Forest Europe | Mi ez az erdővédő kezdeményezés, amihez Magyarország csatlakozott?
“Magyarország csatlakozott az erdők védelmét célzó európai kezdeményezéshez – közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium”, olvasom az MTI-n.
Nahát, ez csodálatos, végre egy jó hír, csapom össze a tenyerem. Aztán olvad a mosoly az arcomról, amikor utánanézek, hogy mi is ez a szervezet. A Forest Europe ugyanis nem egy klasszikus erdővédő szervezet, sokkal inkább hasonlít egy erdészeti PR-kampányra, amelynek csillogó jelszavai mögött nehéz megtalálni a felmutatható természetvédelmi eredményeket.
A hír így folytatódik: „Magyarország csatlakozott a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozathoz, amelyet a Forest Europe 10. Miniszteri Konferenciáján írtak alá az európai államok képviselői.”
A Forest Europe keretében
néhány évente összegyűlnek az európai országok miniszterei, hogy beszéljenek az erdőket érintő veszélyekről és „megosszák a tapasztalataikat” egymással. A fókuszban az erdőtüzek és az erdőmonitorozás áll. A szervezetnek Svédország, az Unió legnagyobb biomassza-lobbistája ad otthont. A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott, igaz, nem most, hanem pár évtizeddel ezelőtt, és azóta rendszeresen aláírja a születő „Miniszteri Nyilatkozatokat” (sajtóközleményeket) arról, hogy legyen fenntartható az erdőgazdálkodás.
Olyan konklúziók születnek, minthogy “az éghajlatváltozás, az erdőtüzek, és más globális kihívások csak nemzetközi együttműködéssel kezelhetők eredményesen”. Mindez nem kötelez senkit semmire, a tarvágás ennek a szervezetnek nem szúrja a szemét. Nem fogalmaznak meg elvárásokat a tagországokkal szemben, amit jól mutat, hogy most az az Albánia veszi át az elnökséget, ahol épp lerombolják a Vjosa-delta és a Narta-lagúna környékének erdeit.
De a Forest Europe mégsem teljesen haszontalan, gondolom, amikor meglátom, hogy rendszeresen felmérést ad ki az európai erdők állapotáról. Csak ebből épp az erdőket érintő legfontosabb problémák maradnak ki, mint kiderül. Az erdők védelmére szakosodott Fern nevű civilszervezet például több hiányosságra is felhívja a figyelmet a 2025-ös kiadás kapcsán.

Mint mondják, a jelentés nem ejt szót arról, hogy
- Az európai erdők rossz állapotban vannak, és az állapotuk nem javul.
- A kitermelés mértéke magas, annak ellenére, hogy sok helyen lassul a fák növekedése.
- A fakitermelés nőtt, de a munkahelyek száma stagnál, és az erdőgazdálkodás bruttó hazai termékhez való hozzájárulása csökkent.
- Egyes adatok túl nagy késéssel követik a valós helyzetet
- A tanulmány nem nyújt segítséget a természet-helyreállítási törvényhez kapcsolódó intézkedésekhez.
“A tanulmány nem biztosítja az összes szükséges információt a társadalmi és környezeti céloknak megfelelő erdőpolitika kialakításához. Az EU-nak más módszerekkel kell gondoskodnia az összehangolt, időszerű és releváns adatokról, amelyek szükségesek az erdők ellenállóképességének növeléséhez”, írja a Fern.
Ez már nem az első eset, hogy amit a minisztérium mond, az kicsit jobban hangzik, mint amit tesz.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Pexels

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több cenweb










































Köszi, hogy utánajártál. Abban lehet esetleg bízni, hogy a civil nyomás olyan mértékben erősödik majd a következő hónapokban (években?), hogy végül mégis mindenkinek lépni kell, méghozzá ténylegesen, és nem papírokat gyártani meg konferenciázni. Ez a konferenciázás és jelentések készítése már a kilencvenes évektől súlyos problémája a zöldeknek. Tudom, mert emiatt hagytam ott a civil, egyesületi létet: túl sok volt a duma, és alig volt valaki terepen. A kilencvenes évektől jöttek azok is, akiket úgy nevezetünk: „megélhetési zöldek”. És ők azóta se lettek kevesebben…
Rámentem Gajdos oldalára is, hogy lássak még valamit, de lassan kezd konyulni a szám, és bevallom, nem egészen erre számítottam a környezetvédelem terén. Alig akad infó a környezetvédelemmel kapcsolatosan, vagy arról, hogyan halad a minisztérium felállítása, milyen intézkedések vannak, hanem a kormány mindenféle posztjait osztogatja Gajdos úr is. Amivel nincs baj, végtére is miniszter ebben a kormányban, de az arányokkal annál inkább baj van. Egyre kevésbé látom, miként lesz ebből olyasmi, ami azoknak is tényleg jó, akik mindig is védték a környezetet és a természetet – és hogyan lesz ebből olyasmi, ami VALÓBAN segíti a köröttünk élő (és egyre inkább szenvedő) fajokat, egyedeket, ökoszisztémákat.
A politika működhet valamelyest a Facebookon, de az ökoszisztémák nem. A fogoly és a kiszáradt tómeder nincs ott a Facebookon.
Nagyon jól látod. Megy a „hájpolás”-meg a hangzatos ígéretek, ami egy ideig lelkesít, de aztán rájön az ember, hogy sokat kell arra várni amikor látható eredmények lesznek.
Hangzatos megállapítások – ki gondolná, hogy érdemi munka meg nincs mögötte, vagy olyan törvénymódosítások amik tényleg megakadályozzák mondjuk az olyan vállalkozások virágzását mint akik a bokorsor irtását csinálták nálatok. Mint a Tanú c. filmben amikor Virág elvtárs azt mondta vagy a Bástya bácsi?- hogy ” a nemzetközi helyzet fokozódik” :-)))
Nem tudtam, hogy Svédország, az Unió legnagyobb biomassza-lobbistája . Amúgy jól ott kullogunk az erdőstatisztikában a sor végén . Nekem még mindig nem válaszolt senki miért vágták ki a fenyőfát a kuka tároló mellett itt a lakásomnál.
Amúgy mi úgy tudjuk, hogy az ilyen fakivágáshoz a NÉBIH-től is kell engedély, és el kell számolni a faanyaggal is.
Ami a bokorirtásokat illeti: fogunk tárgyalni más szervezetekkel annak érdekében, hogy ezen a területen már az ősszel radikális tiltás jöhessen. (Mind a mai napig vannak bokorirtásos és erdővágásos rémálmaim – dühös és türelmetlen lettem, de már nem is küzdök ellene). Tarthatatlan, ami még mindig folyik.
Az is nonszensz, hogy nem kapsz választ!
Megértem a haragod.
Nem tudtam , hogy NÉBIH engedély kell a fakivágáshoz – meg is írom nekik, hogy mutassák meg. Köszönöm.
Szerintem se hagyd annyiban ezt az ügyet. Ehhez szerintem a környezetvédelmi hivataltól is kell engedély.