turisták a szokásosnál gyakrabban fizettek húszeurós bankjegyekkel, ami a Camorra bűnszervezet „tipikus fizetőeszközeként” ismert és felveti a pénzmosás gyanúját. Az ügyben a hatóságok is vizsgálatot indítottak.
Forrás: MTI | Borítókép: Unsplash
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több utazás









































