Gyűrűs halászsas járt a Kis-Balatonon
2022.06.28-án, Lettországban kapta a színes gyűrűt az a halászsas (Pandion haliaetus), amely 1207 kilométert tett meg, mielőtt júniusban felfigyeltek rá a Kis-Balatonon. A képek a Kis-Balaton Facebook-oldalán láthatók.
A nagyobb testű ragadozómadarakat elsősorban azért jelölik színes gyűrűvel is, hogy a madár ismételt megfogása nélkül is leolvasható legyen a gyűrűn látható jelölés, így a madár élete során akár több alkalommal, több helyszínen is leolvashatják azt, akár egy távcső vagy jól sikerült fotó segítségével.
A módszer hatékonysága sokkal nagyobb a korábbi, alumíniumgyűrűs jelölésekénél, és a színes gyűrűvel jelölt madarak nagy lendületet adtak a különböző madárfajok vonulásának elemzéséhez és a védelmükhöz szükséges stratégiák kialakításához.
A halászsas hazánkban rendszeresen átvonuló, fokozottan védett madár. Táplálékát, ahogyan a neve is utal rá, halak alkotják, a vadászat sorás hegyes, kampós, szarutüskékkel borított erős karmait használja, melyek szorítása rendkívül erős. Olyannyira, hogy alkalomadtán egy-egy nagyobb hal is a víz alá tudja húzni az őt megragadó halászsast.
Főleg vizes élőhelyek, halastavak, folyók mentén figyelhető meg, eredeti fészkelőhelyei az erdő. Főleg fenyvesekben, fák csúcsára építi fészkét, azonban ennek hiányában oszlopokra is költhet.
Forrás: Kis-Balaton/Facebook, kép: Stephen Sheppard/Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!

Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Fontos a marketing, de szeretnénk azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több madár
még több madárgyűrűzés