Félhomályos kiállításon láthatók a holt-tengeri tekercsek
Kiállítják a világ legrégebbi ismert bibliai szövegeit tartalmazó holt-tengeri tekercseket Washingtonban, a Biblia Múzeumában (Museum of the Bible). A tárlat a Holt-tenger melletti Kumrán közelében 1947-ben felfedezett, mintegy 2000 éves dokumentumokon túl a Jeruzsálemi második templom korszakából és térségéből származó más tárgyakat is bemutat. Különböző használati eszközök, tárolóedények, ékszerek és pénzérmék is láthatók, akárcsak az úgynevezett „Krisztus-hajó” egy darabja. Ez egy halászhajó töredéke, amely az időszámítás kezdetének időszakából származik.
Mint Joe Uziel, az Izraeli Régészeti Hatóság holt-tengeri tekercsekért felelős egységének főkurátora elmondta, az intézmény küldetésének tekinti Izrael kulturális örökségének megmutatását. A tárlat fénypontja mellett a többi kiállított tárggyal szerettek volna képet adni arról a történelmi közegről, amelyben a tekercsek megszülettek.
A kiállítás 9 hónapon keresztül látható Washingtonban. Ugyanakkor a műtárgyak állapotának megőrzése érdekében 3 havonta cserélik a dokumentumok körét, hogy ne tegyék ki azokat hosszabb időre fénynek, még a félhomályban tartott kiállítótérben sem. A 3 hónapos időszak után 5 évre sötét tárolókamrába zárják a kiállított darabokat, hogy a legkevésbé se károsodjanak.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Osama Shukir Muhammed Amin FRCP(Glasg)/Wikimedia

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több történelem










































Az emberiség spirituális evolúciójának terméke- „2000 éves dokumentumok” – szerencsés aki láthatja. Sokszor gondolok arra, aki ma pl. Jézust látja, vagy annak képzeli magát simán megkapja a skizofrén stigmát. Lehet a felmenőink sem voltak elfogadóbbak a „látókkal” mint a homo sapiens mai verziója? Jézus kereszt halála, a keresztények üldözése, a boszorkány égetés, meg az erőszakos hittérítés volt a „kényszergyógykezelés”, a lobotómiáról nem is beszélve, az ördögűzésről meg manapság is készülnek filmek. Szóval érdekes fantáziákat kelt egy ilyen dokumentum.