Pénteken kezdődik a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren
Két karácsonyi vásár nyílik november 15-én, pénteken Budapesten. A Szent István téren az Advent Bazilika, a Vörösmarty téren pedig a Vörösmarty Classic Xmas, és ekkor nyílik a Téli Élménypark is.
Az Advent Bazilika területén 12 méter magas, feldíszített fenyő áll majd, a színpadon pedig hetente több alkalommal adventi hangulatú kulturális produkciók, gospel, folk, jazz és funk stílusú műsorok színesítik a vásári hangulatot. A Bazilika homlokzatán háromdimenziós fényfestés lesz minden nap 17 óra 30 perctől. Az Advent Bazilika négy alkalommal is elnyerte az „Európa legjobb karácsonyi vására” címet.
A Vörösmarty téren is lesz karácsonyfa,
továbbá ingyenes kisvasút és látványműhely, amelyben kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait.
Az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén hazai kiállítók, kézműves és gasztronómiai árusok tradicionális ünnepi-vásári ételek mellett számos különleges ínyencséget kínálnak. A Szent István téren és Vörösmarty téren is minden nagykonyhánál lesz naponta egy étel 1600 forintos fix áron.

A Szent István téren a Bazilika előtt egy betlehemi jászol és egy monumentális adventi koszorú is helyet kap. A hagyományhoz hűen mindkét vásáron lesznek jótékonysági kezdeményezések is, a Szent István téren például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Együtt az Autistákért Alapítvány is megjelenik majd, hogy az ünnephez illeszkedő akciókkal hívja fel a figyelmet az adakozás fontosságára.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több karácsony










































Arra az 1600 Ft-os ételre kíváncsi lennék. Vajon egész nap kapható lesz, vagy csinálnak belőle napi x adagot, s ha az elfogy, akkor aznap már nem lesz. 🤔
Ez jó kérdés. 🙂