Ez hogy hangzik: Elsők lettek a tetőfedő bajnokságon a magyar bádogosok!
Aranyérmet szerzett a magyar bádogos csapat a fémlemezfedés versenyszámban Innsbruckban, a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) által szervezett Fiatal Tetőfedők Világbajnokságán – közölte az ÉMSZ Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége az MTI-vel.
Bacsi Áron és Márk András alkotta a győztes csapatot, amelyet Hidasi Tibor bádogos mester készített fel.
Az ÉMSZ a világversenyen szigetelő és magastetős csapatot is indított, előbbiek a negyedik, utóbbiak a hatodik helyet szerezték meg. A csapatok felkészülését és a versenyen való részvételüket 80 cég, vállalkozás és magánszemély támogatta.
Horváth Krisztina, az ÉMSZ ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy 11 országból 27 csapat mérte össze a tudását a világversenyen. A magyar csapatok eredményei azt üzenik a fiataloknak, hogy érdemes szakmát tanulni – hangsúlyozta, egyúttal felhívta a figyelmet, hogy 2026-ban a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságát Budapesten rendezik.
Az ÉMSZ a tagok (magánszemélyek és vállalkozások) és pártoló tagok támogatásával működő szervezet, az 1988-ban alapított szövetség célja az épületszigetelő, tetőfedő, bádogos és ács szakma fejlődésének segítése, érdekvédelme.

Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több érdekes és laza









































Hogy mik vannak? ÉMSZ, IFD…… 🙂
Köszönöm, hogy erről is értesülhettünk, és gratulálok ezeknek a bátor embereknek!