Részt vehetünk a legnagyobb galaxiskatalógus megalkotásában

galaxiskatalógus

Részt vehetünk a legnagyobb galaxiskatalógus megalkotásában


A Galaxy Zoo elnevezésű citizen science projekt 2007-ben indult el. Akkor arra kérték az önkénteseket, hogy segítsenek az Új-mexikói Állami Egyetem égboltfelmérése, a Sloan Digital Sky Survey (SDSS) által készített képek alapján mintegy egymillió galaxis alakjának osztályozásában. Az elmúlt 17 év során már több mint 400 ezer önkéntes vett részt a munkában, és a Hubble valamint a James Webb Űrteleszkóp képei is bekerültek az adatbázisba. A galaxisok típus szerinti besorolása forradalmasította az asztrofizikusok elképzeléseit a galaxisok fejlődéséről.

De a csoportosítás nemcsak a kutatók munkájához járul hozzá, hanem a gépi tanulásos MI-algoritmusok tananyagaként is szolgál. Az MI algoritmusok ugyanis maguktól nehezen tudják osztályozni a galaxisokat, de az emberi és a mesterséges intelligencia közös munkájával szinte korlátlan számú és típusú galaxist lehet pontosan osztályozni.

Csatlakozik a Euclid űrteleszkóp

Nemrég az Európai Űrügynökség (ESA) Euclid űrteleszkópja is csatlakozott a projekthez. A távcső 2023 júliusában kezdte meg 6 évig tartó égboltfelmérését nagylátószögű kamerájával. A cél, hogy a képeket mozaikszerűen összeillesztve elkészítse az eddigi legrészletesebb térképet az Univerzumról.

A Euclidot úgy tervezték, hogy az égbolt sokkal nagyobb területét tudja megfigyelni, mint a Hubble vagy a James Webb. Egyetlen képen belül, széles skálán tud különböző objektumokat megörökíteni a halványtól a fényesig, a távolitól a közeliig, a legnagyobb galaxishalmazoktól a legkisebb közeli csillagokig. Így egyszerre nagyon részletes képet kapunk az égbolt több mint egyharmadáról.

A Zoobot

A Euclid napi 100 Gb adatot küld vissza a Földre hat éven keresztül. Ennek az adathalmaznak a címkézése pusztán emberi munkával egy évszázadot venne igénybe, ezért a Galaxy Zoo csapata kifejlesztett egy Zoobot nevű MI algoritmust, amely az önkéntesektől tanulva képes megbízható információt adni az új galaxisokról.

Miután az emberi válaszok alapján betanították, a Zoobot részletes osztályozást fog nyújtani több százmillió galaxisra, létrehozva a legnagyobb részletes galaxiskatalógust, és lehetővé téve áttörő tudományos elemzéseket olyan témákban, mint a szupermasszív fekete lyukak, az összeolvadó galaxisok és még számos más területen.

Így vehetünk részt a munkában

A Euclid megfigyeléseihez egy konzorcium is létrejött, melynek tagjai a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudósai is. Az együttműködésben több mint 2600-an vesznek részt 15 európai ország 300 kutatóintézetéből, valamint Kanadából, Japánból és az Egyesült Államokból. A szakemberek különböző, például asztrofizikai, kozmológiai, és mérnöki területen dolgoznak. A program célja, hogy a galaxisok adatainak segítségével jobban megértsék a titokzatos sötét anyag és a sötét energia természetét, és megválaszolják azokat az alapvető kérdéseket is, amelyek a galaxisok kialakulására és fejlődésére vonatkoznak.

A Euclid és a Galaxy Zoo csapata 820 ezer képet választott ki és tett fel a Zooniverse oldalra a Euclid felvételei közül, amelyek szinte mindegyikén emberi szem által még soha nem látott galaxisok vannak. Az oldalon rögtön egy angol nyelvű eligazítás fogad arról, hogy mire figyeljünk a galaxisok értékelése során, majd kérdésekre kell válaszolnunk velük kapcsolatban. Mindebből persze mi magunk is sokat tanulhatunk.

Forrás: MTI, kép: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több közösségi tudomány

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Lebuktak a kerti pókok

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a lakosság bevonásával mérte fel tavaly tavasztól őszig a hazai kertek póknépességét. A Pók-Háló névre keresztelt…Tovább


      

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük