Jégmadár a kamera előtt: először születtek róla felvételek nálunk!

jégmadár pix 3

Jégmadár a kamera előtt: először születtek róla felvételek nálunk!


Centauri cen logo Cenweb

Bár a rövid összeállítást már kiraktuk a Youtube-csatornára korábban, a beszámoló a legutóbbi jégmadár-megfigyelésekről elmaradt. Holott nem minden tanulság nélkül való ez az eset sem. A gyurgyalagok (Merops apiaster) megfigyelése után talán a jégmadár (Alcedo atthis) esete mutatta meg a legerőteljesebben, hogy a vadkamerák rendszeresítésének mekkora közösségi és tudományos jelentősége lehet. Hiszen kamera nélkül aligha tudtuk volna meg, hogy a jégmadár szinte már rendszeres a Kisberekben. Nem mellesleg szintén a vadkamerának hála, ugyanazt megtudtuk két másik madárfajról is (de róluk majd később egy másik posztban).

Az is evidencia, hogy az éjjel rejtve mozgó vadak életébe is vadkamerák segítségével láthatunk bele a leginkább. Augusztus első napjaitól máig, amióta a vadkamerával lejöttünk a gyurgyalagfalról, vagyis durván egy hónap alatt máris jóval árnyaltabb képünk van a vadvilágról, mint korábban. Kezdjük átlátni a vaddisznók közötti viszonyokat, lassan személy szerint ismerjük az őzeinket, a rókáinkat, sőt egy esetben valószínűleg egy vadmacska is megkerült.

Madarakra ráállni vadkamerával jóval nehezebb,

mivel kevésbé kiszámítható a mozgásuk (kivéve a fészekhelyen). Ennek ellenére, amikor jégmadarat láttunk ismét a Forrás-tónál 2025. augusztus 14-én délelőtt, egy hirtelen ötlettel az addig a tavacskákhoz inni, fürödni járó vadakat figyelő kamerát ráállítottuk arra a fűzfaágra, ahol korábban is láttuk a jégmadarat. Ezt a fűzfaágat még márciusban dobtuk bele az akkor még friss, alig pár napja készített tavacskába, hogy a szaporodásra érkező kétéltűek találjanak a tiszta és kopár tavacskában valami kapaszkodót, és a petecsomóikat is odaragaszthassák valahová. A méretes fűzfaágat egy héttel korábban vágtuk le a közelben, amikor a vizes élőhellyé alakításnak és a gépnek csináltunk helyet. Ez az ág a vízben számos helyen kihajtott, gyökereket eresztett a vízbe, s március óta valószínűleg elérte az aljzatot és legyökeresedett. Idővel feltehetően terebélyes fűzbokor, aztán fa válik belőle.


2000 Békalencse mocsár láp tó párolgás természetvédelem Pelso-tó Kisberek Forrás-tó
Forrás-tó | A kép felső szélén (kicsit jobbra) látható a fűzfaág. | Fotó: Centauri

Ez a fűz kiváló megfigyelőhely a jégmadár számára.

Azok számára, akik sokat járnak vízpartokon, madarászok vagy horgászok, talán nehezen érthető, miért tulajdonítunk ekkora jelentőséget egy jégmadárnak, hiszen vízpartokon nem ritkaság ez a madárfaj. De képzelje el mindenki, mi mindennek kellene teljesülnie ahhoz, hogy jégmadarat lásson a saját kertjében. Nálunk pedig voltaképp arról van szó, hogy a saját kertünkbe sikerült behozni ezt a fajt (ugyanebben az évben fészkelőként a gyurgyalagot is). Persze a mi kertünk jóval nagyobb egy átlagos kertnél (11 hektár), de az is igaz, hogy rengeteg munkába „fájt”, hogy a 25. évben végre vizes élőhelyeink is legyenek.

Korábban a jégmadár egyáltalán nem fordult elő itt.

2000 és 2021. között egyszer sem észleltük, holott feltűnő madár lévén aligha kerülhette volna el a figyelmünket, ha néha erre jár. 2021-ben észleltünk először egy átrepülő példányt. A következő két évben nem láttuk, majd 2024-ben kétszer találkoztunk vele, egy esetben ráadásul le is szállt a birtoktól 27 méterre található Horgász-tónál.


jégmadár pix 1
Reméljük, hogy egyszer családokat is láthatunk | Fotó: Pixabay

Összesen tehát 2000. és 2025. között 3 észlelése adódott, de egyszer sem láttuk leszállni a rezervátum területén.

Ezzel szemben 2025-ben már konkrétan a területünkön, a kis tavainkon észleltük.

  • 2025. július 9. | Délelőtt a Forrás-tavon
  • 2025. július 9. | Délután ugyanott
  • 2025. július 10. | Délelőtt a Forrás-tavon
  • 2025. július 10. | Dél körül a Tőzeg-tavon
  • 2025. július 10. | Délután ismét a Forrás-tavon
  • 2025. augusztus 14. | Délelőtt a Forrás-tavon
  • 2025. augusztus 14. | Szürkület előtt a Forrás-tavon
  • 2025. augusztus 15. | Szürkület előtt a Forrás-tavon
  • 2025. szeptember 1. | Reggel a Pelso-tavon

Ez eddig tehát kilenc észlelés 2025-ben.

Máris háromszor annyi, mint korábban 25 év alatt. Igaz, valószínűleg ugyanazt a példányt látjuk, és az észlelések sokszor ugyanarra a napra esnek, ezeket tehát alapesetben nem is volna indokolt külön adatként kezelni. De mivel itt fontos momentum, ha a madár visszatér, az ugyanarra a napra eső megfigyelést is számba vesszük.

Augusztus 14-én, mivel már negyedik alkalommal láttuk ugyanazon a fűzön, és még mindig nem sikerült egy fotót sem lőni a jégmadárról (rendkívül óvatos, korábban vesz észre minket, mint ahogyan mi őt), úgy gondoltuk, teszünk egy próbát. Hátha kapunk néhány képet a vadkamerától is. Ezért a kamerát áthelyeztük a fűz közelébe, igaz, nem épp a legideálisabb módon. De a mederadottságok nem hagytak sok lehetőséget, így a kamera végig ellenfényben vette az ágakat (ezért a felvételek nem a legszebbek). Legnagyobb meglepetésünkre már aznap késő délután megszülettek az első felvételek. Sőt: másnap, körülbelül ugyanabban az időpontban szintén megérkezett a jégmadár.

Úgy tűnt, hogy a napi protokollját fejezi be nálunk

egy rövid vadászattal és fürdőzéssel, tollászkodással. Harmadik napon már visszaállítottuk a kamerát vadak megfigyelésére, valamivel később pedig Vadon Áron, a kamera tulajdonosa vette át a kamera kezelését (ami már nem is dolgozik a területünkön). Szeptember elsejével munkába állt az első saját 4K kameránk (Fantombika), pár nappal később pedig egy másik (8K) kamera is (Jégmadár), de ezeket a szarvasbőgés miatt a vadmegfigyelésre állítottuk rá a Nagysásréten (illetve a 8K kamera ma napon felköltözött az Angolkertbe). Így jégmadár filmezésére egyelőre nincs esély, még ha itt van, akkor sem.


Mivel a kamerázás után szeptember elsején is láttuk a jégmadarat, könnyen lehet, hogy továbbra is látogatja a Kisberek tavacskáit. Ez megerősítette azt a szándékunkat, hogy elkészítsünk majd egy olyan tavacskát is, amiben halak is élnek (ebben a pillanatban a Kisberek tavaiban nincs hal). Természetesen, ahogyan haladunk a Webrezervátum-programban, vagyis egyre inkább kiterjeszthetjük a rezervátum kamerás megfigyelését, a jégmadár megfigyelésére is visszatérünk. Egyébként is úgy tűnik, hogy a Kisberek és a kis tavak egyfajta csomópontot jelentenek a vadvilág és madárvilág számára, tehát indokolt lenne legalább két kamerát rendszeresíteni ott is.


Ősztől tavaszig a jégmadár inkább kóborol semmint vonul.

Enyhe teleken sokfelé áttelel. Így tehát megeshet akár az is, hogy egészen a kemény téli napok beálltáig időnként (vagy rendszeresen) látni fogjuk. Ez vitathatatlanul a rezervátum 25 éves fennállásának egyik legjelentősebb sikere lenne. Illetve máris az. Mindezt pedig úgy, hogy rendkívül aszályos évünk volt, s nálunk mind a mai napig tart az aszály, a patakunk immár negyed éve nem kap annyi utánpótlást, hogy a gázlókon átbukjon a víz. Ha megékeznek az esők, és a vizes élőhelyeink száma is megnő (8-ról újra 20-ra), a vizes élőhely területe pedig nagyságrendekkel növekszik, az megint csak növelheti a rezervátum vonzerejét a kóborló jégmadarak számára.  



jégmadár

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

5 hozzászólás

  1. Nagyon szép a jégmadár- klassz helyet talált nálatok.

    1. Author

      Reméljük, hogy pár éven belül költeni is fog 🙂

  2. Mindent csak lassan, lépésről lépésre!
    A gyurgyalagfal idén rögtön itt marasztalt és fészkelésre csábított egy gyurgyalag párt.
    A Kisberek tavacskáira eddig talán csak egyetlen jégmadár figyelt fel, de lesz majd több is jövőre, biztosan. Gyurgyalag és jégmadár is.

    1. Author

      Szerintem leginkább szitakötőlárvákra. Ha pedig arra gondolunk, hogy a szitakötőlárvák előszeretettel zabálják két pofára az ebihalakat, ez a jégmadár nagy szívességet tesz 2026 ebihalainak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük