Ne legyen többé kulturális örökség a bikaviadal?

bikaviadal bika bikafuttatás állatok állatvédelem Spanyolország pixa 2

Ne legyen többé kulturális örökség a bikaviadal?


Több mint 700 ezren írták alá a kezdeményezést, amelyben kérik, hogy a bikaviadal ne számítson többé kulturális örökségnek Spanyolországban. A Nem az én kultúrám elnevezésű beadvány célja, hogy hatályon kívül helyezzék azt a 2013-ban elfogadott jogszabályt, amely a bikaviadalokat a spanyol kulturális örökség részévé nyilvánította. Ugyanis ez a jogszabály szavatolja a viadalok folytonosságát, megakadályozva, hogy az ország egyes tartományai betiltsák azt, ahogy az például Katalóniában történt, ahol végül az Alkotmánybíróság semmisítette meg a tilalmat.

bikaviadal bika bikafuttatás állatok állatvédelem Spanyolország pixa matador grafika

Az indítvány átadásakor több száz aktivista gyűlt össze a parlament madridi épületénél az állatok elleni erőszak beszüntetését követelve. „Olyan kultúrát” szeretnének, „amely az életen, nem a halálon és a kegyetlenségen alapul”.

Marta Esteban, a kezdeményezés szóvivője elmondta: nem a bikaviadalok betiltására törekednek, hanem arra, hogy minden régió vagy város maga rendelkezhessen róla. „A demokráciában a kultúrát választják, nem pedig rákényszerítik az emberekre” – jegyezte meg.

Mint hozzátette, a bikaviadalok évente több millió euró közvetlen és közvetett támogatást kapnak közpénzből. Ezért szorgalmazzák ezek megszüntetését, és azt, hogy a felszabaduló forrásokat fordítsák például az egészségügyre, az oktatásra.

Az aláírások érvényességének ellenőrzésére fél év áll rendelkezésre, a parlamentnek ezt követően napirendre kell tűznie és meg kell vitatnia a javaslatot.


bikaviadal bika bikafuttatás állatok állatvédelem Spanyolország pixa 1

Forrás: MTI | A borítókép illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


bikaviadal bika bikafuttatás állatok állatvédelem Spanyolország pixa adomány grafika

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több állatvédelem

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

2 hozzászólás

  1. A bikaviadalos filmek szörnyűek. Nem tudom honnan vannak a gyökerei, hogyan lehet belőle kulturális örökség.
    A tomboló tömeg amikor „vért „kíván”. Tegnap pl. újra megnéztem a „Könyörtelenek” c. filmet- Svédország- egy elit fiú iskola, ahol az idősebb diákok elképesztő szadizmussal sanyargatják a kisebbeket- miközben a grundon, ahol ütni verni lehet a másikat, a többiek ott állnak és üvöltenek a még több verésért. A tömegek fanatizálhatóak, a bikaviadal már nem a torreádor kecses táncáról szól a bika előtt a gyönyörű ruhájában, hanem arról, ki fog meghalni. Valójában nem tudom egy ilyen viadalon tényleg leszúrják e a bikát, vagy csak leteperik a szarvánál fogva.

  2. Hogy lehet „kulturális örökség” az a borzalom?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük