Most már elárulhatom: időgép is van a Cenweben

Most már elárulhatom: időgép is van a Cenweben


Abban biztos vagyok, hogy 2023 januárjában, amikor először láthatta néhány támogató az új Cenwebet, akadt már valaki, akinek feltűnt, hogy a menük között olyat is látni, amihez hasonló korábban sosem volt. Ez volt az „időgép”. Van köztetek legalább egy ember, aki ezt biztosan észrevette, de talán többen is. Azt viszont talán már senki se vette észre, hogy az „időgép” menü időközben szép csöndben el is tűnt az oldalról.

Ma visszarakom | a blogok alá

Most, hogy már tudunk védett, titkosított oldalakat létrehozni a támogatóknak, jóval több lehetőség nyílik arra, hogy nem a nagy nyilvánosságnak szánt, inkább csak szűk körben osztható anyagokat is elérhetővé tegyek. Főként a támogatók között találni olyanokat, akik szívesen töltenek több időt azzal, hogy a Cenweb sok év alatt felépített hálózatában bolyongjanak. Mert ez bizony egy hálózat.

És mióta titkosított hálót is szőhetünk, az amúgy is tágra tárt virtuális kapu akkorára nyílhat, amin befér immár két tucatnyi univerzum. Ezen a kapun akár beférhet már a múlt is, és beférhet olyasmi is, amit a közeli vagy távoli jövőnek, esetleg a családtagjaimnak szánok.

Tágabb értelemben mindazoknak – legyenek csak páran vagy legyenek ezernyien –, akiket érdekelhet akár tíz, ötven vagy száz év után is, mi volt ezen az oldalon, mit látott és tapasztalt a világból Cen’.

Van egy tizenkét kilós,

kiadatlan, három kötetes, egyenként is fegyvernek minősülő könyvem, ami valami ilyesmit célzott meg annak idején. A Massa confusa. Ez egyfajta összművészeti könyvtárgy és napló. Egyelőre ezt nem magyaráznám tovább. Csakhogy egy kéziratba beleszerkeszteni mindent érdekes kísérlet, de gyakorlatilag lehetetlen. Egy olyan virtuális-digitális felület azonban, mint amilyen egy weboldal, sokkal több lehetőséget rejt magában.

  • Egyelőre nincs olyan regény, ami zenélne is.
  • Amint egyelőre nincs olyan weboldal, ami illatozna is.

Mégis: egy weboldal lehet a legteljesebb. Itt lehet kép, videó, zene, mindezek különös egyvelege, hálózata, robbanó elegye.

Valójában semmi sem képes olyan erős atmoszférát teremteni, mint egy jó weboldal.

Egy weboldal befogadhat regényt, lexikont, operát, komplett idegen életműveket, és akár online adást vagy adásokat is! Szinte végtelen-féktelen lehetőségeket kínál, aminek töredékét sem használjuk ki.

Idővel rájöttem, hogy mindaz, amit majd közeli vagy távoli halálom után hátra hagyok, a legteljesebb formáját szintén digitális úton-módon veheti fel. Csak utána kell járni, hogy egy komplett weboldal elmentése valahová az interneten kívüli térbe lehetséges-e, mert akkor leginkább – még inkább – itt kell tovább építkezni, míg a vér, míg a szív engedi, és ahogy a laptopról is rendszeresen készítünk mentést, úgy a weboldalt is le kell menteni fél évenként.

Végül valahol valakiknek egy öt kilós külső wincsin ott lesz az egész honlap. Nemcsak az, amit valaha írtam, fotóztam, videóztam, hallgattam, szerettem, olvastam, ajánlottam, hanem az is, ahogyan mindezeket

komplex hálózatba rendeztem egy élet során.

Talán ez lenne az élet értelme is: létrehozni a magunk hálózatát-hálózatait? Nem lepne meg, ha valóban ez volna.

Az a durva, hogy akár lehet a honlapnak olyan része is, amit rajtam kívül senki sem lát. Amiről rajtam kívül azt sem tudja senki, hogy egyáltalán létezik. Titkosításainknak se szeri se száma.

De vissza egy vagy kettő, esetleg három lépéssel.

Az időgéphez.


Körülbelül 12 éves korom óta írok rendszeresen. Többek között naplót. Tudom, azt mondják – szerintem ez is abderita divat –, hogy senki sem arra emlékszik, ami valójában történt. Hogy idővel mindent másképp látunk. Hát én többször is ellenőriztem, mennyire pontos az én emlékezetem, mert megkísértett a gondolat, hogy amikor ezt mondják, igazat szólnak, és nemcsak mások emlékezete süppedékeny, ingatag, szubjektív és infantilis, hanem az enyém is, de nem. Többek között Hetési tanár bácsi esete mutatta, hogy az enyém – legalábbis másokéhoz képest – precíziós rakéta, kőkemény, hézagmentes, passzos. Az én emlékeim – legalábbis java részben – nem a fantázia, a megszépítés vagy elrondítás gyarló aktusának, hanem a valóságnak a részei.

Nem olyanok, mint a múlt héten látott szivárvány meg a három évvel ezelőtti délibáb.

Olyanok, mint a megtett út két oldalán álló a lámpavasak. Amikor hátranézek, ott állnak még, s nem azért látom őket, mert látni akarom őket, mert lámpavasakat szeretnék odahallucinálni, hanem mert ott vannak még. Ténylegesen. Kisebbek, ahogy távolodom.

Rozsdafoltjaikat se tudnám már megszámolni, ahogy – mint a végső boldogság kihipózott lehetősége –, egyre messzebb és messzebb kerülnek, de különös mód bármilyen messzire megyek, akár olyan messzire is, mint az idén tavasszal, hogy már nem is élek, hogy már meg is halok, még ha csak egy rövid időre is, de az útmenti lámpák nem tűnnek el, visszalátok szinte a kezdetekig.

Látom az alfát, látom az origót, látom születésem, valami okból – mintha a születésem sosem gyógyuló rést hagyott volna a téridőben – visszalátok egészen az ősrobbanásig, totálisan visszalátok az első totalitásig, és bár a halálom van közelebb, szinte verítékes testközelben, mégis inkább a vérben fogant, széttrancsírozott születésemet látom vegytisztán, makulátlan könyörtelenséggel, ahogyan Mózes látta majdnem ugyanezt erdőtűz képében.

Az emlékezet – ha vigyázzák – nem az a festett körmű, mindig hazudozó kankós kurva, aminek tartani illik a 21. század rém ostoba, unintelligens, agyalágyult POSZTIMPOTENS divatjai szerint. Az enyém nem. Az én emlékezetem, nem egy lotyó.

Az én fejem nem egy vigalmi negyed.

Az agyam nem egy kupi, bár sokan próbáltak rendetlenséget támasztani benne. Nem. Azt is tudom, miért nem.

Két okból sem. Mindig is fontos volt értenem, mi történik. Gyermekkorom óta, mivel anyám bestiális életmódja  mellett – ami inkább emlékeztetett halálmódra semmint életvitelre – ez volt az egyetlen lehetséges útja-módja, hogy ép elmével ússzam meg az ő sanyarú létét, az ő kivételesen vérvágyó anyaságát, hogy egyáltalán: életben maradjak.

A jelen mind teljesebb – ahogy Rudolf Porteinstein gróf írná: „teljesb” – megértését célozta többek között a korai naplóírás is. Talán nincs olyan nap az évben, nincs egy olyan november 12., december 3., április 20. … és így tovább, aminek ne volna a naplókban valahol párja. Egy párja, kettő párja, vagy ki tudja mennyi…

Én meg tudom mondani pontosan, mi történt 1989-ben. Sőt arról is sebészi pontossággal adhatok számot bármikor, hogy mi történt 1989. augusztus 13-án. Ott vannak a naplók, csak meg kell nézni. Mi ez, ha nem időgép?

Baromi régi naplórészleteket

megosztani még akkor is intim, sőt szuper intim mozzanat, ha azokban a részletekben semmi „olyan” történik, csak mondjuk elmentem aznap venni két doboz tejet. Mégis, teszek egy kísérletet, hogy a támogatók beülhessenek az időgépembe, és megnézhessék azt is, mit írtam például, amikor még nem voltam író; mit írtam azon a napon, amikor még csak terveztem, hogy író leszek.

Kedves olvasó!

Ha tagja vagy a Cenweb Klubnak (vagyis támogató vagy), gyere vissza, mert holnap (2023.31.) este 21 órakor jön az első időgép részlet. Ha még nem vagy klubtag, lépj be a Patreon-oldalon, hogy megkapd a védett oldalakat feloldó jelszót is.

Addig is legyetek jól a jelenben, itt és most, üdv, Cen’                     


Borítókép: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’   

még több cenweb

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több blog

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Valóban mániákus lettem? | blog

Mit várjunk attól az embertől, aki puttony nélkül megy be a szőlőbe? Várhatjuk-e, hogy valamikor is jó és szép borral kínál minket?…Tovább

4 hozzászólás

  1. Napokban írtam, hogy hiányzik az ős-honlap, ahol blogoltál, ahol leírtad pl. Gerbaud-t. A Massa confusa a Pátoszban már mutat magából valamit.
    A fentebb leírtak még annál is több.
    Nagyon örülök az időgépnek és várom! 🙂

  2. Bevallom, mivel itt az új oldalon számtalan lehetőség van az irányított barangolásra, ritkán használom a menüt – kiváltképp a telefonon -, de mostantól ezen változtatni fogok.

    Egyszer régen, egészen pontosan 2008 májusának a végén hét napig írtál egy un. netnaplót a Literának. Azt én begyűjtöttem pár évvel ezelőtt. 🙂
    Most kíváncsian ülök be az időgépedbe: vajon mit árulsz el a majd múltbéli Centauriról.

  3. Ismerkedem veled Cen a nagyon kevés szabad időmben.
    Ismerkedem.
    Rémlenek hírek, cikkek, amik Veled kapcsolatosak.
    És támogatlak a magam szerény módján, mert végtelenül nagyra értékelem a természet építő-mentő munkádat.
    Iciri-piciri területen én is ezt cselekszem.
    Szóval: ismerkedem.

  4. Massa confusa- most hallom először, pedig jóideje követem itt a jobbnál jobb írásokat. Már most nagyon szeretem az időgépet, megvallom mindig hatalmas kíváncsisággal és csodálattal olvastam(om)a legszebb emlékeim rovatot, ami napló jellegű , szóval akkor becsekkolok az időgépbe :-))))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük