Heti időjárás december 22-től | Akár még havazhat is

heti időjárás december 22 havazás

Heti időjárás december 22-től | Akár még havazhat is


A hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé. Van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell. A hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Hétfőn

nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen, és csak átmeneti időszakra. Helyenként szitálás előfordulhat. A Dunántúlon időnként megélénkül a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

Kedden

többnyire borult, párás, helyenként ködös idő várható szitálással, de eleinte főleg délen, majd napközben az Alföldön lehetnek átmeneti szakadozások, vékonyodások a felhőzetben. Estig csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, majd délnyugat felől csapadékzóna érkezik, illetve képződik felettünk, így a keleti tájak kivételével egyre többfelé elered az eső. A keleti, délkeleti szél a középső és északnyugati tájakon időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a csúcsérték általában 2 és 8 fok között alakul, a kevésbé felhős részeken fordulhat elő gyenge fagy, míg a naposabb alföldi tájakon 10 fok köré is emelkedhet a csúcsérték.

Szenteste napján, szerdán

döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északkeleten lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben és bukkanhat elő a nap. Kiterjedt csapadékzóna húzódik az ország fölé, az északkeleti tájakat leszámítva többfelé kell csapadékra készülni. Eleinte esőre lehet számítani, amelyet előbb a hegyekben, majd napközben – nyugat felé haladva növekvő eséllyel – síkvidéken is havas eső, havazás válthat fel. Az északkeleti, keleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, északkeleten meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Karácsony első napján, csütörtökön

általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Az ország délnyugati felén továbbra is számítani lehet egyre gyengülő intenzitású csapadékra, amelynek halmazállapota nyugat felé növekvő eséllyel ígérkezik havas esőnek, havazásnak. Az északkeleti, északi szél fokozatosan veszít erejéből, de helyenként még élénk, északkeleten kezdetben erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig melegebb az idő.

Karácsony második napján, pénteken

északkelet felől csökken a felhőzet, nagy területen ki is derülhet az ég. Délnyugaton, nyugaton viszont a nap nagyobb részében még borult maradhat az idő, eleinte még kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az északkeleti szél helyenként még élénk lehet. A hőmérséklet hajnalban mínusz 8 és plusz 2 fok között alakul, a kevésbé felhős, derült északkeleti tájakon lesz a leghidegebb. Kora délután 0 és plusz 7 fok közötti értékek valószínűek, nyugaton alakulhat fagypont körül a maximum.

Szombaton

nyugaton is csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre lehet számítani, helyenként viszont éjszaka zúzmarás köd képződhet, amely napközben is tartósan megmaradhat. Csapadék nem valószínű, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A minimum-hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a maximum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul.

Vasárnap

reggelre párássá válhat a levegő, illetve többfelé zúzmarás köd képződhet, amely napközben is tartósan megmaradhat, így derült, napos, illetve borongós, ködös területek egyaránt lehetnek. Csapadék nem valószínű. Eleinte gyenge lesz a légmozgás, majd északnyugati, északi irányba fordulhat a szél és helyenként megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a maximum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

5 hozzászólás

  1. Nagyon szeretem az elfeket (manókat), nagyon aranyosat találtál, Mara.😍

    1. Author

      Köszi, örülök, hogy tetszik! Nekem is úgy megtetszett. 🙂

  2. Jó volna egyszer Stonehenge-ben ünnepelni, biztosan nagyon klassz. Messziről láttam egy angliai utamon, sajnos idő nem volt rá, hogy belépjünk abba a misztikus térbe. A manó nagyon kedves:-)
    Mi várjuk minden órában ma a legújabb családtagunkat, Karolinát, bár lehet megtréfál minket és Szentestére érkezik.

    1. Author

      Szívből gratulálunk az új családtaghoz, reméljük, minden a legnagyobb rendben lesz! Akárhogy is, ő már biztosan karácsonyi ajándék. 🙂

    2. Pont erre gondoltam, száz éve vágyom rá, de ez is csak vágy marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük