Felicitá, avagy a boldogság ára
Nem vagyok egy nagy popper, de az olasz slágereknek nem tudok ellenállni. Nehéz szomorúnak maradni, ha az ember meghallja ezeket a italoritmusokat, a gyönyörű nyelvet, szinte mindegyik dal instant boldogságfröccs. Az 1982-es, a San Remó-i Dalfesztiválon második helyezést elért a Felicitá az egyik kedvencem, amely ráadásul még magáról a boldogságról is szól. Arról, hogy a hétköznapi apróságok, egy pohár bor és egy szendvics, egy szerelmes szám, egy váratlan telefonhívás, egy apró ajándék mind, mind mennyire boldoggá teheti az embert.
A boldogság lényegében az olaszok exportcikke,
ez az, amivel elárasztották a világot: a pizzát, a ruhákat és táskákat és a slágereket mind ennek jegyében fogyasztják az emberek világszerte, és el is terjedt az olaszokról, hogy milyen vidámak. Pedig a World Happiness Indexen, vagyis Világboldogság-listán, mely minden évben összesíti a világ legboldogabb országait, sosincsenek az első tízben.
Romina Power és Al Bano mindenesetre boldognak tűnnek ezen a felvételen. És valószínűleg az életben is azok voltak együtt. 1970-ben házasodtak össze, és ekkor született meg első lányuk, Ylenia is, akit még két lány és egy fiú követett 1987-ig. Ennél tökéletesebb forgatókönyvet talán írni sem lehetne. Amikor először mélyedtem el ebben a videóban, és elkezdtem utánajárni a történetüknek, azt kívántam, bárcsak azt találnám: még ma is együtt vannak, és boldogan élnek.
De persze nem ezt találtam.
Nagyon nem. 1994-ben ugyanis beütött a tragédia, amikor Ylenia eltűnt New Orleansben. (Az amerikai szál úgy kerül a képbe, hogy Romina Power eredetileg amerikai, bár olaszos keresztnevét Róma után kapta, ahol szülei, az amerikai Tyrone Power színész és a mexikói színésznő, Linda Christian egymásba szerettek. A szülők végül elváltak, és Romina édesanyjával Rómába költözött.)
Ylenia Londonban járt egyetemre, amikor azt találta ki, hogy tart egy kis szünetet a tanulmányaiban, és egyedül, egy hátizsákkal és egy naplóval beutazza a világot. Visszatért Olaszországba, ahol eladta mindenét, hogy kifizethesse az utazást, és Dél-Amerika felé vette az irányt. Miután néhány hónapot eltöltött Belize-ben, 1993 karácsonya után egy nappal busszal indult el New Orleansba.
A szülők 1993 szilveszterén hallottak utoljára róla,
de a város francia negyedében a lányt még látták felbukkanni január 6. körül. Az eltűnését 1994. január 18-án jelentették be, ezután a rendőrségi keresés nem vezetett eredményre. Eltűnése idején Ylenia a LeDale Hotelben szállt meg egy Alexander Masakela nevű utcazenésszel, aki nála húsz évvel idősebb volt. A férfit egy időre letartóztatták egy másik ügy miatt, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy köze lenne Ylenia eltűnéséhez.
Egy biztonsági őr közben beszámolt arról, hogy látott egy nőt, akire nagyjából illik a személyleírás, amint a Mississippi folyóba ugrott „a vízhez tartozom“ felkiáltással. A parti őrség nem talált holttestet, de azt akár a tengerbe is sodorhatta a víz.
A történtek annyira megviselték a Romina Power és Al Bano kapcsolatát, hogy 1999-ben elváltak. Al Bano 2006 novemberében azt nyilatkozta, hogy elhiszi, amit a biztonsági őr mondott, 2013 januárjában pedig kérelmet nyújtott be, hogy a lányt nyilvánítsák halottá.
Az élet ezzel a kegyetlen fordulattal úgy tűnik, alaposan „megkérte az árát“ a két ember boldogságának.
Forrás: Wikipedia, kép: Wikipedia
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több zene
Talán tényleg a folyóba ugrott… Kábítószer fogyasztás gyanúja nem merült fel?
Nemrég kíváncsiságból megnéztem az Eurovíziós Dalfesztivál győztes “dalát”. (A fesztvál döntőjét már egy ideje nem nézem.) Aztán eszembe jutott, amikor Gigliola Cinquetti 1964-ben a Sanremoi Dalfesztivál után megnyerte az Eurovízióst is a Non ho l’età című dallal. Érdekes összehasonlítani a két győztes dalt. 🙂
Imádtam a Non ho l’età -dalt:-)). Sajnálom, hogy nem tudok olaszul- az érzések legszebb és legárnyaltabb kifejezésére talán ez a nyelv az egyik legalkamasabb..
Én meg nem is ismertem ezt a dalt, most hallgatom, nagyon szépen énekel ez a lány. Mindjárt meghallgatom a mostanit is.
Az olasz nyelv szerintem megnyitja a lelket. Az ember nem tud bezárkózni, ha olaszul beszél, talán ez a sok magánhangzónak is köszönhető.
Kábítószerről sehol nem olvastam, de nekem is eszembe jutott erről a vizes mondatról. Talán mentális zavarai voltak, mondjuk ha tényleg öngyilkos lett, akkor ez biztos. Nekem az Út a vadonba csávó is eszembe jutott, ő is mindent hátrahagyott, hogy elmenjen meghalni.
Brutál jó film volt az Út a vadonba. Azt találtam a lányról itt a szörföléssel, hogy elütötte egy kamion- mostanában vélték ezt kitalálni. Jó sok hülyeség is van.
Szerintem itt már minden felmerült…ez az elütés eléggé spekulációnak tűnik, meg hogy még mindig él valahol… Pont mostanában kapták fel ezt a témát, hogy a kamionos szakma miért remek búvóhely a sorozatgyilkosoknak.
Gyönyörű pár voltak és mekkora sláger volt ez a dal!
Ha még egyszer leszületek majd erre a bolygóra, akkor Olaszországban Toscanaban szeretnék majd landolni:-))
Veled tartanék! 🙂
Count me in! Amúgy amikor először Velencében jártam, határozottan az volt az érzésem, hogy már éltem ott.
Juhúúúúh micsoda jó csapat mesélne ott :-))
Dejavu- bocs ha nem jól írtam- azt mondják akinek ilyenje van az epilepsziás:-)))) jó nagy baromság, emiatt én inkább homing érzésnek hívom amikor valahol egyszerre piszok jól érzem magam.
Nahát, erről az epilepsziás párhuzamról nem is hallottam..De amúgy van olyan ember, akinek sosem volt dejavu-ja? Találó ez a homing. 🙂
Vajon mi volt a koncepció azzal, hogy a színpad lábánál fél tucat unott fejű fazon úgy őgyeleg, mintha csak a 6.20-as torinói járatra várnának két chianti között? 🙂
Haha, azt én is néztem 😀 Kellett a kontraszt. 😀