Kína megelégelte a légszennyezést

Kína légszennyezés

Kína új akciótervet mutatott be a légszennyezés leküzdésére


Kína csütörtökön akciótervet jelentett be, amely szerint 2025-re 2020-hoz képest tíz százalékkal csökkentené a két és mikrométernél finomabb szálló por (PM2,5) koncentárcióját, míg egy százalék alatt tartaná a súlyos szennyezéssel járó napok számát. Fejlesztené az új és tiszta energiaforrásokat, de növelné a földgáztermelést is, ugyanakkor visszaszorítaná a nagy energiafogyasztást és magas kibocsátást eredményező projekteket.

A terv egyik célja, hogy a Peking-Tiencsin-Hopej régió és a környező területek szénfelhasználása 2025-ig a 2020-as szinthez képest mintegy tíz százalékkal, a Jangce folyó deltájában pedig öt százalékkal csökkenjen.

Az ország szeretné, ha 2025-re az alternatív vagy megújuló forrásokból származó energiafogyasztás a teljes fogyasztás mintegy húsz százalékát tenné ki. Ösztönzik az elektromos járművek használatát, ezért 2025-re a kulcsfontosságú régiókban, köztük Pekingben, Tiencsinben és Sanghajban, az autópályák töltőállomásainak legalább nyolcvan százalékán, más régiókban pedig legalább hatvan százalékán elektromos töltőállomásokat helyeznek el.

Az északi és északnyugati régiók legnagyobb bányászati csomópontjai körül a távolsági szénszállítás kilencven százalékát a vasútnak kell majd biztosítania, és növelik a vízi áruszállítás arányát is.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több Kína

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több környezet

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Jöhetnek a gigakamionok?

Az EU módosítani készül a közúti tehergépjárművek tömegéről és méreteiről szóló irányelvet (96/53), ami lehetővé tenné a hagyományos kamionoknál nagyobb…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük