Lezárult Kapu Tibor rehabilitációjának aktív szakasza

Kapu Tibor

Lezárult Kapu Tibor rehabilitációjának aktív szakasza


Lezárult Kapu Tibor földet érést követő rehabilitációjának aktív szakasza Houstonban, amit a Semmelweis Egyetem (SE) szakemberei személyesen is felügyeltek.

Ahogy a magyar űrhajós kiválasztásában és felkészítésében, úgy a rehabilitáció során is meghatározó szerepet játszott a Semmelweis Egyetem, amelynek mintegy húsz klinikája és tanszéke vett részt az űrprogram multidiszciplináris orvos-egészségügyi hátterének biztosításában.

Mint Merkely Béla rektor hangsúlyozta, rendkívül összetett, szakmákon átívelő egyetemi összefogás valósult meg, amely nemzetközi mércével nézve is példaértékű módon járult hozzá a HUNOR-program sikeréhez.

Az egyetem szinte a kezdetektől, 2022 óta aktív részese a magyar űrhajósprogramnak mint az orvos-egészségügyi háttér biztosítója.

„Nagyon komoly egyetemi összefogás eredménye, hogy a jelöltek egészségügyi szűrése és kiválasztása, valamint sportegészségügyi felkészítése döntően a Semmelweis Egyetem munkájára épült” – fogalmazott a rektor.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Forrás: MTI

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet Kapu Tiborról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük