Kultúra a mindennapokban | Mi érdekli a magyarokat?
A hazai kultúrafogyasztási szokásokról tett közzé körképet az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szerdán, a magyar kultúra napja alkalmából.
A múzeumok
látogatottsága 25 százalékkal nagyobb volt 2023-ban, mint 2010-ben. A legnépszerűbb a Szépművészeti Múzeum volt, majd a Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum következett.
A Szépművészeti Múzeumban Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170 éves évfordulójáról emlékeztek meg, majd Pierre-Auguste Renoir festményei kerültek a falra. Ennek köszönhetően 820 ezernél is többen váltottak jegyet.
Vidéken a debreceni Déri Múzeum tartott számot különösen nagy érdeklődésre, ahol 315 ezer fő fordult meg, míg az egri Dobó István Vármúzeumban 266 ezren, a keszthelyi Helikon Kastélyban 265 ezren jártak.
A kastélyok és várak mellett a szentendrei skanzen 156 ezer fővel került be a húsz leglátogatottabb helyszín közé.
Az egyház– és vallástörténet központjai között a Mátyás-templom és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár emelkedett ki, amelyek az összes országos helyszín közül is a negyedik és ötödik leglátogatottabbak voltak 365 illetve 334 ezer fővel.
A könyvkiadás
csaknem 50 százalékkal nőtt a 2010-es évek eleje és 2022 között. A járvány nagy lendületet adott az olvasásnak, de a 2023-as publikációk száma elmaradt a járvány alatti csúcstól. Így is meghaladta viszont a 2010-es években tapasztalt számokat. A legkedveltebb műfajokat a fikciós irodalom, a szép- és szórakoztató irodalom, valamint a pszichológia képviselte.
A színházak látogatottsága is folyamatosan emelkedik a járvány óta. Bár 2023-ban még nem érte utol a 2019-es szintet, így is 57 százalékkal haladta meg a 2010-est.
A leglátogatottabbak a Fővárosi Nagycirkusz és a Dumaszínház előadásai voltak, de népszerű volt a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház és a Vígszínház, valamint a Budapesti Operettszínház és a Müpa is.
A vidéki színházak közül a Miskolci Nemzeti Színház, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, a veresegyházi Veres 1 Színház, a Győri és a Pécsi Nemzeti Színház emelkedett ki.
Forrás: MTI | Borítókép: Unsplash
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több kultúra










































Úgy tűnik, hogy a budapesti színházakba járók a könnyű műfajokat keresik. Népszerűek a zenés színházak – musical, operett, opera – és a MÜPA. A Vígszínház kivételnek látszik, de újabban ott is több a látvány és a zene. Évek óta nagy sikerrel fut pl. A padlás és A Pál utcai fiúk, de zenés darab az újabb Pinokkió is.
A Padlás Kaposváron is sokáig ment- többször is láttuk. A Pál utcai fiúkat pedig a kaposfüredi „Roxinház” is nagy sikerrel játszotta. Az operettől eltekintve szeretem én is a zenés darabokat. Amikor Osvald Marika cigánykerekezni kezd…nos , szóval élőben is láttam valamikor az Operettszínházban:-)). A Csiky Gergely színház nekünk referencia volt olyan nevekkel mint Molnár Piroska, Kulka János, Pogány Judit, Csákányi Eszter , Jordán Tamás, stb. itt a Weöresben is azt a színvonalat keressük, milyen jó, hogy itt van Némedi Árpád Kaposvárról a társulatban aki csapaterősítő és Kiss Mari is ide jött vissza. Nagy kár, hogy ez a város Jordán Tamást elengedte. Valahogy a múzeumba és képtárba járásról valóban leszoktunk.
Mi kiállításokra is szoktunk menni a kis kirándulós csapatunkkal. A Szépművészeti Múzeum időszaki kiállításait gyakran megnézzük. (Legutóbb a 3000 évvel ezelőtti Mezopotámiáról tudtunk meg többet.)
Persze, a fővárosban könnyebb ilyen programokat találni!
Irigyellek is a kirándulós csapatodért. Nagy igazság, ha az ember lakóhelyet vált a szociális kapcsolatait már nem tudja újra építeni.