Milyen állapotban vannak az európai vizek?

vízerőmű épülhet az erdélyi-szigethegységben

Milyen állapotban vannak az európai vizek?



Az Európai Bizottság közzétette idei jelentését, mely áttekinti az uniós édesvizek és tengervizek állapotát, és meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyeket a javítás és az árvízkockázat csökkentése érdekében érdemes lenne mentenni. Emellett ajánlásokkal támogatja a fenntartható vízgazdálkodást Európa-szerte.

Kiderül belőle, hogy az EU felszíni víztesteinek csak 39,5 százaléka éri el a jó ökológiai állapotot, és csak 26,8 százalékának kémiai állapota megfelelő. A legfőbb szennyező a higany, de más mérgező anyagok is akadnak bőven, míg a vízhiány és az aszály szintén egyre nagyobb aggodalomra ad okot az EU nagy részében.

Jelentős a javulás ugyanakkor az árvízkockázat-kezelése valamint az éghajlatváltozás jelentette kihívások figyelembevétele terén. Mivel azonban Európában egyre gyakoribbak és súlyosabbak az árvizek, a tagállamoknak bővíteniük kell a tervezési és igazgatási kapacitásukat, és megfelelően be kell ruházniuk az árvízmegelőzésbe.

Ennek eléréséhez kulcsfontosságúak az ökoszisztéma helyreállítását célzó és a természetalapú megoldások, valamint a korai előrejelző rendszerek kiépítésére és a figyelemfelkeltés.

A tengervédelmi stratégia kapcsán a Bizottság arra ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy tegyenek többet az uniós tengervizek jó környezeti állapotáért, valamint a tengerrel kapcsolatos gazdasági és társadalmi tevékenységek alapját képező erőforrások fenntartható védelme érdekében.



Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több víz

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük