Kegyetlenül pocsék volt az első őszi kaszálásunk
Koratavasztól szinte mindig minden flottul ment. Nem könnyen és főként nem erőfeszítések nélkül, de működtek a terveink. Eredményeket hoztak. Békákat akartunk? Annyi lett és olyanok, amire legszebb álmunkban se gondoltunk. Gyurgyalagokat akartunk? Olyan simán lett meg az első párunk három napon belül, hogy tátott szájjal bámultunk csak. Olyan mézelő zónákat és aprómagos vetéseket akartunk, ahol a mézontófűtől a vörös kölesig terjed a spektrum? Meglett, és szinte minden csirázott és virágzott… És hosszú a sor. Drónnal figyeljük és mérjük fel újabban a rezervátum állapotát, három napja pedig beállítottuk az első saját, 4K vadkameránkat is.
De szeptember másodikán megtört a sikerszéria.
Amint azt korábban drónfotókkal és videókkal is megmutattuk, elvégeztünk egy aranyvessző-felmérést, és megszületett egy olyan területkezelési-terv, ami merőben eltér a korábbi gyakorlattól. A Nagyberekbe és a Nagysásrétbe szerettünk volna kikaszálni két aranyvesszős foltot. Az egyiktől ráadásul „járulékos haszonként” egy olyan tágas tisztást reméltünk, ami tökéletes lesz vadak etetésére és filmezésére; esetleg ragadozómadarak és hollók téli etetésére is. A másik folttól pedig a sekély és nyílt öntésterület megnövelését reméltük.
Nem kellett annyit várni a kaszálásra, mint általában, ezért örültünk, hogy „már” szeptember másodikán nekiállhatunk. Ha azon a napon nem jön össze és nem érkezik meg a traktor, bajban lettünk volna. A szarvasbőgés bármelyik nap berobbanhat, és akkor már barbárság kaszálásokat csinálni a bőgőhelyeken vagy azok közelében. Mi pedig nem vagyunk barbárok. Legalábbis igyekszünk nem azokká válni.
Szeptember másodikán tehát, 14:15-kor megérkezett a traktor.
Úgy gondoltam, hogy kezdjük valami könnyebbel. Először kikaszáltuk a nagy körsétányt, aztán lekaszáltuk a Hospoda területét, ahol a legutóbbi nyári kaszáláson nagy kiterjedésű, „furcsa” foltot hagytunk ki a lepkék és a még javában virágzó varfű miatt. Itt volt az ideje, hogy a Hospodát is lekaszáljuk egyszer az aranyvessző virágzásában. A varfű kímélése miatt ezt a foltot rendszeresen békén hagyjuk, csak épp ezért az aranyvessző is jól tartja magát benne. Most végre lekaszáltuk virágában. A Hospoda szép lett, össze kell majd szedni róla annyi szénát, amennyit csak lehet, és boglyákat kell felújítani ebben a parcellában. Amíg a gép dolgozott sokat tépelődtem, merre folytassuk tovább. Esőt is ígértek, nyugatról az ég már feketedett.
A prioritás most a vizes élőhelyek előkészítése volt.
Vagyis azoknak a területeknek a kaszálása, ahol nagy esőzések alkalmával kiönthet a patak vize. Az a fontos, hogy ezeket a területrészeket rövid fűvön tartsuk. Másodsorban pedig a két aranyvesszőfolt kikaszálása lett volna forradalmi újítás.
A Hospoda után lementünk a Nagysásrétre,
ahol megpróbáltam a traktort elvezetni a Sakál-sánc mentén az aranyvesszős nádasban, de mint kiderült, olyan erős és vad a vegetáció, hogy szó szerint lehetetlen benne járni. Egy karót vittem magammal, azt tartottam magasra, hogy az engem követő traktor lássa merre járok, és véletlenül se hajtson át rajtam. De az előrejutás gyakorlatilag lehetetlen volt, mert a nádat és az aranyvesszőt folyondár szulák tömege szőtte egybe, ezért csak úgy tudtam előrejutni, ha rádőltem, néhol szinte felmásztam a növényzetre, ami aztán a súlyom alatt ledőlt. Nehéz leírni, hogyan is ment ez. Egy kicsit úgy kell elképzelni, mintha a növényzet tetején csúsznék-másznék, anélkül, hogy alattam a nádas szövevénye összeroskadna. Ennyire erős vegetációt még nem láttam. Ebben nyilván benne lehet az is, hogy ez a terület soha annyi vizet nem kapott, mint amennyit az idén a duzzasztásainknak köszönhetően.
Mindent elmond erről a dzsungelről, hogy egy drabális MTZ traktor sem tudott átjutni rajta, illetve csak többszöri lefulladás után. Kaszálni pedig reménytelen volt. Épp csak ki tudott jönni belőle. Így letettünk arról, hogy a terveknek megfelelő egy sávot kikaszáljunk abból az aranyvesszős-nádasból.
Ettől nem lett jobb az amúgy sem virágos kedvem.
Összekaristolt a bozót mindenütt, a Nagysásréten a kis aranyvesszős folt 70 százalékát végül lenyestük, meg a Nagysásrét korábban szártépőzött területének patak felé eső 80 százalékát is. Így, ha egyszer ide is eljut a víz, akkor „gyepre” érkezik, és nem egy 20-30 centi magas, újra hajtó aranyvesszősre.
De amíg ezt a zsenge területet kaszáltuk, a traktor legalább négyszer akadt el. Egyszer a kasza ledobta magáról a láncot is. Rengeteget álltunk, de legalább a hőség közben véget ért, feltámadt az északi szél, rövid ideig esett az eső. Rosszul voltam, előző éjjel megint nem aludtam, illetve csak két órát, elkeserített, hogy a remek új tervek nagy részéből nem lesz semmi.
A Nagyberekben egész szépen sikerült kikaszálni a területet a „rizsföld” környékén (ez fontos volt), de az aranyvesszős foltba bele sem kezdtünk. Az maradt. Így nem haladtunk a visszaszorításával, és az a tisztás sem jött létre, amitől pár nappal korábban még oly sok mindent reméltünk. Esetleg a bőgés után, október 10 körül megpróbálkozhatnánk egy szártépőzéssel.
Végül kikaszáltuk még a Nagyvadföldtől a Kisberekig vezető utat,
s aztán minimál programként még kellett volna kaszálni kicsit a Kisberekben, meg a Kisberek és a Hód-gázló között a patakpartot, ahol már csak térdig érő csalánban lehet közlekedni. Az utóbbi kettőre már azonban nem került sor. Ezek könnyű munkák, könnyű terepen, de a traktorosunk mégis azt javasolta, hogy álljunk meg, mert elgörbült valami a kaszán, és bármikor ledobhatja az egészet.
Nem elég, hogy szarul voltam mindvégig, nem elég, hogy a végére teljesen rottyra jutottam, nem elég, hogy kétszer annyi idő alatt, kétszer annyi pénzért, fele annyit végeztünk el, mint korábban, ráadásul épp csak belekapni tudtunk az új tervek kivitelezésébe. Ez nem az én napom volt. Persze, a legfontosabb dolgokat sikerült megcsinálni az utolsó pillanatban, ennek örülnöm kellene, s örülök is, de ez a nap valahogy szokatlanul szánalmas lett. De annyi siker és kaland után, amit ezen a nyáron átéltünk, ennyi nyomorúság talán már bele is fér. az is biztos, hogy újfent megerősödött bennünk: egy saját kistraktorral sokkal jobb és könnyebb lenne itt az élet.
Másnap kora reggel utazni kellett, ezért már nem tudtam drónfelvételeket készíteni az új állapotokról, de mihelyst hazaérek, hozom az új képeket és videókat is. Októberben pedig lesz még egy kaszálásunk néhány parcellában.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Ez durva- makacs a növényzet, nem adja meg könnyen magát. Milyen érdekes, a természet simán felülírja a terveket- nincs eső, nincs árasztás, nincsenek madarak. A solidago meg kicsorbítja a kaszát és marad.
A saját traktor kaszája is kicsorbulna – vagy elgörbülne, ahogy a traktoros mondta- tőle, még mindig jobb, ha egy idegené bánja.
Megértem, ha elégedetlen vagy, a kudarc tűrés amúgy nekem sem megy jól, de hát az embert a terveiben a kitartása, meg az újratervezése viszi előre.
A nyár végén a legsűrűbb az efféle vegetáció, tavaszra összeesik, elgyengül, akkor könnyebb ledarálni. És ha egyszer egy területet letakarítottunk, egy kistraktorral is karban lehet tartani már. De ha mindig várni kell másokra, a nem kívánatos dzsungel is újra felnő, és megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk. 🙂
Tegnap olvastam a nagyon szemléletes harcodat a dzungellel, olyan kendőzetlen őszinteséggel írtál róla, már attól tartottam, hogy valami baj törtènik.
Nincs macsétéd, Cen? Ha még nincs, érdemes lenne beruházni egybe. (csak egy ötlet és olcsóbb, mint egy kistraki😊)
Kedves Ibolya, hatalmas területekről van szó, a macsete itt szóba sem jöhet. Mire végeznék, egyrészt hatszor halnék meg, másrészt a kitisztított terület hétszer nőne vissza. Sajnos ez nem opció. 🙂 De köszi a javaslatot 🙂 Megoldjuk majd valahogyan ezt is. Egyébként is arról van szó, hogy a már beállított területek jó állapotban vannak, „csak” terjeszkedni, tökéletesíteni nem tudtunk, illetve csak egy picit. 🙂
Nézd el nekem ezt a naív javaslatot, de nem tudhattam, hogy milyen hatalmas területen van dzsungel a birtokon.
Kedves Nagy Ibolya, semmi gond azzal, ha „naiv javaslatot” kapok, nem mindig egyszerű felmérni a rezervátum léptékeit. Én minden ilyen javaslatban, akár hasznavehetők, akár nem, a jószándékot és a segíteni akarást látom.