Megvannak az első felvételek a gyurgyalagpárról!

Miután tegnap este sikeresen kihelyeztük Vadon Áron kameráját a gyurgyalagfalhoz, természetsen nem tudtam olyan mélyen aludni, mint jobb éjjeleken, és már korahajnalban felriadtam többször is. Hajnali öt és 6:30 között legalább négy alkalommal néztem rá a költőüregre a telefonon, de nem láttam mozgást. Ami még inkább aggasztott, hogy nem láttam azokat a felvételeket sem, amit a kamera önállóan készített. Képeket és videókat ugyanis kétféleképp is kaphatunk.
- Alapesetben a kamera mozgásérzékelője észleli, ha beszállt a gyurgyalag a látómezőbe, és automatikusan rövid videófelvételeket indít. Így kaptunk több ezer felvételt 2025 februárjában a birtokon telelő citromsármányokról.
- Arra is van elehetőség, hogy telefonon keresztül élőben figyeljük az eseményeket, és amikor a gyurgyalag odaér a lyukhoz, a telefonon keresztül exponáljunk. Készíthetünk fotó is, de indíthatunk videót is.
Azokat a felvételeket, amelyeket a vadkamera a terepen automatikusan készít, telefonon keresztül megnézhetjük és letölthetjük. Ezeket a felvételeket viszont nem láttam még kilenc óra után sem, holott teljesen nyilvánvaló volt, hogy a gyurgyalagoknak addigra már javában mozgolódniuk kellett. Ezért elkezdtem figyelni a költőüreget a telefonon keresztül és a telefonnal lőttem az első felvételeket.

Később segítséget kértem Vadon Árontól,
aki megint csak azonnal felhívott, és azt mondta, talán a sim-kártya telt meg. Töröljek róla mindent vagy cseréljem ki. Ezt követően kimentem a laptoppal, s amikor a gyurgyalagok nem voltak a fal közelében, gyorsan kivettem a kártyát a vadkamerából, letöröltem róla mindent, majd újra beüzemeltem.
Most már működik minden, ahogyan kell, és a vadkamera elkészíti az automatikus felvételeket is. Ennek örömére letöltöttem a telefonról a reggel lőtt képeket a laptopra, hogy megosszam veletek az első képeket. Ekkor szembesültem azzal, hogy most már csak egy apró gondunk van: a kamera tájolása nem épp a legideálisabb, és a kamera fókusza sem a költőüregen van. Ezért az első képeken a gyurgyalagjaink homályosak. Ennek ellenére megosztom veletek, hogy együtt örülhessünk annak, hogy legalább haladunk!
Délelőtt árnyékban van a költőüreg bejárata, mivel a fal nyugatra néz, de déltől eléri a verőfény, és akkor várhatunk igazán szikrázó felvételeket a gyurgyalagjainkról. Addigra igyekszünk megoldani a fókuszálás kérdését is.
És még egy érdekesség. Egyelőre telefonos exponálással is igyekszem a lehető legtöbb képet kapni, ezért folyamatosan – most is, amíg írok – előttem van a telefon, be van kapcsolva a vadkamera képe, de néznem se kell, hogy tudjam, mikor kell résen lenni és az ujjamat az exponáláson tartani, mert a gyurgyalag szerencsére sokat hangoskodik. A közeledő gyurgyalagot szinte mindig hallani, ezért könnyű rákészülni a fényképezésre. Az is igaz, hogy hang alapján vannak „vakriasztások” is, mert úgy tűnik, hogy a költőüregben a fiókák is elég sokat bugyborékolnak már.
Folyt. köv. | Hamarosan érkezik az első videó is.

Borítókép / illusztrációk: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































Kicsit életlen, kicsit homályos, de a miénk! 🙂🙂
Nagy köszönet Vadon Áronnak a segítségért.
(Sejtettem, hogy nem fogsz sokat aludni a múlt éjjel. 🙂)
Ebben a pillanatban is nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy estére már megszülessenek az első kifogástalan képek. Ez a napunk javarészt erről szól. 🙂
Csodás, hogy ők vannak nektek.
Hangoskodtok? Keresek felvételt, hogy milyen hangjuk van a szépségeknek.
Van különbség a külsejükben a hím és a tojó között?
Az öregek és a fiatalok között nagy a különbség, de az ivarokat nemigen lehet elkülöníteni. Videók is születtek már, hamarosan hozunk is vidiket, de azt reméljük, hogy estig sikerül normális minőségű felvételeket nyerni – most épp megszakadt a kapcsolat a kamerával, és arra várunk, hogy Vadon Áron ismét kisegítsen minket, és megoldja ezt a problémát is. Remélem, hogy míg a kamerával nem tudjuk felvenni a kapcsolatot, a kamera azért ez idő alatt is dolgozik és készít felvételeket 🙂
Köszönöm, engedelmeddel ideteszem a felvételt a gyurgyalag hangjáról. Nagyon aranyosak
https://www.youtube.com/watch?v=YQE4At55HWc