Hogyan jutott el Krausz Ferenc a Nobel-díjig? Tessék, itt egy dokumentumfilm!

krausz ferenc Nobel-díj

Hogyan jutott el Krausz Ferenc a Nobel-díjig? Tessék, itt egy dokumentumfilm!

Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Budapest, 2024. december 13. Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus Az elektronok nyomában című film sajtóvetítésén a budapesti Puskin Moziban 2024. december 13-án. A fizikus életútját bemutató dokumentumfilmet december 30-án a Duna csatornán láthatják először a nézők. MTI/Balogh Zoltán

Az elektronok nyomában

című filmben Krausz Ferenc először meséli el élete történetét, a nézők bepillanthatnak egy szerény, alázatos ember életébe, akit a tudomány iránti szenvedély és a kíváncsiság hajt.

A film bemutatja a tudós áttörő felfedezését, amellyel láthatóvá tette az elektronokat, új fejezetet nyitva a tudományban és az emberiség jövőjében

Krausz Ferenc életútját a határok folyamatos feszegetése és a kitartás jellemzi – hangsúlyozta Kiss Gábor István rendező az MTI-nek a pénteki sajtóvetítés után. Kiemelte: Krausz Ferencnek „van víziója, kezd valamit azzal a helyzettel, hogy a Nobel-díj felhívja a figyelmet arra a tudományos eredményre, amit elért”. Krausz Ferenc mindehhez hozzátette a személyiségéből fakadó, gyerekkorában, a móri évek alatt megtanult szorgalmat és állhatatosságot.

Minket az érdekelt, hogy milyen volt az az életút, ami oda vezetett, hogy sok-sok évtizednyi kutatás után a gyakorlatban válaszolta meg az elméleti fizika egyik kérdését ”

– mondta a rendező. Kiss Gábor István hangsúlyozta, hogy a Nobel-díj nem az életút végállomása, hanem csak egy pillanat Krausz Ferenc életében, az orvosdiagnosztikai eljárások fejlesztésén keresztül mindannyiunk életét jobbá teheti a felfedezés.

Krausz Ferenc mindig új módszereket keres,

rendkívül nyugtalan elme, aki önmagát is mindig próbálja a maximális tudás határáig vinni – fogalmazott a rendező. Elmondta, ahhoz hogy közelebb hozzák a nézőkhöz a tudós személyét, elmentek vele például futni azokra a helyszínekre, ahol a kevés szabadidejét tölti. Krausz Ferenc életútja megmutatja, hogy a munka, a kitartás, a kíváncsiság és a közös célok ereje messzire vezethet.

A forgatás tavaly novemberben Stockholmban kezdődött, majd Szaúd-Arábiában az attoszekundumos laboratóriumban, Washingtonban, Münchenben, Bécsben, Móron és Szegeden is dolgoztak.


Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Budapest, 2024. december 13. Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus (k), valamint Kiss Gábor István rendező (j) és Lajos Tamás producer Az elektronok nyomában című film sajtóvetítésén a budapesti Puskin Moziban 2024. december 13-án. A fizikus életútját bemutató dokumentumfilmet december 30-án a Duna csatornán láthatják először a nézők. MTI/Balogh Zoltán

Krausz Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a forgatás elején furcsán érezte magát, mert ilyen szerepkört először vállalt el. „De ahogy haladtunk előre, egyre jobban átéreztem azt, hogy a filmnek nagyobb jelentősége lehet annál, mint hogy a munkámat és a mindennapjaimat mutassa be. Lehet olyan üzenete, amely a közvetlen munkán túlmutat, és ezáltal a motivációm is megnőtt.”

Krausz Ferenc a tudományos sikerei után is ugyanaz az ember maradt,

mint aki Mórról elindult. „Mindig is a habitusom középpontjában állt, hogy alázatosnak kell lenni. És hálásnak azért, mert megadatott az a lehetőség, hogy olyan munkát végezzek, amit igazából hobbinak érzek és ami nap mint nap hajt előre” – mondta. Hozzátette: pályáján olyan emberekkel dolgozhatott együtt, akik gazdagították és hozzátettek valamit a képességeihez. „Ez egy olyan fantasztikus privilégium, amiért hálás vagyok az életnek”. Rubik Ernő írta egyik könyvében, hogy a tudósoknak mindig a megfelelő kérdéseket kell feltenniük.

„Nálam is az játszódott le, hogy feltettem azt a kérdést, hogy igazából miért csinálom azt, ami csinálok. Hol találom meg azokat a problémákat és kérdéseket, amik számomra hajtóerőt tudnak szolgáltatni akár évtizedeken át ahhoz, hogy haladjak egy úton előre”.

A tudomány iránt érdeklődő fiataloknak Krausz Ferenc azt üzente, ne legyenek restek, ne sajnálják az időt arra, hogy megtalálják azt a legfontosabb kérdést , amely később iránytűként szolgálhat számukra.


Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Budapest, 2024. december 13. Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus dedikálása a film plakátján Az elektronok nyomában című film sajtóvetítésén a budapesti Puskin Moziban 2024. december 13-án. A fizikus életútját bemutató dokumentumfilmet december 30-án a Duna csatornán láthatják először a nézők. MTI/Balogh Zoltán

A sajtóvetítés után Krausz Ferenc felajánlotta a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő kampányának a film plakátját, amit a kézjegyével látott el.

Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


adomány film pixa 2

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több tudomány és film

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük