Jön a medvehagyma szezonja!
Épp ezekben a hetekben árasztja el az erdőket az amarilliszfélék családjába tartozó medvehagyma (Allium ursinum) vagy vadfokhagyma, amely arról kapta a nevét, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják a termését, még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is, az emberekről nem is beszélve.
A leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és többnyire frissen használják fel, a fokhagymához hasonló módon, de igazán a medvehagymás recepteknek csak a kreativitás szabhat határt: a pestótól a pogácsán át a krémlevesig bármi készülhet belőle.
Az MTI fotósa a Zala vármegyei Hahót közelében kapta lencsevégre a növényeket, melyeket a levelek megdörzsölésével lehet azonosítani, mert kellemes fokhagymaillatot árasztanak.
Saját felhasználásra naponta maximum két kilót gyűjthetünk a nem védett területeken a március vége és április eleje közötti gyűjtési szezonban. Árusításra az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szedhetjük.
Érdemes egy-egy tőről csak a levelek felét leszedni, mert így a hagyma virágozhat, és a magjait is el tudja szórni.
Képek: MTI/Varga György
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
Nagyon szeretem! 🙂
Manapság már ezt is termesztik eladásra – mint pl. az áfonyát is -, és ezáltal hosszabb ideig juthatunk hozzá a piacokon.
Én is nagyon szeretem, de sajnos nálunk nem terem meg, viszont a szintén nagyon finom vad snidling igen.
Ha lehetne a hozzászóláshoz képet csatolni, akkor megmutatnám, hogy a tegnapi kirándulásunkon Soponyánál milyen medvehagyma-szőnyeg borította az erdőt.
Mi is szedtünk, természetesen, és holnap medvehagymás pogácsát sütök. 🙂😋
Pontosabban: borította az erdő alját. 🙂
🙂 🙂