Pénteken lesz az idei egyetlen bolygófedés
Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése. A különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt. A bolygófedés 14 óra 20 perckor csillagászati távcsővel lesz megfigyelhető. A Vénusz eltűnik rövid időre a Hold mögött, majd egy bő órával később ismét előbukkan a nappali égen a Hold túlsó oldalán.
A Magyarországról csak ritkán megfigyelhető jelenség oka, hogy a Hold látszólagos pályája pontosan keresztezi a Vénusz helyzetét, és így a bolygó lassan eltűnik az 5 százalékos Holdholdsarló fényeshalvány pereme mögött. A páros a nyugati égen lesz látható, a jelenség kezdetének pillanatában 35 fok magasan. Mivel nappali égen a Hold megvilágítatlan oldala nem figyelhető meg, az előbukkanó Vénusz látszólag a nappali égen tűnik majd fel a semmiből.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló ezen a napon rendhagyó nappali programmal várja a látogatókat. A résztvevők élőben követhetik végig a Vénusz eltűnését és előbukkanását a Hold mögül, nagy teljesítményű távcsövek segítségével. A bemutatót csillagász szakemberek vezetik, akik részletes magyarázatot adnak a jelenség hátteréről. A programról és a csillagászati jelenségről további információ a csillagvizsgáló honlapján olvasható.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Illusztrációk: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több kozmosz










































De jó annak aki ott tud lenni, biztosan tesznek majd fel szép videókat is a jelenségről.