Így hat az emberek életére a hosszú Covid

hosszú covid koronavírus hatás tünetek

Így hat az emberek életére a hosszú Covid


A holland közegészségügyi intézet (RIVM) kutatást végzett a hosszú Covidról, amelyhez több mint 12 ezer 12 évnél idősebb embert kérdezett meg a tüneteiről és arról, hogy milyen hatással van mindez az életére. A felmérésből úgy tűnik, hogy a hosszú Covidban szenvedők aránya ugyanolyan magas a gyerekek és a felnőttek között is.

Krónikus fáradtság és elszigetelődés

A válaszadók a tünetek között elsősorban a krónikus fáradtságot említik, és a fiatalok csaknem fele azt mondta, hogy a tünetek hatással vannak a tanulmányaikra. 27 százalékuk kevesebbet jár be órákra, 20 százalék pedig vagy egyáltalán nem jár be vagy abba is hagyta az iskolát. A felnőttek 34 százaléka kevesebbet vagy egyáltalán nem dolgozik, további 12 százalékának pedig nincs munkája, amiben a kutatók szerint a hosszú Covidnak is része van.

A fiataloknak az egyötöde, a felnőtteknek pedig a negyede emellett arról is beszámolt, hogy a betegség miatt kevésbé vagy egyáltalán nem tudja fenntartani a kapcsolatait a családjával vagy a barátaival. Ezt gyakran azzal indokolják, hogy egyszerűen nincs elég energiájuk társadalmi életet élni. És mivel kevesebb társadalmi tevékenységben vesznek részt, kevesebb emberrel is érintkeznek. A megkérdezettek csupán kis hányada mondta, hogy a hosszú Covid kezdete óta szorosabbá váltak a baráti és családi kapcsolatai.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még többet a Covidról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

27 hozzászólás

  1. Arról nincs adat, hogy a hosszú covidban szenvedők hány százalékát teszik ki az összes fertőzöttnek? Kíváncsi lennék rá.

    1. Már kétszer beírtan a válaszomat neked, Mara, de nem jelenik meg.
      Vajon mi az oka? 😮

      1. Author

        Huhh, fogalmam sincs. 🙁 Nekem most megjelenik itt egy másik bejegyzésed is, az lenne az?

        1. Az nem az.
          Ami nem jelent meg, azt mindkettőt a linket tartalmazó hozzászólásodra írtam volna válaszként. Nem mertem többször arra válaszolni. A két megjelenő hozzászólásomat egy szinttel kijjebb írtam. (A sajátomra válaszul.)

          1. Author

            Ó, értem. Esetleg megpróbálhatod külön hozzászólásban leírni, nem válaszként..

    2. Egyébként lényegesen jobban vagyok, köszi! Ma már voltam a piacom. 🙂
      A köhögés tart ki a legtovább, de ez az első alkalommal is így volt.

      1. Author

        Örülök, hogy jobban vagy! <3
        Sokan panaszkodnak erre, hogy a köhögés még tovább megmarad. 🙁

    3. Covidos vagy, Edit?
      Bármi is az, mielőbbi gyógyulást kívánok!😷🏵

          1. Tesztet nem csináltam, de gyanús, hogy a nyíregyházi kirándulásunk után tízből hatunknak vannak covidra utaló tünetei. ☹

  2. Nem hiszed el, Mara, de külön hozzászólásban leírva sem jelenik meg!! 😀
    Leírtam harmadszor is, de küldés után ugyanúgy nincs sehol a hozzászólásom. 😮Valami nagyon tiltott vagy tilos dologról írhatok, de sosem fogod megtudni, hogy mi az. 😀
    Én meg azt, hogy mi benne a tiltott, mi az oka, hogy nem jelenik meg. ☹ (Talán egy admin megnézhetné, hogy van-e függőben hozzászólásom. Bár nem ér annyit az egész.)

    1. Author

      Hát ez nagyon rejtélyes. Én nem látom a jóváhagyandók között sem. Mi amúgy tudtommal nem szűrünk szavakra, szóval lövésem nincs, hogy mi lehet. Még az az ötletem, hogy valami fura karakter belekerülhetett véletlenül. Ha előbb kimásolod jegyzettömbe és onnan teszed be, lehet, hogy az eltűnik..

      1. Háromszor írtam be, nem is mindig ugyanazokkal a szavakkal! Kicsi a valószínűsége, hogy mindháromszor beírtam valami furcsa karaktert.
        Nekem az az ötletem támadt még, hogy a telefonom lehet az oka. Csinált már máskor is érdekes dolgokat.
        Sajnos, későn jutott eszembe, hogy küldés előtt vágólapra kellett volna másolnom a szöveget! Így azt hiszem, ez örökre rejtély marad. ☹

        1. Author

          Sajnálom. 🙁 De a teló tényleg lehet az ok..

  3. Egyébként egy hosszú covidos ismerősömről meséltem.

  4. Covid, vagy szamárköhögés- mindkettő lehet. Sajnos hiába oltottak minket anno az utóbbi ellen, a védettségünk már sehol, a testünkben a védettséggel kapcsolatos memória sejtek már nem működnek. Az is pocsék, hogy valaki átesett a fertőzésen , meg még 3 oltásra is kötelezték az embereket , aztán tessék a változó vírus nem hagyja magát. Kedves Edit, örülök, hogy jobban vagy. A háziorvos barátnőm is harmadszor lett covidos – totál kidőlt tőle. Úgy tűnik én nagy mázlista vagyok, mert egyszer sem kaptam el, pedig az első nagy járvány alatt is végig dolgoztam. A nyár kellős közepén, a 40 fokban voltam úgy , hogy ha beszélni szerettem volna elkapott a köhögés. No persze én az epebajomhoz kapcsolt mellhártya gyulladásnak tudtam be – bár lehet a kórházban nyaltam be valamit az egyhetes ottlétem alatt- rettentő kínzó volt és csillapíthatatlan. Gyógyszer nélkül kijöttem belőle. Azóta (3 hete) kidobták az epehólyagom is az apró kis köveimmel együtt, többet nem sanyargatnak:-)))) most szálldosni tudnék a boldogságtól . Nagyon színesek a postcovidos tünetek, én csak hallomásból tudom, a leggyakoribb amit az ismerőseim mondanak a memória probléma- ez azért ijesztő, mert fiatalok is olykor ezzel küzdenek. Bár lehet, most mindenki jobban figyel a változásokra és a kettőnek nincs is kapcsolata. Vagy a szívizom gyulladás, a vese bajok, a véralvadás zavarok stb.- ez az átkozott vírus rengeteg szövődményt okozott – no persze nem mindenkinek, A legdurvább amit láttam egy fiatal srác volt aki 2 hónapig gépen volt és olyan izületi kontraktúrái (merevség, mozgásképtelenség) lettek a hosszú mozdulatlanságra ítéltetéstől, hogy az ortopéd sebészek végig akarták operálni protézisekkel a testét. A legnagyobb baj a karanténból adódó elszigeteltségből keletkezett, a mentális problémák. Az ember szociofóbiás lesz a félelemtől, hogy mit kap el a többitől, másrészt a home office (sosem vállalnék így munkát) tartósan a virtuális térbe rakja az embert és könnyen elszakad a valóságtól. A csapból is az jön a szakemberektől, hogy élő kapcsolatok nélkül hamarabb jön a betegség és rövidebb lesz az életünk is. No persze a természetközeli élet javít ezen, s a regényekben olvasható remeték is sokáig éltek :-)) Jól elszalad néha az ember fantáziája .

    1. Author

      El is felejtettem, hogy szamárköhögés is van. 🙁

  5. Egyszer már voltam covidos a három oltás után, szerencsére az már az enyhébb változat volt. Most nagyon hasonló tüneteim voltak, így teszt nélkül is szinte biztos voltam benne, hogy ez is az. Ez a vírus valamilyen formában most már mindig köztünk lesz. 🙁

    Az az érzésem, hogy most az emberek tájékozottsága a témában nagyon hiányos. Nem tudják sokan, hogy mi most a helyzet – és a szkeptikusokról most nem is beszélek. Tegnap a piacra menet a trolin pl. csak rajtam volt maszk.

    1. Author

      Azért valami tájékoztatás csak kellene, hogy oké, hogy nem halunk bele a vírusba, de attól még jó dolog nem elkapni. Nem értem, hogy miért kell mindig szélsőségekben gondolkodni. Vagy másról sincs szó, vagy egy szó sem esik róla.

      1. Persze, teljesen igazad van, Mara! Az emberek tájékozottsága azért hiányos, mert nincs honnan tájékozódniuk. Tudatlanságban hagyják őket, és ez baj.

        1. Author

          Igen. És az is a baj, hogy annyira hisztérikus lett a sajtó, meg az emberek, hogy a betegségek objektív kommunikációja szinte lehetetlenné vált. Megírja a népegészség, hogy emelkedik az örökítőanyag, erre jön a cikk, hogy nagy a baj, mind meghalunk, és jön az olvasó, hogy fenébe a kormánnyal. Itt tartunk, csak persze én finoman fogalmaztam.

    2. Kedves Edit, én az első jàrvàny idején sem hordtam a maszkot, csak ott tettem fel ahova nem engedtek be anélkül.Renitens vagyok tudom, nem is buzdìtok senkit semmire, mindenki a sajàt hitrendszere szerint viselje vagy se. Elmentem meglàtogatni a covidos baràtnőm, nem kaptam el, mert nem tartozkodtunk zàrt térben. A vìrus olyan pici, hogy simàn àtmegy a maszk pòrusain. Olyan maszkot ami igazàn véd azt csak a betegàgy mellett dolgozòk kaptak. Szkafander, rettenetes volt az egész. Arra jò, a patikai maszk, hogy ne köpjenek ràd, vagy tőled se menjen a cseppfertőzés szabadon.
      Aki nagyon beteg az meg ùgysem jàrkàl. Kerülni kell a zsùfolt levegőtlen helyeket. Ezért jàrok gyalog. A csùcs amikor valaki egyedül ül a kocsiban maszkban. Az emberek szàjhigiénije sajnos pocsék. Én a szagok miatt teszem fel, azt nagyon nem bìrom.

      1. Ebben én nem tudok elég okos lenni, mert nem értek hozzá. A járvány első hulláma idején azt mondták, hogy hordjunk maszkot, mert az véd, és én elhittem.
        Amit én hordok, az állítólag jobban véd, mint az a halványzöld maszk, amit a gyógyszertárban csomagban lehet kapni.
        Szerintem is mindenki úgy védekezzen – vagy ne -, ahogyan ő gondolja, ahogyan biztonságban érzi magát.

        Itt a fővárosban már olyan távolságok vannak, hogy nem tudsz eljutni gyalog mindenhová. Ha nincs kocsid – mint nekem -, akkor tömegközlekedned kell, ami bizony esetenként zsúfolt és levegőtlen hely lehet.
        Én most inkább azért vettem fel a trolin a maszkot, mert nem tudom, hogy meddig vagyok fertőző. A piacon szabadtéren, már nem volt rajtam.

        1. Author

          Én is laikus vagyok, de a budapesti tömegközlekedés szerintem az az eset, amikor még az apróságok is számíthatnak. Tényleg nem lehet úgy megúszni a legrövidebb utat sem, hogy ne köhögjenek az ember arcába, ne tüsszentsenek rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük