Mik azok a védett cikkek a Cenweben? Hogyan férhetsz hozzájuk könnyen?

Sokaknak feltűnt, hogy október 26. óta időnként felbukkannak úgynevezett „védett” cikkek, melyek megnyitás előtt jelszót kérnek. Magyarán nem olvashatja őket bárki. Szerencsére nem kaptam erre vonatkozóan kérdőre vonást vagy effélét, mégis úgy érzem, röviden meg kell indokolnom, miért született meg a „védett cikkek” ötlete és igénye.
Az oldal és a rezervátum támogatói persze pontosan tudják, hisz főként miattuk vált szükségessé ez a megoldás.
Ha jól számolom 17 éve (hihetetlen, de így igaz) van weboldalam! Ha nagyvonalú akarnék lenni ebben a kérdésben, azt mondhatnám tehát, hogy a Cenweb immár a 18. évét tapossa. De maradjunk realisták, korrektek. Eleinte nem egészen ezen a domain néven futott. A www.centauriweb.hu a Jégvágó című regényem megjelenésével együtt élesedett, vagyis 2013-ban.
Így a Cenweb technikailag „csak” 10 éves.
10 év alatt több ezer cikk és írás, és tízezernél is több fotó, többnyire saját fotó került fel. Mindez teljes terjedelmében, széltében és hosszában elérhető volt ingyen és bérmentve. Egy ilyen – és ekkora – oldal esetében viszont nemcsak a működtetés, a továbbépítés jelent költségeket, hanem a puszta fenntartás is. Úgy kell erre gondolni, mint egy garázsra. A raktározott holmik (cikkek, képek…) helyéért (ez esetben a tárhelyért) is fizetni kell. Gyakorlatilag az oldal minden költségét én álltam, és itt azt mondom: 17 évig. Mert az ősoldalt is meg kellett csinálni, az sem volt ingyen.
Szakértői becslés szerint, ha most akarnánk létrehozni egy ilyen oldalt, az körülbelül 40-45 millióba fájna. Ehhez férhet hozzá bármikor bárki. De világos, hogy a végtelenségig ez nem tartható, akkor sem, ha hét életem van.

2022-től olvasói unszolásra lehetővé tettem, hogy támogatható legyen az oldal, és ami legalább ennyire fontos: legfontosabb projektem / projektünk a weboldal és az írás mellett, a birtok rezervátummá alakítása (a gazdálkodásból való kivonás is 34 millió forintot vitt el).
2023. január elsején nekiálltunk felnőni egy másik, professzionális szintre, ahol
a weboldal elnyeri egy valódi magazin formáját,
tökéletes élményt ad mobiltelefonon is, és jóval könnyebben kezelhető, szerkeszthető, így dinamikusabb, és akár folyamatosan frissülő portállá válhat.
2023. március 15-ig titokban tartottuk az új oldalt, és csak a támogatókkal teszteltük, csak a támogatók tudták olvasni. Azt hiszem, ez egy nagyon szép, meghitt időszak volt, hiszen asz oldal gyakorlatilag egy hét után már teljes gőzzel dolgozott, és mi a támogatókkal eltöltöttünk rajta együtt, egyfajta „elszigeteltségben”, a titkos oldalon negyedévet.
2023. március 15-től
viszont bárki számára elérhetővé vált, a lap elődje pedig archiválásra került (mind a mai napi elérhető ITT – vagy a fejlécben található sárga kalap ikonra kattintva).
Támogatók nélkül
- nem jött volna létre és nem működne most is az új Cenweb
- és jóval kevesebbet haladt volna előre a rezervátum
És bevallom, igen, a tavaszi infarktus után végképp elreccsent volna a fenébe minden, ha nincsenek támogatók (és nincs Mara lelkesedése és kitartása)
Jogos igény
azonban, hogy aki nemcsak olvassa a Cenwebet, hanem támogatja is, az kapjon némi pluszt is. Erre törekedtem is, megesett például, hogy a támogatókat elvittem egy közös aranymosásra a Börzsönybe, igyekeztem egyre több exkluzív videót megosztani a Patreonon (újabban körülbelül hetente, többnyire kedden), de mostanáig nem sikerült megoldani, hogy legalább olyan minőségben adhassak írott tartalmakat is, mint itt a weboldalon.
Most végre megoldottuk ezt is. A védett oldalak tehát a támogatóknak szólnak, reményeim szerint igazán izgalmas, igazán exkluzív tartalmakkal, többek között vlogokkal, videókkal, blogokkal és a megjelenés előtt álló regény | regények részleteivel.
A weboldal viszont most is kegyelemből, kitartásunkból, elkötelezettségünkből, reményeinkből működik és voltaképp most is a próbaidőszakát éli. Az eddigi támogatások koránt sem elegendők a weboldal hosszútávú működéséhez, ezért égető szükségünk van újabb támogatókra.
Hatalmas segítség például, ha valaki a Facebookon nyújt nekünk segítséget ilyen módon, és ez egy fillérbe se kerül. Reméljük, hogy van az olvasóink között annyi jóindulatú és vagány olvasó, akik nem restek ennyit megtenni, akik érzékelhető mértékben képesek lódítani a Facebook-oldalon.
Pár hónapja a belépő kategória alsó határát leszállítva lehetővé tettük azt is, hogy már
három kiló kenyér áráért is bárki hozzáférhessen minden exkluzív anyaghoz.
Ehhez elég a Patreon-oldalon a legalacsonyabb, „beugró” támogatási formát választani.
Ha csatlakozol, azonnal kapsz egy jelszót, amivel aztán minden védett tartalomhoz hozzáférsz, a Patreon-oldalon pedig megnézheted az eddig kizárólag a Patreonra felrakott videókat. Szeretettel várunk a támogatók közé, és továbbra is azon leszünk, hogy támogatónak lenni ne csak egyfajta karitáció, adományozás legyen, hanem – ha lehet – élmény.

Illusztrációk: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’
még több blog
még több cenweb
A kirándulás a Börzsönyben még ma is felejthetetlen élmény! 🥰
Igaz, aranyat nem sikerült találni, de gránátot annál többet mostunk ki a patakból. S az az őszi kikerics mező Kóspallag mellett…! Csodás volt.
Azóta is „irigykedem” arra a gránátkőre. Micsoda biztos kézzel nyúltál a patakba!
😀 Jó lapátot kaptam kölcsön valakitől! Tudta, hogy milyen mélyre kell mennie. 😉🙂
Az ős-weboldalt még volt szerencsém olvasni, kár, hogy eltűnt. Pl ott találkoztam először Gerbaud-val, a teljes novellával.