Múmia a borvidék szívében | Lendva
Szeretem a gyöngyszemeket. Hálás vagyok, ha valami gondos kidolgozottságával, barátságos méreteivel kiszakít az Univerzum fogságából. Mert valamiként állandóan a nagy egész roppant satujában vagyok, ezért bármi, ami emberi, kisebb, egészen kicsi, ápolt és szép, kerek és egész, még ha csak időlegesen is, felszabadít, megnyugtat, reménnyel tölt el. Emberi léptékbe helyez. Otthon érzést ad akkor is, ha velem továbbra is az őrült galaxis forog.
Szerettem Lendvát és környékét mindig, gyermekkoromban is jártam ott párszor, de sose hittem volna, hogy a mindennapjaim része lesz. A válságnak és az inflációnak köszönhetően immár fél éve gyakran fordulok meg ott. Ezen a héten foglalkozunk kicsit Szlovéniával és az inflációval is. Meghökkentő jelenteknek voltunk tanúi nemrégiben. De mielőtt a szlovéniai kalandozásokról írnék, hadd hozzak egy korábbi beszámolót Lendváról; azért is, mert a borokkal is szeretnék többet foglalkozni a következő hetekben. Fogadjátok szeretettel!
Jóval kevesebb ilyen hely és vidék van, mint amennyi várható lenne. Megdöbbentően ritkán él az ember azzal a lehetőséggel, hogy egy helyből gyöngyöt csináljon. Ilyen a Somló (a róla szóló posztot egyelőre ITT az archív oldalon találjátok), de van egy másik kedvencem is, nem messze a magyar határtól, Szlovéniában. Ami talán a Somlónál is kisebb. Évtizede tervezem már, hogy megismerem közelebbről, de csak az idén jutottam el odáig, hogy egy kicsit belássak a kulisszái mögé.
Sok jót hallottam róla, és volt szerencsém belefutni a boraiba is, főként rizlingekbe. A lendvai borvidékről érkező hírek épp oly meggyőzőek voltak, mint amilyen barátságosak az onnan érkező rizlingek. Amúgy is rizlingrajongó vagyok. A jó rizlingek rajongója.
Mi a legszebb a lendvai borvidékben?
Túl az esztétikán. Nem alábecsülve a Somló vagy mondjuk a Badacsony erényeit, de azért azt el kell ismerni, hogy annyiban könnyebb ott az ember dolga, hogy a két hegy önmagában is lenyűgöző. Ha egy tőkét sem találnák rajtuk, akkor is gyöngyszem volna mindkettő. Akkor is volna valamiféle egészen egyedi arculata.
De a lendvai borvidék voltaképp a zalai dombvidék, a Göcsej déli széle, és ha a lendvaiak nem veszik kézbe, akkor alig vagy semmiben nem különbözne a tőle északra található többi dombháttól-dombvölgytől.
De különbözik. Nagyon is. Sajátos érzés és öröm, hogy az egész borvidéket egy pillantással belátni, főként, ha felmegyünk a kilátótoronyba, a Vináriumba. Izgalmas kontraszt feszül a dűlők lágy hullámzása és a torony fém-üveg ultramodernsége között, ugyanakkor a torony egyértelműen egy csavarodó venyigeköteget mintáz. Talán van, akinek ez a modernség, ez a magasság, ez a fémüveg-hatás idegen és túl sok, de nekem tetszik.
Persze felmerül a kérdés: mit tudnak a lendvaiak, hogy egy ennyire parány borvidék ilyen impozáns kilátót kapott?
Miután Rédicsnél átlépjük a magyar-szlovén határt, alig kell autóznunk pár percet, és máris Lendva békés és szép utcáin autózhatunk. A város maga is feltűnően rendezett, kicsit olyan, mintha Ausztriába érkeztünk volna. A főtér közelében ittam egy kávét, a hölgy magyarul szolgált ki. Megkérdeztem, mennyien beszélnek Lendván magyarul, mire azt mondta, abban az utcában, a központban 80%. Szinte mindenütt magyar feliratok. Bevallom, azért ez mégis csak kedves a szemnek. Nem tehetek róla.
Ez az anyanyelvem, ezen írok, szeretem, és szeretek találkozni vele bárhol, hát még a határ túloldalán!
A lendvai borvidékről úgy tartják, hogy a fehér szőlőnek kedvez, de egyre inkább teret hódítanak a vörös fajták is. Leérve a hegyről, a hegylábnál rögtön van egy Interspar, mely a helyi borok bő választékát kínálja. Azért ez nálunk nem mindenhol van így. A nagy szupermarketek a sztárolt hazai borokat szép számban árulják, de nem mennek rá a helyi borokra. Lendván igen.
Amilyen kicsi, amilyen rendezett, kedves városka Lendva, épp annyira gazdag is. Az ember csak kapkodja a fejét. Van vár, benne kiállítások, sonkaérlelő üzem, a közelben van a világ legnagyobb orchidea-gyűjteménye, és több termálfürdő is, köztük olyan is, ahol gyógyhatású fekete vízben fürödhetünk (azt olvastam valahol, hogy ez is egyedülálló az egész világon).
És ha már ennyi minden van, a borvidék közepén ott fekszik egy múmia is. Miért is ne?
Csodával határos módon sikerült a legjobb időszakban, a legszebb (bár kissé párás) időben eljutnom Lendvára, egy röpke fotózás erejéig. Kicsit késői órában, már túl alacsonyan járt a nap, így a meredélyek egyik fele már árnyba borult, de remélem, így is sikerül visszaadni valamit a lendvai ültetvények festőiségéből.
Bónuszként, amikor épp a Lendva-hegy kápolnájához értem, tatarozómunkások jártak ott, és kinyitották a kápolna oldalbejáratát.
Az év folyamán többször is megfordultam Lendván, de a múmiát nem sikerült látnom egyszer sem. Hát most igen. Nem bírtam megállni, hogy be ne lessek, sőt kattintottam is párat. Nem igazán jók a képek, de ezek életem első múmia-fotói.
A képen látható férfi Hadik Mihály (1670-1733), magyar gróf és kapitány, a híres hadvezér, Hadik Mihály édesapja, aki maga is csatában esett el. Ahogy azt a múmiáján mind a mai napig látni, feltehetően a fejére mért ütéstől. 1759-ben, a Lendva-hegyen a Szentháromság kápolna renoválása során bukkantak rá díszes fakoporsójára, s abban megdöbbentően jó állapotban fennmaradt porhüvelyére.
Hadik Mihály teste annak ellenére mumifikálódott, hogy halála után nem balzsamozták.
A korpuszt aztán a lendvaiak üvegkoporsóba tették. Ha arra járnátok, bejelentkezés után lehet bejutni a kápolnába.
Lendva szülötte Zala György szobrász is, aki előtt egy múzeum tiszteleg a lendvai várban. Amikor Budapesten a Hősök terén járunk, jelentős részben e lendvai születésű művész munkájában gyönyörködünk. Neki köszönhetjük Gábriel arkangyal szobrát, a Háború és Béke szoborcsoportot, négy királyszobrot, továbbá ő mintázott a téren minden domborművet.
Ismerjük persze azt az effektust, hogy minden kicsi, de önmagára büszke, lokálpatriótákban gazdag falu, kisváros, kistáj igyekszik felkutatni a múltból híres szülötteket, s némi túlzással az adott helyet egy kicsit „a világ közepének” feltüntetni. Szerintem ez alapvetően érthető, értékelhető attitűd, s van benne valami otthonosan kedves. Lendva esetében azonban ennél többről van szó. Itt van valami valódi aránytalanság.
Mintha Lendva mérete nem állna arányban gazdagságával, és a Lendva-hegy szépségével. De hisz minden gyöngy ilyen. Ez a gyöngyszem-lét lényege: hogy valami, ami néha jelentéktelenül kicsi, mégis szokatlanul erős, megbabonázó fénnyel ragyog.
Számomra szimbólum is. Lendváról eszembe jut mindig, hogy még ha nincs is mindig az orrunk előtt valami szépséges felfedezni- vagy látnivaló, akkor se kell mindig átrepülni hét ország felett és két óceánon, néha elég épp csak átlépni egyetlen egy határon.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több barangolás
még több bor
A mi falunkhoz közel van Lendva. A nagyanyám Belatincról ide is járt át szolgálni, Anyukám sokat mesélt róla. Ha haza mentünk biztosan átgurultunk Lendvára, álltunk a szőlőhegyen és a kápolna körül- a panoráma nagyon szép. A múmiát sosem sikerült megnézni. Régen volt, a várat sokáig tatarozták, csupán körbe járni lehetett. Hiába éltek a szüleink az Őrségben tökmag olajért ide jártak a nővéremék:-)))) De jó , hogy ide hoztad. A másik ezzel kapcsolatos sztorim, hogy Nagykanizsa felől haza felé, Tornyiszentmiklósnál rendszeresen átkerültünk valahogy a határ túlfelére és Lendván kötöttünk ki. Jó kis kerülők voltak.
Talán ennek a Hadik Mihálynak a fia volt Hadik András, akiről nemrég film készült?
Annyira jólesett most újra elolvasni! Köszi.
Ez bakancslistás!Csoda ,,gyöngyszem ,
leírásod alapján is,főleg a valóságban
látván.🥰