A mikroRNS felfedzéséért járt az orvosi Nobel-díj
A héten adják át a Nobel-díjakat, kezdve ma az orvosi Nobellel, amit idén is a sejtek biokémiájának témájában osztottak ki. Az orvosi-élettani Nobel-díjat két amerikai kutatónak, Victor Ambrosnak és Gary Ruvkunnak ítélték a mikroRNS és szabályozó szerepének felfedezéséért – derül ki az Index cikkéből.
Victor Ambros amerikai biológus C. elegans fonálférgeket vizsgálva fedezte fel a fehérjék kódolása helyett a belső szabályozási működésekben részt vevő rövid RNS-szakaszokat, amelyeket mikroRNS-nek neveztek el. Kollégája, Gary Ruvkun amerikai biológus arra jött rá, hogy mi a mikroRNS pontos szerepe a sejt irányításában.
Elöször hibának tűntek
Mint a cikkben olvasható, a mikroRNS-ek 1993-as felfedezésükkor különös hibának tűntek, de később nagy meglepetést okozott, hogy a segítségükkel egy addig ismeretlen biológiai mechanizmusra bukkantak. A mikroRNS-nek abban van szerepe, hogy a DNS-átírás után szabályozza a genetikai üzeneteket továbbító mRNS-t, hogy az megfelelően “kézbesítse” az üzeneteket. Később az is kiderült, hogy nemcsak a fonálférgek, de az emlősök sejtjeiben is így működnek ezek a molekulák. A mikroRNS-ek jelentősége többek között abban áll, hogy fontos szerepet játszanak a tumorok fejlődésének elindításában és leállításában.
“Úttörő felfedezésük egy teljesen új génszabályozási elvet tárt fel, amelyről kiderült, hogy alapvető fontosságú a többsejtű élőlények, köztük az ember számára is” – indokolta a Nobel-díjat odaítélő testület a döntését.
A 71 éves Ambros a Harvard Egyetemen végezte a felfedezéssel kapcsolatos kutatásokat. Jelenleg a Massachusettsi Egyetem orvosi karának professzora. A 72 éves Ruvkun pedig kutatásait a Massachusettsi Általános Kórházban és a Harvard orvosi karán folytatta, amelynek genetikaprofesszora.
A bejelentés előtt a nagy időeltolódás miatt a két amerikai tudós közül csak Ruvkunnal tudtak beszélni. A tudós felesége vette fel hosszú csöngetés után a telefont, majd átadta férjének, aki nagyon fáradt hangon jelentkezett, de a hír felvillanyozta és nagyon örült a díjnak. Ambros, akit a Nobel-bizottság nem tudott elérni telefonon, reggel együtt ünnepelte a díj hírét kollégájával és feleségével, Rosalind Lee-vel.
A génszabályozás új dimenziója
Victor Ambros és Gary Ruvkun arra voltak kíváncsiak, hogyan fejlődnek a különböző sejttípusok. Felfedezték a mikro-RNS-t, az apró RNS-molekulák egy új osztályát, amely döntő szerepet játszik a génszabályozásban. Ma már ismert, hogy az emberi genom több mint ezer mikro-RNS-t kódol. Meglepő felfedezésük a génszabályozás egy teljesen új dimenzióját tárta fel. A mikro-RNS-ek alapvetően fontosnak bizonyulnak az élőlények fejlődése és működése szempontjából.
“A kromoszómáinkban tárolt információ testünk összes sejtjének használati utasításához hasonlítható. Minden sejt ugyanazokat a kromoszómákat, így pontosan ugyanazokat a géneket és utasításokat tartalmazza. Mégis a különböző sejttípusok, például az izom- és idegsejtek, nagyon eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Hogyan jönnek létre ezek a különbségek? A válasz a génszabályozásban rejlik, amely lehetővé teszi, hogy minden sejt csak a megfelelő utasításokat válassza ki. Ez biztosítja, hogy minden sejttípusban csak a megfelelő génkészlet legyen aktív” – olvasható a Nobel-díj honlapján.
“A génszabályozás teszi lehetővé például, hogy az izomsejtek, a bélsejtek és az idegsejtek különböző típusai ellássák speciális funkcióikat. Ezenkívül a génaktivitást folyamatosan finomhangolni kell, hogy a sejtfunkciókat a testünk és a környezetünk változó körülményeihez igazítsuk. Ha a génszabályozás elromlik, az olyan súlyos betegségekhez vezethet, mint a rák, a cukorbetegség vagy az autoimmun betegség. Ezért a génaktivitás szabályozásának megértése évtizedek óta fontos cél”.
Az 1960-as években kimutatták, hogy a transzkripciós faktoroknak nevezett speciális fehérjék képesek a DNS meghatározott régióihoz kötődni és a genetikai információ áramlását irányítani azáltal, hogy meghatározzák, mely mRNS-ek termelődjenek. Azóta több ezer transzkripciós faktort azonosítottak, és sokáig úgy vélték, hogy a génszabályozás fő alapelvei megoldódtak.
Az idei Nobel-díjasok azonban 1993-ban váratlan eredményeket tettek közzé, amelyek a génszabályozás egy új szintjét írták le, amelyről kiderült, hogy rendkívül jelentős. Az 1980-as évek végén Ambros és Ruvkun posztdoktori ösztöndíjasok voltak a 2002-ben Nobel-díjjal kitüntetett Robert Horvitz laboratóriumában, Sydney Brenner és John Sulston mellett. Az egy milliméter hosszú C. elegans fonálféreg később az első soksejtű élőlény lett, amelynek meghatározták a teljes genomszekvenciáját.
Elindult a Nobel-hét
Az orvosi-élettani Nobel-díjak bejelentésével elindult a Nobel-hét. Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, míg csütörtökön hirdetik ki az irodalmi kategória nyertesét, ezt a díjat a Svéd Akadémia ítéli oda. Október 11-én Oslóban hozzák nyilvánosságra a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 14-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.
A díjakat, amelyek mellé 11 millió svéd korona (389,62 millió forint) jár, a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.
Forrás: Index, MTI, címlapkép: Wikimedia
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
Ez nagyon szuper, a mikroRNS mint intracellulàris motor, vagy lòtifuti kisinas🥰szòval a tudomàny minden területe összekapcsolòdik a sejtjeinkben.