Kapu Tibor az űrállomásról fogja népszerűsíteni a fizikát
Elindult a középiskoláknak szóló UNIverZOOM projekt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a HUNOR Magyar Űrhajós Program együttműködésében. A kezdeményezés célja a mérnöki és természettudományok népszerűsítése a középiskolás diákok körében. 300 középiskola csatlakozását várják az UNIverZOOM programhoz, iskolánként egy-egy fizikatanár és legalább 15-20 diák részvételével.
A projekt során a diákok és tanáraik elsőként követhetik Magyarország kutatóűrhajósának fizikai kísérleteit egy célzottan nekik szóló NASA-közvetítésen keresztül. Ezt követően földi körülmények között, saját osztálytermükben ismételhetik majd meg Kapu Tibor Nemzetközi Űrállomáson végzett mikrogravitációs kísérleteit, összehasonlítva a gravitáció és a súlytalanság hatásait.
A kutatóűrhajós a program keretében olyan kísérleteket valósít majd meg az űrállomáson, amelyeket előzetesen egyetemi szakemberek állítottak össze. A programban résztvevő iskolák és a diákok is kísérleti eszközcsomagot kapnak. Emellett a tanároknak elméleti és gyakorlati képzést, mentorálást is biztosítanak.
A projekthez az univerzoom@bme.hu e-mail címen lehet csatlakozni.
„A projekttel a természettudományok népszerűsítése, az űrkutatás iránti érdeklődés felkeltése, valamint a természettudományok, a technológia, a mérnöki pálya iránti motiváció erősítése is célunk. Büszkék vagyunk rá, hogy a HUNOR-programmal együttműködünk. Így a diákok egy történelmi pillanat részesei lehetnek és lehetőséget kapnak az űrkutatás és a fizikai kísérletek összefüggéseinek megismerésére” – emelte ki Charaf Hassan, a BME rektora.
A projekt részleteiről bővebb információ és a jelentkezési felület hamarosan az univerzoom.bme.hu oldalon lesz elérhető.
Kapu Tibor az Ax-4 küldetés négyfős legénységének tagjaként a tervek szerint legkorábban 2025 májusában indul a Nemzetközi Űrállomásra.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több kozmosz










































Érdekes. 🤔
Kíváncsi lennék, hogy ez a program hány diák érdeklődését kelti majd fel a fizika iránt.
Ehhez elég lenne egy jó fizika tanár, aki földi körülmények között ugyan, de érdekesen és érthetően magyarázza el a fizikai összefüggéseket, mutatja be a kísérleteket.
Nálam ez a módszer is bevált! 🙂
Emlékszem, hogy írtad, hogy szeretted a fizikát. 🙂 Szerintem ez érdekes kezdeményezés. Lehet, hogy inkább az űrkutatás iránt kelti fel az érdeklődésüket, bár abban is elég sok a fizika.
Igen, én is azt hiszem, hogy inkább az űrkutatás miatt jelentkeznek a programra. 🙂