Frissítés | Kapu Tibor elhagyta az űrkapszulát
Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

A vízbe érkezést, a splashdownt követően a helyszínre érkezett a SpaceX két gyorsnaszádja és a Shannon mentőhajó, amelynek fedélzetére emelték az űrkapszulát. Ezután kinyitották az űrkapszula oldalsó ajtaját, amelyen keresztül a mentőhajó legénysége és az orvosi egység segítségével kiszállt a négy űrhajós. Kapu Tibor csaknem egy órával a leszállást követően, az űrhajósok közül utolsóként, mosolyogva és integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.
Az Axiom-4 küldetés tagjai 18 nap után
hagyták el a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetét, a Grace névre keresztelt űrkapszula zsilipajtaját magyar idő szerint 11 óra 7 perckor csukták be, hogy megkezdjék a leváláshoz szükséges előkészületeket.
A HUNOR program tájékoztatása szerint a SpaceX Dragon űrkapszula automatikusan vált le a 400 kilométeres magasságban keringő ISS-ről. Miután az űrhajó és az állomás közötti fizikai és elektromos kapcsolatokat megszüntették, a dokkolóreteszek kioldottak és a kapszula manőverező fúvókáinak segítségével távolodott el lassan az állomástól.
A Dragon ezután önállóan keringett a Föld körül, folyamatosan ereszkedve a lehető legalacsonyabb magasságra, hogy az úgynevezett deorbit return, azaz a tényleges visszatérés folyamatát megkezdje. Ez az időszak lehetőséget adott a visszatérés előtti rendszerek végső ellenőrzésére és az optimális leszállóhelyhez való igazodásra.
A tényleges visszatérés a pályaelhagyó manőverrel kezdődött. A Crew Dragon fő hajtóműveit a haladási iránnyal ellentétesen gyújtották be 10-15 percen át. Ez csökkentette az űrhajó sebességét annyira, hogy a Föld gravitációja „lehúzza” a légkör felé. Ezt követően már nincs visszaút, innen a kapszula megállíthatatlanul süllyedt a bolygó felszíne felé.
A kapszula hátsó, úgynevezett „csomagtartója„- amely napelemeket és hűtőradiátorokat tartalmaz – levált, és a légkörben megsemmisült. Csak a személyszállító egység tért vissza a Földre, amelynek alján található a kritikus hőpajzs.

Az űrkapszula körülbelül 120 kilométeres magasságban lépett be a légkörbe, óránkénti mintegy 27 ezer kilométeres sebességgel. A levegőmolekulákkal való súrlódás miatt körülötte plazmaréteg alakult ki, a hőmérséklet akár 2000 Celsius-fokra is emelkedhetett. A Dragon PICA hőpajzsa az anyag elégésével vezeti el a hőt – így védi az űrhajósokat. Ebben a szakaszban a kommunikáció rövid időre megszakadt.
Amint a kapszula lelassul és sűrűbb légrétegekbe ért, körülbelül 5,5 kilométeres magasságban, mintegy 4 perccel a vízbe érkezés, a splashdown előtt két kisebb stabilizáló ernyő nyílt ki. Ezek segítenek irányban tartani és lassítani a járművet. Utána 1,8 kilométeres magasságban négy nagyméretű főernyő nyílt ki. Ezek biztosították a „puha” ereszkedést, óránkénti 25-30 kilométeres sebességre lassítva a kapszulát.
A Dragon űrkapszula 11 óra 31 perckor landolt Kalifornia partjainál.
A SpaceX egyik mentőhajója a landolási zónában várakozott. Gyorsnaszádok közelítették meg a kapszulát, ahol először a légköri és mérgező gázokra vonatkozó biztonsági méréseket végezték el. Utána a kapszulát daruval emelték a mentőhajó fedélzetére. Az űrhajósokat az orvosi egység segítette ki, majd rögtön megkezdődtek az első egészségügyi vizsgálatok: figyelik például a vérnyomást, egyensúlyt, szédülést, izomerőcsökkenést. A legénységet helikopter viszi partra, ahonnan repülővel szállítják tovább őket a NASA houstoni Johnson Űrközpontjába.

Az Axiom-4 küldetésben résztvevő asztronautákra – Kapu Tibor mellett az amerikai Peggy Whitsonra, az indiai Shubhanshu Shuklára és a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewskire – további egészségügyi megfigyelés vár. Bár az összesen 20 napos misszió rövidnek számít, az űrhajósoknak fizikai rehabilitációra és fokozatos terhelésre van szüksége, pihenés és mozgásterápia segíti a teljes visszaállást.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Kapu Tibor








































