Beporzók védelme élő laboratóriumokkal
A RestPoll elnevezésű projekt tavaly októberben indult a Freiburgi Egyetem vezetésével, célja pedig a rovarok élőhelyeinek tartós helyreállítása és összekapcsolása Európában. A négy évig tartó munka Magyarországon a Bükki Nemzeti Park területén zajlik Piross Sándor és Demeter Imre, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) tudományos munkatársainak irányításával.
A beporzók védelme nemcsak a biológiai sokféleség, hanem a mezőgazdasági terméshozamok és az élelmiszer-biztonság szempontjából is fontos. A RestPoll pedig a gazdálkodókkal és a kormányokkal is együttműködve arra összpontosít, hogy hatékony intézkedéseket alkalmazzon a beporzók védelmének érdekében, és bevonja az élelmiszer-ellátási lánc résztvevőit.
Ezért esettanulmányi területek és “élő laboratóriumok” (Living Labs) hálózatát hozzák létre, amelyek Európát átölelve a közös kutatás, oktatás és tudáscsere egyedülálló központjai lesznek.
A tizennégy európai ország tizennyolc esettanulmányi területének kezelői már részben meg is kezdték az élőhelyek rehabilitációját.
A projektben természet- és társadalomtudósok, huszonhárom kutatóintézetet, egy civil szervezet, három vállalat, három minisztérium és egy nemzeti park képviselői vesznek részt.
Az első találkozót november 28-29-én tartották a svédországi Lundban, ekkor indult el a projekt honlapja is – www.restpoll.eu. A RestPoll az Európai Unió Horizont Európa keretprogramjában a 101082102 számú támogatási megállapodás részeként valósul meg.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
Cen mézelő zónái is ilyenek. “Living Labs “- de jó nevet találtak a programhoz.
Nekem is tetszik. 🙂