Az idén kevesebb a krizantém
Az idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 14 millió szál krizantémot termeltek a magyarországi kertészetekben. Ennek ellenére a megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint lesz elég áru mind a cserepes, mind a vágott fajtákból – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
A hazai krizantémtermés döntő része október végén és november elsején talál gazdára.
Egy átlagos évben a nagyvirágú krizantémokból (Palisade, Creamis, stb.) becslések szerint mintegy 12 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál fogy.
Míg korábban messze a fehér színű volt a legkedveltebb, manapság egyre nagyobb igény mutatkozik a zöld és a kétszínű – piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín – iránt. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, ami az urnás sírhelyek megnövekedett arányának is betudható.
Magyarországon a krizantémtermesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző. Jelentős termőterület például Dabas, Lajosmizse, Kecskemét és környéke, ahol a fehér változat a jellemző, míg Nyíregyháza és Szeged környékén az ellenálló krémfehéret részesítik előnyben. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, de a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Forrás: Unsplash

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több halottak napja









































