Lóhere, más néven fehér here tombol nálunk és a strandokon!
Mindenkinek megvan az a nyári élmény,
amikor egy adag sajtos-tejfölös lángossal, főtt kukoricával, dinnyével vagy fagylalttal a kezünkben ballagunk vissza a büféből a strandon a családi pléd vagy baráti társaság felé, esetleg önfeledten szaladunk a strand gyöpén mezítláb, mígnem egyszer lángolás nem mar a talpunkba, és amikor a fájdalomtól leroskadva megnézzük, apró, még lüktető fullánkot látunk a bőrünkben, ahogy épp csak pár másodperce kiszakadt egy méhből.
Alighanem igen kevesen vannak azok, akiknek kimaradt ez a nyári élmény, ami tökéletesen illusztrálja, hogy a lóhere, hivatalosan fehér here (Trifolium repens), ami a rövid gyepekben szinte mindenütt tömeges, legyen szó budapesti járdaszegélyről vagy egy balatoni strandról, a fehér here tehát az egyik legjobb méhlegelő, vagy ahogyan mi nevezzük:
mézelő zóna.
Mi más miatt léptünk volna már mindannyian méhbe az ilyen gyepen, ha nem azért, mert az telis-tele van méhekkel!?
A fehér here épp akkor virágzik, amikor elkezdődik az igazi nyár, a július, és a valódi meleg, a klasszikus strandszezon (bár újabban ez beköszönhet akár áprilisban is), és hogy mennyire kiváló mézelő, azt épp az mutatja, hogy strandolók milliói lépnek méhekbe a lóherében gazdag réteken.
Sokan ma sem kedvelik, és igyekeznek kiirtani a gyepekből, akár vegyszerrel is. Kevés ennél vaskosabb oktalanság létezik. Mondom ezt úgy, eléggé el nem ítélhető módon, mások minősítésével is élve –, hogy volt idő (évtizedekkel ezelőtt), amikor még engem is megkísértett a gondolat. Kétségtelen – és ezt nem is vitatom –, hogy van abban is valami szép, amikor egy gyepben nincs más, csak fű.
Van is annak racionális oka, hogy miért szeretjük az efféle rendet; miért lett az emberi esztétika, a rend és leegyszerűsítés esztétikája.
Ugyanakkor még ha mást nem is, azt el kellene most már ismernie mindenkinek, hogy idejétmúlt, sőt: lassan már erősen naftalinszagú, moly csipkézte elképzelés, hogy kitiltsuk a gyepből a hereféléket vagy mohákat.
Egyre kevéssé tehetjük meg,
hisz az éghajlat sem kedvez ennek. Locsolni a gyepeket egyre inkább luxus, és annak, aki ki tudja fizetni egy gyep állandó locsolásának nem elhanyagolható költségeit, lassan-lassan be kellene látnia: ez nemcsak egzisztenciális, hanem erkölcsi kérdés is.
Amikor egyre kevesebb a víz, és már nemcsak Afrikában, nemcsak Kaliforniában (ahol egészen elképesztő méreteket öltött az utóbbi években a vízhiány, és ahol már fejlett megapoliszok ellátása is veszélybe kerül), hanem nálunk, Magyarországon is, ott kilocsolni a vizet, ráadásul az ivóvizet a gyepre, csak azért, hogy a víz nagy része az enapi hőhullámmal a légtérbe távozzon, más része pedig épp csak annyira tartsa karban a gyepet, hogy a másnapi öntözésig kihúzza valahogy, mindez nemcsak luxus, hanem olyan indokolatlan cselekedet, amit egy intellektuális szint fölött lassan-lassan el kellene hagynia mindenkinek.
Amint Amerika számos részén tilos is már a kerti locsolás.
Persze ekkor a „gyepkérdésre” rögtön születik egy még abszurdabb „megoldás”: a sárgára főtt gyepet lefújják zöld festékkel. Ahelyett, hogy végre elengednénk a zöld gyep-mániát. Főként ne cseréljék a gyepeket műanyaggyepekre, mintha nem volna még elég a mikro-műanyagokból, melyekkel már egy átlag férfi heréje, és mindannyiunk zöldsége és gyümölcse és gabonája és kenyere is tele van.
Miért nem engedjük be a locsolt, vegyszerezett, öntözött, összességben méregdrága és káros, tarthatatlan és önnön korlátoltságunkat bárki számára megjelenítő gyep helyére a változó klímát jobban bíró, természetes fajokat, például a fehér herét.
Ami mindig is remekül érezte magát a gyepekben,
kaszálókon, utak mentén, városokban és kertekben. Az olyan gyep, amiben szépen van here, akkor is zöld (locsolás nélkül!), amikor más gyepek már régen kisültek. Ráadásul az ilyen herében gazdag gyep, amikor eljön a virágzás ideje, a nyár eleje, valóságos mézelő zóna, terülj-terülj asztalkám elsősorban a méheknek, és dongóféléknek, de sok lepke is megtalálja a számításait az ilyen területen. Nálunk például jellemzően boglárkalepkék látogatják, melyek között viszonylag sok a ritka és védett faj.
A fehér here arra is alkalmas, hogy eloszlassuk azt a téveszmét, ami szerint csak a ritkán kaszált terület lehet méhlegelő. Ezzel szemben az az igazság, hogy a sűrűn nyírt, gyepként nevelt területek jelentős része akár jobb méhlegelő is lehet a kaszált területeknél.
Igaz, viszonylag későn, de a valódi nyár elején már biztosan, olyan virágtömeggel várja a beporzókat, amihez hasonló virágtömeget a legjobb klasszikus, évi két kaszálással karbantartott méhlegelő is csak ritkán ad. Elég vetni egy pillantást ezekre a képekre, és rögtön világos: ennél nagyobb virágsűrűség nehezen képzelhető el.
Más kérdés, hogy koránt sem annyira dekoratív, mint egy pipacsmező, de ez ne tévesszen meg senkit!
A herefélék nem mellesleg számos éjjeli lepkéknek is tápnövény.
Magyarán, nemcsak a kifejlett lepkék, az imágók számára táplálékforrás (a nektár), hanem az utódoknak, a hernyóknak is fontos, mert a hereféléken nevelkednek.
- E kettős haszna (mézelőként és tápnövényként),
- ellenállóképessége,
- aszálytűrése,
- gyors terjedése és szaporasága,
- hosszú élettartam (6-7 év),
miatt mi is intenzíven telepítettük a birtokon 2022 óta az Angolkerten kívül is, s nem kevés eredménnyel. Számos helyen eredt meg, és ahol egyszer megtelepszik, ott gondozás, utánvetés nélkül is szépen terjed. De nem nyom el semmit! Nem mások kárára.
Általában akkor tör előre, amikor lekaszáljuk a feje fölül a magas füvet.
Vetéséhez nem kell megbolygatni a talajt,
és ez igaz más herefélékre is. A rózsaszínű réti herére és a pompás bíborherére is. Elég a kaszált területről alaposan leszedni a szénát. Elég tarra vágni a kiszemelt területet, esetleg lehet rajta párat „karcolni” gereblyével, és az esős időszak előtt kiszórt heremag szinte garantáltan csírázni fog, megered, és a következő évtől bőséges virággal látja el a terület gazdáját, és minden nektárt kedvelő lényt, aki a környéken él.
Ami korábban bosszantott egy kerttulajdonost, tudniillik, hogy nyírja bármilyen sűrűn a gyepet, a fehér here nem fog kikopni belőle, annak most már kezdjünk el örülni! A gyepünk júliusig szinte olyan, mintha nem is volna benne here. Amikor aztán már számíthatunk az igazán forró időszakokra és a csapadékhiányra is, a fehér here előretör és virágaival – nálunk százezeres vagy milliós nagyságrendben – elborít mindent, és mielőtt a gyepünk sárgára száradna, a here leveleitől zöldül ki az udvar egész nyárra.
Ráadásul sok helyen más, a gyakori nyírást is jól tűrő virágok társulnak a gyephez, melyeket akár tudatosan vethetünk is.
A közismert százszorszép, de megjelennek tavasszal a kék virágú veronikák, a fehér herével egyidőben virágzó lándzsás útifű vagy a sárga pimpók és a szarvaskerep. Utóbbit megint jó szívvel ajánljuk. Bírja a gyűrődést, a szárazságot, a kaszálást is, és újra és újra virágot hoz, és szintén évelő, akár a fehér here, a lepkéknek pedig kifejezetten nagy kedvence.
Az ilyen gyep is rendkívül szép. Van annyira szép, mint egy golfgyep, és van annyira szép, mint egy magasra engedett méhlegelő. Ráadásul ökológiai szempontból is az a legjobb, ha van röviden tartott terület épp úgy, mint magasra engedett kaszáló.
Gyönyörködjünk a méhek dongásában!
Gondoljunk arra jó érzéssel: ha mások nem is, ha vannak is még olyan korlátolt bár nyilván jó szándékú elmék, akik mikroműanyaggal terítik be amúgyis erősen mérgező udvarukat, és mérgező, az egész Föld vizét és légkörét mérgező műanyagon heverésznek, mérgezett gyermekeikkel együtt, még ha akad is pár szegény jószág, aki még mindig mérget szór a saját gyepébe, ami kinyír minden kétszikűt,
és persze sok helyen locsolják tök feleslegesen a gyepeket továbbra is,
még ha meg is sértődnek, ha bárki ezt szóvá teszi, mi gondoljunk csak arra, elsüppedve egy kényelmes kempingszékben, ringatózva egy függőágyon, kezünkben a kávéval vagy ha nagy a hőség, egy hideg sörrel, hogy nemcsak nem költöttünk olyasmire, amire épeszű ember már nem költ, de a magunk részéről nem járultunk hozzá ahhoz sem, hogy fokozódjon a vízhiány, fokozódjon a hőség, fokozódjon az éhség, fokozódjon a mikroműanyagok koncentrációja, és nem járultunk hozzá még száz baromsághoz.
Ráadásul tudunk úgy élni, hogy mellettünk mások is megélnek.
Döntsük el végre azt is, ki a nagyobb király! Aki körül minden mérgező és halott száz méteres körzetben, vagy aki körül tombol az élet.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
Minden színben nagyon szeretem és amíg volt kertem sem locsoltam sosem a gyepet:-) Milyen szép képek ismét- minden él, a hőségnek meg víz nélkül is annyi:-))
A talált négylevelűeket a régi udvaromból bekereteztettem- a lánykám most is bárhol sétál, lehajol és csokornyi négylevelűt talál. Nekünk szép, bárhol is nő bármilyen színben.
ó, BASSZUS A NÉGYLEVELŰEKET KIHAGYTAM, PEDIG BELE AKARTAM SZŐNI 🙂