Szerb Antal: Megszületik a próza
Előző fejezet
Negyedik fejezet
A próza
A görög költészet ősidőktől rámaradt jelképes alakokban és történetekben fejezte ki a görögök világérzését és az embersorsra vonatkozó költői megismerését. Szoros és mégis ihlető megkötöttségét leginkább a középkori és reneszánsz kori festészethez lehetne hasonlítani: tárgyát az is mindig a szent történetből merítette.
A görögök csak nagy lassan, többféle irányban tapogatózva találják meg a módját, hogy magáról a világról beszéljenek és ne annak mitológiai vetületéről. A költészet nem is akar megszabadulni a mítosztól; a próza hivatása, hogy mítosz mentes világképet rajzoljon a történetírásban, filozófiában és a szónoki alkotásokban.
A mítosz legnagyobb ellenfele a történetírás.
A szent történettel szemben fellépteti vetélytársát, az emberi történetet, aktuális vonatkozásaival és érdekességeivel. Az első nagy történetíró, Hérodotosz,* még nem volt mítoszromboló. Egy kissé még úgy írta a történelmet, mintha az is mítosz volna. Nem mintha szándékosan keverte volna össze a valóságot a mondával, hiszen rengeteget utazott, hogy könyvének valóság anyagát összegyűjtse.
De külföldi utazásain is legjobban a mítoszok érdekelték és az ami mítoszba illő.A korszak, amelynek történetét elbeszéli, a perzsa háborúk kora, nagyszerűségénél fogva félig-meddig szent történet; Aiszkhülosz méltónak tartotta, hogy tragédiát írjon róla, hősei, Miltiadész, Leonidasz mint félistenek élnek azóta is a tudatban és áhítatot keltenek a megszentelt helynevek: Thermopülai, Marathon, Szalamisz.
Az istenekről való felfogása kortársainak, Pindarosznak és Aiszkhülosznak felfogásával rokon. Az istenek bele játszanak a történelembe: jóslatok mennek teljesedésbe, az istenek irigyen és féltékenyen nézik a halandókat, a hübrisz bűnhődik. Xerxésznek azért kell elbuknia, mert olyan túlságosan is nagy úr volt, hogy amikor átkelt a Helléspontoson, egy ottani bennszülött Zeusznak nézte.
A világ tele van istenekkel; külföldön külföldi, különös istenek élnek, azokat is tisztelni kell, azért írja le oly áhítattal és oly hiszékenyen a keleti népek isteneit és meséit. Erkölcsi felfogása relativisztikus megnyugvás az istenek akaratában: a görög nem hajlandó megenni saját apját, — mondja — hanem elégeti. Az indiai viszont nem hajlandó elégetni, hanem megeszi. Mindkettő isteni parancsot teljesít és helyesen cselekszik.
„Hérodotoszt a történetírás atyjának szokták nevezni, de talán inkább a nagyatyja volt“ — mondja egy szellemes angol író. Csakugyan „nagyatyai“ tulajdonságai okozzák, hogy mindmáig élvezetes, üdítő, Jókaihoz hasonló olvasmány. Minden régi történetírónál elevenebben hat mesélő kedve, élőszó jellegű előadása, bájos hiszékenysége.
Ha nem is nagy történetíró, nagy mítosz alkotó és mítoszai révén él tovább a tudatban. Leonidasz bátor halála, Polükratész gyűrűje. Kürosz kitétele, az egyiptomi uralkodó meglopott kincsestára és megannyi más elavulhatatlan monda Hérodotosznak köszönhető, valamint a csodálatos történet Szolónról, Kroiszoszról és Küroszról.
Szolón, az athéni bölcs, azt mondja a gazdag Kroiszosz királynak: senki sem boldog halála előtt. Később Kürosz elfogatja Kroiszoszt és máglyára vetteti. A máglyán ülve Kroiszosz elmondja Kürosznak Szolón szavait. Kürosz elolttatta a máglyát, mert „belátta, hogy maga is ember s egy más embert, ki nálánál nem volt szerencsésebb, elevenen dob a tűzbe; azonkívül félt a bosszútól s meggondolta, hogy semmi sem állandó az emberi életben . . . “
Az igazi történetírás, az igazi történetírói magatartás megteremtője Thuküdidész.**
Az igazi mítoszalkotó sarkalatos ellentéte: nem teremt, hanem szétfoszlat meséket. Thuküdidész hatalmas művét azzal a kijelentéssel kezdi, hogy régebben, az ő ideje előtt, „sem háborúban, sem egyebekben igazán nagyszabású dolgok nem történtek”. A történelem vele kezdődik. Ami régen volt, kis méreteinél fogva nem sokat számít.
A gazdasági és települési viszonyokat megvizsgálva megállapítja, hogy a trójai háború, amelyet a költők olyannyira felfújtak, nem lehetett igazán nagy háború, hiszen a hajókra akkoriban oly kevés ember fért fel; csak azért tartott tíz évig, mert a görögöknek nem állt elég pénz és élelem a rendelkezésükre, kénytelenek voltak kirabolni a környéket és keveset tudtak foglalkozni magának Trójának ostromával. A mítosz szertefoszlik a pozitivista történetíró hideg és rosszkedvű tekintete előtt.
Nem érez több tiszteletet a történelemben megnyilatkozó isteni-démoni elemmel szemben sem. A sorsban hisz, de csak ímmel-ámmal. Így történt, mondja, de történhetett volna másképp is, ha az emberek okosabbak lettek volna. A jóslatokat kétkedő közönnyel fogadja. Megjósolták, mondja, hogy háború és dögvész (loimos) lesz. Az athéniek azt hitték, hogy tévedés, az isten bizonyára éhínséget (limos) gondolt, de mikor kitört a pestis, kiderült, hogy az istennek igaza volt. Csakhogy, mondja Thuküdidész, ha nem tör ki a pestis és éhínség szakad a városra, az istennek akkor is igaza lett volna, mert a másik értelmezés lépett volna előtérbe.
Thuküdidész Platón mellett a görög világ legrombolóbb szelleme, a mítosz legfőbb hóhéra. De mint Platón, ő sem éri be a rombolással, hanem újat hoz a régi helyére: az oknyomozást, a történelmi kritikát, az egész tudományos történelmi magatartást, az alaposságot, a részletigazságok pontos feltárására irányuló akríbeiát. A mese helyett az igazságot. Vagy talán legyünk óvatosabbak: a mese látszata helyett az igazság látszatát. Mert végeredményben minden történelmi tanítás bizonytalan, akár mítikus, akár oknyomozó.
Művének tárgya a görög történelem legfontosabb fejezete. Periklész kora és az utána következő évek Athén fénykora és általában az emberiség fénykora, az a kor, amikor az emberi élet a legteljesebb volt. De Thuküdidészből is megtanulhatjuk a hegeli történetfilozófia igazát: minden tézis magában hordja már antitézisét, minden fénykor már egyúttal hanyatlás kezdete.
A peloponnészoszi háborúk emberien nagyszerű kora már hanyatlás a perzsa háborúk félisteni korához képest, a dekadencia tüneteit felfedezhetjük a legnagyszerűbb alkotások mellett és Periklész halála után rohamosan bekövetkezik az athéni hatalom összeomlása. Athén utolsó nagy államférfia mintegy megtestesíti ezt az összeomlást: Alkibiadész túlságosan szép, bátor, zseniális ahhoz, hogy győzedelmeskedjék, és ez az athéni demokrácia sorsa is. Összeomlik a józan Spárta középszerűségen alapuló fegyelme előtt.
Írói művészetén a próza születési fájdalmait figyelhetjük meg. Nem könnyű olvasmány, előadásmódját nem lehet élvezetesnek mondani. A próza még nem eléggé hajlékony, hogy Thuküdidész gondolati gazdagságát, finom árnyalatait vissza tudja adni. Az austéra harmónia, amelyre törekszik, még nagyon is austéra, zordon. Pedig mennyi gonddal szerkeszti mondatait! Sokat tanul kortársaitól, az első szofistáktól és rétoroktól.
Amint a mítosz halódik, a költészet helyét a rétorika foglalja el.
Ugyanez a folyamat beállt a többi kultúrkörben is, de nem olyan világosan, mint a görög irodalomban, ahol minden paradigmatikusan, iskola példaszerű tisztaságban folyt le.
A szónoklat fontosságát Thuküdidész művében is érezni. Irodalomtörténeti szempontból legmaradandóbb újítása az, hogy elbeszélésének menetét bizonyos ritmikus visszatéréssel szónoklatok szakítják meg. Személyeinek szájába beszédeket ad, amelyeket azok nem mondtak el, de elmondhattak volna. A beszéd a beszélő jelleméhez alkalmazkodik és összefoglalja a történelmi pillanat tartalmát.
Egyikük-másikuk a thuküdidészi mű magaslati pontja, így Periklész híres beszéde a második háborús esztendő végén a hősi halottak fölött. Az európai történetírás egészen a XVIII. századig követte Thuküdidészt abban, hogy beszédeket szőtt a történelmi előadásba.
A görög próza virágkora a Kr. e. IV. század, amikor Athén hatalma összeomlik. Macedónia, a fél görög katonaállam veszi át a hegemóniát az egymást marcangoló hellének fölött és a görög kultúra számára meghódítja a Keletet. Ennek a még mindig nagyszerű görög századnak a próza éppoly tökéletes kifejezési eszköze, mint a Vl.-nak a líra, az V.-nek a dráma. A prózaírás felszív minden tehetséget és majdnem minden műfajt.
Egy új műfaj is keletkezik, a dialógus, Platón műfaja.
A prózát a rétorok tudatos műérzéke fejlesztette a tökéletesség akkori magas fokára. Az athéni rétoriskolák, ahol becsvágyó fiatalemberek a szónoklat művészetét tanulták, az egyetemeknek feleltek meg.
A rétori nevelés képesítette a görögöt az államférfiúi, ügyvédi, szónoklat tanári, sőt hadvezéri pályára. A leghíresebb rétor Iszokratész. (436—338.) Beszédeit nem mondta el, olvasásra és megtanulásra szánt mintabeszédeket írt.
A publicisztika szerepét is ezek töltötték be, szónoki formában írt politikai vezércikkek voltak. Iszokratész teremtette meg a görög szónoklat „magas stílusát.” Szabálytana és legfőbb eszköze, a körmondat, később Cicero révén vált az európai irodalom állandó elemévé. Iszokratész stílusában szónokolt Démoszthenész (384—322) is, a görögség leghíresebb szónoka.
Az első rétorok, a szofisták, egyúttal filozófusok is voltak, legalább is annak tartották magukat. Filozófiájuk a beszéd filozófiája: ők eszméltek rá a szavak fontosságára, majd a szavak önállóságára és végül is az újítás lázában eltúlozva felfedezésüket, azt tanították, hogy minden csak szó. Csak szó az isten, csak szó a sors, csak szó az erény; az ember csinálja ezeket, amikor beszél róluk, de éppúgy alkothatna ellentétes értelmű szavakat; minden relatív, „az ember a mértéke mindennek” — tanította Prótagorasz. (480—411.)
Ez a mitikus görög világkép teljes destrukciója. A görög az első kultúra, amely az intenzív gondolkodás folytán eljutott az önmaga megsemmisítéséhez, felásta maga alatt a talajt, elpusztította gyökereit, a mítoszt. De amikor ez bekövetkezett, a görög szellemben még annyi életerő lakott, hogy az elrágott gyökerek helyébe újakat tudott ereszteni.
A görög szellem belső újjászületése Szókratész nevéhez fűződik. Szókratész (469—399) maga nem írt. Az irodalomban nem mint szerző, hanem mint téma szerepel. Alakját ketten is megörökítették, Xenophón és Platón.
A két alak nem azonos. Xenophón (kb. 430—355), az írással szórakozó ex-hadvezér Apumneomata-iban, Szókratészi Emlékezetességeiben, meg tudta ragadni Szókratész párbeszélő módszerét, amely a mai olvasónak sokszor nagyon is hosszadalmas, emléket állított Szókratész polgári erkölcsösségéről, de nyomát sem találjuk a nagy filozófiai rendszernek, amelyet Platón Szókratész szájába adott.
Xenophón két másik művel is él az irodalmi tudatban: Anabasis c. hadvezéri emlékiratával, amelyben tízezer görög katona útját írja le Ázsiába és vissza; és Kyrúpaideiá-jával, Kürosz perzsa király gyermek
koráról szóló regényes történetével, amellyel a nevelés számára akart irányelveket rajzolni. Filozófusnak nem elég okos, történetírónak nem elég alapos, de írónak kitűnő. Személyének báját, sok rétű elevenségét, igazi athéni mivoltát törés nélkül át tudja vinni művészetébe, ezért élvezetes olvasmány, amit ír.
És most hátra van még Platón,*** a görög filozófia és a görög prózaírás legkiemelkedőbb szelleme.
Azt a platóni gondolatot, amely az egész irodalomra irányítóan hatott, röviden így lehetne összefoglalni: világunk csak vetülete, árnyképe egy másik világnak, az ideák örök és változatlan világának. Barlangban ülünk, — mondja híres hasonlatában — háttal a barlang kijáratának, a barlang előtt tűz ég és a barlang előtt elmenők árnyékát rávetíti a barlang falára: ennyit látunk mi a világból.
De a világ sokkal több, mint amennyit véges érzékeinkkel felfogunk, véges szavainkkal kifejezhetünk, a világon túl és mégis a világban benne laknak az örök ideák. Az igazi szépség, az igazi jóság és igazság, az igazi értelem és jelentőség a dolgok mögött van ;ezen a világon minden csak árnya és jelképe valami mögötte lévő Teljesebbnek. Ha szeretünk valakit, mondja a platóni szerelemtan, rajta keresztül vágyunk a transzcendensbe fut, a szeretett lényben a mögötte lévő örök Szépséget imádjuk.
A platóni filozófia az írók és művészek természetes filozófiája, benne találja meg az író és művész életének értelmét: megragadni és ábrázolni a világ mögött lévő világot, a dolgok igazi jelentőségét. Minden alkotó platonista, akár tudja, akár nem. Szerelemtana pedig két évezred szerelmi költészetének filozófiai alapja maradt.
