Döntöttek a párizsiak a városi terepjárókról

városi terepjáró

Párizsban egyre több a városi terepjáró


Ahogy szaporodnak a városi terepjárók, melyek használata közlekedési szempontból nem indokolt, környezetvédelmi szempontból pedig erősen vitatható, úgy válik egyre feltűnőbbé az általuk generált probléma: a nagyobb helyfoglalás, a nagyobb kibocsátás és a súlyosabb balesetek. Párizs pedig úgy döntött, hogy kezébe veszi az ügyet. Azért is érezték fontosnak a kérdést, mivel a városi terepjárók száma folyamatosan nő a francia fővárosban. 2019-ben a francia rendszámú városi terepjárók tulajdonosainak negyvenhat százaléka párizsi lakos volt.

Fizessenek többet a városi terepjárósok

Anne Hidalgo főpolgármester az javasolta, hogy legyen drágább a parkolás a “nehéz, és sok helyet foglaló, környezetszennyező személygépkocsiknak”. Egészen pontosan a jelenleginél háromszor többet kell fizetniük, ha letennék valahol a kocsit.

A javaslat szerint a belsőégésű motorral hajtott, az 1,6 tonnánál nehezebb hibrid illetve a két tonnánál nehezebb elektromos járművet használóknak tizennyolc eurót (körülbelül hétezer forintot) kell fizetniük óránként a parkolásért a főváros központi kerületeiben, és tizenkét eurót (4600 forintot) a külső kerületekben. A saját kerületükben parkoló lakókat és a hivatásos sofőröket, beleértve a taxisokat is, viszont nem érinti a megemelt díjszabályozás.

A kérdést szavazásra bocsátották, de az 1,3 millió választópolgárból alig több mint 78 ezren viselték a szívükön a kérdést, ami a város lakosságának 5,68 százalékát jelenti. 54,55 százalékuk viszont igennel szavazott, és ez elég volt arra, hogy a javaslat valóra váljon.

Az erről szóló határozatot májusban terjesztik a fővárosi közgyűlés elé, és szeptember 1-től lép életbe. A főpolgármester üdvözölte a párizsiak “egyértelmű döntését” egy olyan intézkedés mellett, amely “jót tesz az egészségünknek és a bolygónak”. A terepjárók megregulázása pedig nemcsak a környezetszennyezéssel és a közterületek jobb megosztásával függ össze. A közlekedésbiztonság is fontos szempont, miután az önkormányzat szerint a terepjárós balesetek “kétszer több halálestet okoznak a gyalogosok körében, mint a hagyományos autókkal történők”.

Környezetvédelem és közlekedés Párizsban

Párizsban az elmúlt években kitiltották a kocsikat a Szajna rakpartjairól, és mintegy kétszáz utcát zöldítettek ki a forgalom megszüntetésével.

A városi közlekedéssel kapcsolatban pedig ez volt a második népszavazás: 2023 áprilisban a bérelhető elektromos rollerek betiltásáról döntöttek a helyiek, akkor 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de kilencven százalék a betiltás mellett voksolt. A bérelhető elektromos rollereket 2023 szeptemberében ki is vonták a forgalomból.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több Párizs

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Hőhullám fenyeget az olimpia idején

A meteorológusok július-augusztusra szélsőségesen magas hőmérsékletet ígérnek, amely meghaladhatja az összes eddig ismert melegrekordot Franciaországban…Tovább

Kínában özönvíz, Párizsban hőségriadó

A Haikui tájfun kedden érte el a kínai Fucsien tartományt, eközben Franciaországban narancssárga hőségriasztás lépett életbe, ami a nyári időszakon túl először fordul elő…Tovább

még több autó

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

5 hozzászólás

  1. Én bizony minden városból kitiltanám a luxus terepjárókat is, státuszszimbólum, undorítónak tartom.

    1. Azért tartod undorítónak, mert az is! 🙂

  2. A rollereket innen is ki kellene tiltani. Győz az ember elugrálni előlük, ahol a járdán jönnek. Nagyon veszélyes. Láttam fiatal anyukát menni vele úgy, hogy a pici gyereke a lába előtt állt és az út szélén mentek, sisak nélkül.
    A terepjárók valóban nem a városi közlekedésre valók. Bár bevallom nekem nagyon tetszik az ilyen autó. Masszív és biztonságos.

    1. Author

      Na, igen, ez egy klasszikus nyomás a biztonságot illetően, minél több a terepjáró, annál inkább úgy érezheti az ember, hogy neki is ez kell, ha biztonságban akarja érezni magát..tényleg nagyon figyelmetlenek tudnak lenni a rolleresek, de mondjuk a biciklisek is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük