Madárral ütközött egy utasszállító, Budapesten szállt le

repülő lufthansa madár ütközés

Madárral ütközött egy utasszállító, Budapesten szállt le


Madárral ütközött a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata, és Budapesten tartott kényszerleszállását vasárnap kora délután. A repülőgép biztonságosan földet ért a Liszt Ferenc-repülőtéren, az utasokat pedig várhatóan mentesítő járattal szállítják tovább.

Ebből a szűkszavú közleményből nem sok minden derül ki, viszont a Reddit repülőrajongó kommentszekciója rögtön felfigyelt arra, amikor az Airbus A320-as gép vészjelzést adott le. Akkor még nem lehetett tudni, hogy mi történt, viszont a Flightradar24 repülőkövető oldalán már akkor látszott, hogy a repülő már a kolozsvári reptér felett járt, amikor átirányították Budapestre. Amint leszállt, rögtön tűzoltóautók vették körül, de szerencsére tűzoltásra nem volt szükség.

A gépek leggyakrabban fel- és leszálláskor ütköznek madarakkal, a mostani baleset minden bizonnyal a kolozsvári ereszkedés során történt. Az elmúlt napokban Erdélyben hirtelen sok hó hullott, elképzelhető, hogy emiatt élénkebb lett a régióban a madármozgás. Kérdés, hogy ez is közrejátszhatott-e az ütközésben.

Mindenesetre érdemes lenne monitorozni az ütközéseket ilyen szempontból is, mert nagyon érdekes és hasznos következtetések vonhatók le belőle nemcsak az időjárással való összefüggésre. Szintén a Redditen írta például egy pilóta, hogy az Egyesült Államokban ilyenkor a madármaradványokat elküldik a Smithsonian Intézetnek. Ők meghatározzák a madárfajt, majd rögzítik egy madárütközés-nyilvántartásban, amelyben szerepelnek többek között a repülési koordináták, a magasság és a sebesség is. Ez alapján azután igyekeznek olyan modelleket kidolgzoni, amelyekkel megelőzhetők/csökkenthetők az ütközések.

De mégis miért nem szállt le a Kolozsváron a gép? A hírek szerint ennek az az oka, hogy míg Budapesten van a Lufthansának karbantartó bázisa, Kolozsváron nincs, így ott nem tudták volna megszerelni a gépet, és nem tudott volna onnan újra felszállni.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több Liszt Ferenc reptér

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Áttelepítik a ferihegyi ürgéket

A repülőtéren, a futópályák, gurulóutak, parkolók, állóhelyek és hangárak közötti nagy kiterjedésű gyepen él az ország egyik legjelentősebb ürgeállománya, melynek most egy részét áttelepítik…Tovább

1 hozzászólás

  1. Vajon hogyan szedik össze a madár maradványokat? Volt itt régebben egy cikk arról, miért szeretik ha a repterek közelében ragadozó madarak vannak- ha jól emlékszem távol tartják az ütközések csökkentésére a kistestű madarakat. Ez a gép már közel lehetett a landoláshoz amikor a baleset megtörtént.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük