Tudod, melyik országban beszélnek a legtöbben franciául?
Egy észak-franciaországi reneszánsz kastélyban, Villers-Cotterets-ben nyílik meg a francia nyelv nemzetközi központja, amely a frankofónia erejét és sokszínűségének elismerését szimbolizálja.
A villers-cotterets-i kastély a francia reneszánsz művészet egyik gyöngyszeme, emellett történelmi jelentősége is nagy a franciák számára: itt írta alá I. Ferenc francia király 1539-ben azt a rendeletet, amely kötelezővé tette a francia nyelv használatát a hivatalos szövegekben. Az elhagyatott műemléképületet a francia állam három év alatt teljesen felújítatta és átalakítatta „a frankofónia kastélyává”.
A központ koncepciójának kidolgozói felhívták a figyelmet arra is, hogy a világ legnépesebb francia nyelvű országa ma már nem Franciaország, hanem a százmillió lakosú Kongói Demokratikus Köztársaság. A legnagyobb város, ahol franciául beszélnek, pedig nem Párizs, hanem Kinshasa, az ország fővárosa.
Mint az intézmény igazgatója, Paul Rondin elmondta, a központ nem múzeum, és a célja nem az, hogy megőrizzük a francia nyelvet, hanem hogy hagyja gazdagodni, és bemutassa rendkívüli sokszínűségét.
„Mindazoknak, akik bárhol a világon franciául dolgoznak, alkotnak, gondolkodnak, írnak, játszanak és énekelnek, otthon kell érezniük magukat Villers-Cotterets-ben” – közölte a francia elnöki hivatal.
A központ egy több ezer műből álló könyvárral rendelkezik, ahol a látogatóknak a mesterséges intelligencia személyre szabott, interaktív módon megalkotott olvasási tanácsokat ad, ezenkívül a kastélyban előadásokat, fordítóknak konferenciákat és művészeknek rezidens programokat is szerveznek. Villers-Cotterets-ban rendezik meg jövőre a Frankofónia csúcstalálkozóját, amelyre nyolcvannyolc ország vezetői hivatalosak.
Forrás: MTI, kép: Colmar, forrás: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’
még több utazás
még több élet