A mérgező hulladékmező felszámolására kötelezik Olaszországot

mérgező hulladékmező

A mérgező hulladékmező felszámolására kötelezik Olaszországot


Korábban már írtunk arról a déli Campania tartományban, Nápoly és Caserta között található, több mint ezer négyzetkilométeres területről, amelyet Európa legnagyobb föld alatti szeméttelepének is lehetne nevezni.

A nyolcvanas évektől kezdve bevált gyakorlat volt, hogy a helyi maffia, a Camorra Olaszország más részeiből és külföldről oda szállította a mérgező, máshol költséges feldolgozást igénylő ipari hulladékot. A veszélyes anyagokkal teli konténereket és műanyag zacskókat kezdetben elásták, majd a hely fogytával égetni kezdték. A szemétmáglyákról a térséget Tűzföldnek nevezték el, a mérgező hulladék beszivárgott a talajba, a talajvízbe és a levegőbe is bőven került belőle.

A campaniai ügyészség

a kilencvenes években indította az első vizsgálatot az ügyben Carmine Schiavone, a Casalesi-klán egyik vezetője tanúvallomása alapján. 2012-es adatok szerint a Tűzföld férfilakosságának körében 47 százalékkal, míg a nők között 40 százalékkal emelkedett a rákos megbetegedések aránya, és még a 12 évesnél fiatalabbaknál is ugrásszerűen nőtt a nyolcvanas évekhez képest.

Az állam 2013-ban hozta az első törvényerejű intézkedéseket a térség talajának, levegőjének és az ott termelt élelmiszerek biztonságának felmérésére. Egészségvédelmi intézkedésekre és hatósági fellépésre is kötelezte volna az illetékeseket, de a mai napig nincsenek pontos adatok a több ezer tonnára becsült mérgező hulladék mennyiségéről. Nem is sikerült még minden rejtett szeméttelepet feltárni.

Most azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága lépett közbe,

ítélete szerint a területet meg kell tisztítania az olasz államnak. Az ország két évet kapott a szennyezés mértékének pontos felmérésére, a szükséges egészségügyi és környezetvédelmi intézkedések kidolgozására, valamint az ott élők nyilvános tájékoztatására azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok mit fognak tenni a védelmükben.

A Legambiente környezetvédelmi szervezet történelmi ítéletként értékelte a január 30-i határozatot, amely szerint Olaszország megsértette az élethez és egészséghez való jogot. A Bíróságához 5 szervezet, valamint 41 magánszemély fordult, akik rákban betegedtek meg, vagy már elhunytak rokonai.


Forrás: MTI | Borítókép: Gianluca Rizzi/Flickr

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet hulladékról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Mekkora film volt Mark Ruffaloval a „Sötét vizeken”- ahol olyan gazdákat véd egy menő biztosító társaság alkalmazott ügyvédjeként, ahol egy vegyi anyagokat gyártó cég beszennyezte azt a vizet ahol a gazdák itattak és tömeges állatpusztulás lett.
    Vagy az egyik John Grisham könyvben lévő sztori, a „The Rainmaker „- magyarul is megjelent és ebből is készült film Az esőcsináló címmel, abban meg Matt Damon remekelt. Vagy a Julia Roberts film az „Erin Brockovich Zűrös természet „- itt is egy város vízét szennyezik…
    Ha jól emlékszem, a 80-s években itthon Magyarországon Garéban volt egy hasonló nagy horderejű történet, ott meg mérgező anyagokkal teli hordókat vittek egy lerakóhelyre amik sérültek voltak és beszivárgott a talajba. Csak azért maradt meg bennem ez a történet, mert az egyik unokanővérem és a férje ott volt mezőgazdász, el is költöztek onnan, de a férje sajnos rákos lett és fiatalon meghalt. Állítólag olyan volt a levegő szaga, hogy szellőztetni sem tudtak. A wikipédián lehet róla olvasni, a BVM volt a hunyó, meg a tetraklór benzol nevű mérgező anyag. Van link, de nem teszem ide, ha beírja valaki a Google-be, hogy „Garé hulladéklerakó”, azonnal adja .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük