Hatalmas labirintus épült kukoricából Kiszombor határában

labirintus kiszombor

Hatalmas labirintus épült kukoricából Kiszombor határában


Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában. A szombaton nyitott útvesztő bejáratától egy óra eljutnia a kijáratig, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.

Mint Endrész Erzsébet, a szervező Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke elmondta, az idei útvesztő ábráját Prónai Éva tervezte meg milliméterpapíron mintegy 30 óra alatt. Az ösvények alkotta rajzon feltűnnek Kiszombor idén százéves harangjai, és a községet Makóval összekötő kerékpárút mellett álló tölgyfa is megjelenik egy levél- és egy makkmotívum formjában. A Vályogos-tó hullámait, egy halat és egy bagoly alakját is beleszőtték a labirintusba.


Az útvesztőt négy ember mintegy 300-350 óra munkával készítette el. Kapa és mérőszalag segítségével vágták be tíz centis pontossággal a másfél méter széles utcákat a növények nyolcleveles korában.

A kukorica magassága a csapadékos időjárásnak és a felhasznált vetőmagnak – melyet a Gabonakutató Nonprofit Kft. biztosított – köszönhetően eléri, sőt néhol meghaladja a 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja. A labirintus a kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 20-ig látogatható.

A vendégek a labirintuson átvezető út felfedezése mellett minden szombaton kincskeresés részesei is lehetnek, a következő hetekben pedig a tervek szerint csillagászati és régészeti előadásokat is szervez az útvesztőnél az egyesület. Bővebb információk a labirintus honlapján és Facebook-oldalán találhatók.

Forrás: MTI, kép: utveszto.com

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több utazás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Így zajlott az olimpiai megnyitó

Formabontó, csaknem négyórás megnyitóval vette kezdetét pénteken a XXXIII. nyári olimpia Párizsban. A ceremóniát először rendezték stadionon kívül, a versenyzőket…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük