Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok

Hiúz

Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok


Az Eurázsia egész területén elterjedt hiúzok több országban nagy veszélyben vannak az élőhelyük elvesztése, a beltenyészet, az orvvadászat és a közlekedési balesetek miatt. A franciaországi hiúzokat a genetikai sokféleség hiánya veszélyezteti a leginkább, a populáció legfeljebb százötven felnőtt egyedre csökkent, és harminc éven belül az állatok teljesen eltűnhetnek az országból.

Ez már egyszer megtörtént a 18. században, és a macskafélék csak mintegy kétszáz évvel később költöztek be újra az országba.

Amikor az 1970-es években Svájcba visszatelepítették őket, néhányuk átlépte a határt, és megtelepedett a Jura-hegységben. A populáció azonban nem érte el a stabilizációhoz szükséges létszámot.


Hiúz

Ezért probléma a beltenyészet

A kutatói 2008 és 2020 között 88 DNS-mintát gyűjtöttek be sérült, elpusztult vagy elárvult hiúzoktól, amelyből 78-at tudtak elemezni. A vizsgálatok a genetikai sokféleség riasztó hiányát mutatták ki. Bár a kutatók szerint Franciaországban több mint 120 felnőtt hiúz él, a populáció génjeinek változatossági szintje mindössze 38 állattal egyenértékű.

Két párosodó nagymacska ma már nagy valószínűséggel szoros rokonságban áll egymással.

A genetikai változatosság hiánya csökkentheti az egyedek fittségét, környezeti változásokhoz való alkalmazkodóképességét, és betegségekhez vezethet. Egy ilyen populáció veszélyeztetettnek számít, miközben a hiúz csúcsragadozóként kulcsfaj a helyi ökoszisztémában.


Így növelhető a genetikai változatosság

Az egyik megoldás, hogy egészségesebb – például németországi vagy svájci – csoportokból telepítenek be hiúzokat. Egy másik megközelítés lehet a levadászott hiúzok pótlása és az elárvult hiúzkölykök kicserélése a különféle régiókban található vadvédelmi központok között. A kutatók emellett szeretnék elérni, hogy a hatóságok szigorúbban betartassák az orvvadászat elleni törvényeket, és helyezzenek ki közúti jelzőtáblákat, amelyek figyelmeztetik az autósokat a hiúzok jelenlétére, hogy csökkentsék a balesetben elpusztuló állatok számát.

Forrás: MTI, képek forrása: Unsplash

még több állatvilág

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több hír

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük