Északi szajkó | Mókás és elegáns – őt is várjuk hozzánk!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: Az északi szajkó (Cractes infaustus L.)
1863-69 | magyarul 1901-1907
Az északi szajkó (Cractes infaustus L.)
Az Európában honos északi szajkó csőre igen nyulánk, ormója a hegyéig egyenes, közvetlenül mögötte gyengén lefelé hajlott, az alsó széle mentén erősebben, a vége előtt gyengén fogazott; lába rövid, farka kissé lépcsőzetes, tollazata igen lágy és foszlott, fején nem hosszabbodott meg, de felinduláskor mégis kicsiny bóbitává mereszthető.
A színezet a fej tetején és tarkóján füstbarna, a hátán és dolmányán komor, ólomszürke, hátának alján és farcsíkján rókavörös, álla, torka és melle gyengén zöldesszürke, hasa és fara vöröses; az orrlyukakat takaró tollak piszkos sárgásbarnák, az evezőtollak belül füstbarnák, kívül barnásszürkék, tövükön többnyire vörösesek, a nagyobb szárnyfedőtollak többékevésbbé teljesen élénk vörösbarnák, a kis fedőtollak barnásszürkék, a kormánytollak, a két középső ólomszürke kivételével, élénk rókavörösek, a középső tollak melletti két pár a hegyén ólomszürke. A szem sötétbarna, a csőr, valamint láb feketék. A C. infaustus-t egész Szibériában a világosabb, hosszabbszárnyú és hosszabbfarkú alfaj, a C. infaustus sibericus Bodd. képviseli.
Viselkedése fölötte vonzó, bár a mi szajkónkétól nagyon eltérő; röpte rendkívül könnyed és zajtalan, többnyire sikló, miközben vörös fark- és szárnytollai nagyon jól érvényesülnek.
Wolleynek sok fáradság árán sikerült öt eleven északi szajkót kapnia s azokat szerencsésen Londonba hoznia. Hurokkal való megfogásuk semmiféle nehézséget sem okozott, annál inkább a kalitkához való megszoktatásuk. Náluknál élénkebb madár, mint Wolley hiszi, alig akad s ezért ezek a rabmadarak mindenütt csodálatot keltettek.
Magyarországon az északi szajkó csak egyetlen egyszer fordult elő. 1857 december 25-én lőtték Zólyomban. A példány a bécsi Természetrajzi Múzeumban van.
Az újabb időkben Magyarországhoz legközelebb érdekes módon szintén Zólyom környékén látták az eBird adatai alapján, vagyis viszonylag közel Magyarország északi határához. Várható, hogy előbb-utóbb elvetődik hozzánk egy kóborló és az északi szajkó is felkerül majd, mint rendkívül ritka kóborló Magyarország madarainak jegyzékébe. (Szerk.)
Borítókép / illusztrációk: Pixabay és Wikipédia
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több szajkó
De szép ez a kis észak szajkó a vörös farkincájával.
Vajon ő is olyan fifikàs hangutánzó, mint itteni rokonai?
Ha csak képet, vagy videót látok róla, nem gondoltam volna, hogy ez egy szajkó.