Platón nemcsak mint gondolkodó, hanem mint alkotó is elévülhetetlen. Párbeszédei sokszor nagyon aprólékosak, az ember nem mindig érti, miért kérdezősködik annyit Szókratész, a helyett, hogy megmondaná, mit akar. De felejthetetlen szépségűek a szituációk, amelyekbe párbeszédeit beállítja.
Az a reggel, amikor Szókratész a kis Phaidrosszal az Ilissos-patak partján sétál, majd megpihen egy platánfa alatt és a hűs vízbe lógatja lábát, a görög tavasz legcsodálatosabb emléke. A halál minden rettenetessége és a bölcs minden sorsot leverő daca benne borzong abban a másik, hideg és sötét hajnalban, amikor Kritón felkeresi Szókratészt a börtönben és rá akarja beszélni, hogy megszökjék a halálbüntetés elől (Phaidón).
És minden éjszakák éjszakája az a bölcsen mámoros éjszaka, mikor Agathonnál lakomára (Symposion) gyűlnek össze a válogatott athéniek. Alkibiadész fáklyásokkal és táncosnőkkel ront be és elmondja Szókratész dícséretét és végül már csak ketten vannak ébren, Szókratész és Arisztophanész. Szókratész még mindig józanul magyarázza, hogy a jó komédiaíró jó tragédiaíró is kell hogy legyen. Ezen az éjszakán mondta el Szókratész, hogy mi a szépség és mi a szerelem . . .
Érezzük, ez az éjszaka az emberiség egyik legnagyobb éjszakája volt.
Ezek Platón irodalmi szempontból legkiemelkedőbb párbeszédei:
a Phaidrosz, amelyben szerelemtanát fejleszti tovább; a Phaidón, a lélek halhatatlanságáról; és a Symposion mindenekfölött. Művészi szempontból mögöttük áll a hosszadalmas Állam, amelyben Platón a mítoszról, az irodalomról és a zenéről való felfogását fejti ki.
Csodálatos paradoxon, hogy Platón, a művészek filozófusa, a művészetről és az irodalomról igen alacsony véleményt táplált. Eszményi államából kitiltaná a zene nagy részét, mert elpuhít és a költészet nagy részét, mert hamis mesékkel félrevezeti az ifjúságot és letéríti az erény útjáról. Csak akkor ad nekik helyet, ha férfias polgárokat nevelnek. De a gyermekeket mesék helyett inkább matematikával szórakoztatná.
Itt számol le Platón a mítosszal is. Homérosz, mondja, és nyomában a többi költő az isteneket mindenféle gyarló és megvetendő tulajdonsággal ruházta fel. Márpedig ha az istenek ennyire emberiek volnának, nem volnának istenek. A költők tehát hazudnak és hazugságra nincs szükség.
De ugyanaz a Platón, aki a görög istenvilágra és mítoszra a végső, halálos csapást mérte, új istentant és új mitológiát teremtett, egy olyan hitvilágot, amely a kereszténységbe beágyazva, mindmáig él és uralkodik. Az istenek emberszabású képét összerombolta, de trónjukra odaültette helyettük az istenit, a végtelen eszményt az ideák piramisának ormán, amit Jóságnak nevez. A Jóságot, amely éppúgy átjárja világunkat és értelemmel tölti el, mint hajdan a homéroszi istenek.
És a mítosztól sem tudott megszabadulni. Inkább művész volt, mint tudós, gondolatai a legfelsőbb magasságokban mindig képekbe öltöztek, legmerészebb gondolatait maga teremtette mítoszokban
fejezte ki. A barlang mítosza, amelyet már említettünk, a hermafrodita mulatságos és szomorú története, amelyet Arisztophanész szájába ad, a lélek, mint kocsivezető és a lelkek aláhullásának látomása a Phaidroszban . . . a nagy homéroszi mítoszokkal egyformán szépek és elmúlhatatlanok.
* Hérodotosz szül. K r. e. 485 körül Halikarnasszoszban. Sokat utazott, majd Athénben telepedett le, innen vándorolt ki a dél-itáliai Thurioi-ba. 425 körül halt meg.
** Thuküdidész (kb. 460— 396) gazdag athéni, Trákiában bányája volt. Mikor hadvezéri balsikere miatt száműzték, idejét utazásokkal és adatgyűjtéssel töltötte.
*** Platón (427— 347) előkelő athéni család sarja. Iskoláját Akadémosz ligetéről Akadémiának nevezték. Athént csak rövid időre hagyta el, hogy Szürakuszaiban megvalósítsa eszményi államát, de csalódva tért vissza.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolóók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Wiki, Pixabay
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több irodalom
